Századok – 1960
Tanulmányok - Mérei Gyula: Szekfű Gyula történetszemléletének bírálatához 180
228 MtóREI ÖYULA agrárország, a nyersanyagbázis szerepe jutott, míg ipari fejlődését vámtarifák és egyéb korlátozó rendelkezések bilincsei szorították. Ennek azonban — Szekfü beállításában — a rendek voltak az egyedüli okai, mivel nem vállaltak részt a Monarchia költségeiből és a terhek egész súlyát a jobbágyokra hárították át. A rendek haladásellenességét megállapító vád igaz, a Habsburgok egyértelműen haladó politikájáról szóló állítás még az egész Monarchia viszonylatában is túlzás — Magyarországot illetően pedig egyenesen téves. Kétségtelen, hogy elmaradottságunk fő oka a termelőerők nagymértékű évszázados pusztulása volt. Az is tény, hogy a rendek minden erejükkel iparkodtak megállítani a fejlődést és konzerválni a feudalizmust. Az azonban szintén igaz, hogy a Habsburg-abszolutizmus maga is a feudális rend része, annak fő támasza volt és hazai viszonylatban — a gazdasági függést biztosító — gazdaságpolitikai rendszabályaival a maga részéről is jelentősen és tudatosan hozzájárult elmaradott, feudális viszonyaink megkövesedéséhez.14 0 Mária Terézia — Szekfü ábrázolásában — a leghaladóbb Habsburg-uralkodó, szinte keresztényszociális kormányzást valósított meg. Jobbágypolitikáját — írja Szekfü — kincstári érdek követelte meg ugyan, de Mária Terézia jó szíve vívta ki, akinél a felvilágosodás népboldogító eszméi mélységesen vallásos kedélyen át sugároztak a nemzetre. Mária Terézia — Szekfü ábrázolásában — egyértelműen a haladás, az önző antiszociális rendek a maradiság képviselői.14 1 Utóbbi állítás helytálló, az előbbi csak részben. A bécsi kormány jobbágypolitikáját kétségtelenül befolyásolta pénzügyi szempont is: az adóalanyok fizetőképességének biztosítása, de az úrbérrendezés alapvető mozgatója a jobbágyság országos mozgalma volt, és jelentős szerepet játszott a birtokos osztály érdekeinek védelme is a jobbágyi szolgáltatások jogszabályban való rögzítése, a majorsági nagyüzemi árutermelés munkaerőellátásának biztosítása végett stb. A példák felsorolását még hosszan lehetne folytatni a XIX. század történetéről szóló kötetben található esetekkel is (Dessewffy Aurél és az ún. fontolva haladó konzervatívok retrográd célú javaslatainak hazafias, haladó törekvésként való feltüntetése,142 1849 után Apponyi György, Majláth és más konzervatívok alkotmánytervezeteinek pozitív értékelése stb.14 3 ). Szekfü a Habsburg-barát, ún. nagymagyar szemlélet képviselőjeként 1933 előtt csak osztrák és német szövetségben és tőlük függésben tudta elképzelni a magyar uralkodó osztályok nemzetiségi elnyomásának biztosítását. Vele szemben a nem kevésbé nacionalista, ún. kismagyar-szemlélet képviselői (Németh László, az ún. protestáns-kuruc történetszemlélet hívei) — a két pogány közt egy hazáért elmélet alapján —- minden külső, nagyhatalmi szövetség, támogatás nélkül, pusztán saját erőnkre támaszkodva, a magyarság — vélt — kulturális fölénye alapján kívánták gyakorolni az uralmat az elmaradott kultúrájúnak tartott nem-magyar népek fölött. Ennek az iránynak eszménye az önálló Erdély volt. A Habsburg-párti katolikus labancokkal szemben a jórészt protestáns kurucokban látták az igazi hazafiság képviselőit. Bocskay, Bethlen, a két Rákóczi, Thököly, II. Rákóczi Ferenc függetlenségi harcait, a protestánsok mozgalmait idealizálták és makulátlan fényességű példaként állították az utódok elé. Szek fü a nagymagyar történeti szemléletet és politikai 140 Uo. VI. k. 312—322., főleg a 313., és 322. lapok. 141 Uo. VI. k. 290. és 293. 1. 142 Uo. VII k. 163. és 166. 1. 143 Uo. Vn. k. 289. 1.
