Századok – 1960
Tanulmányok - Mérei Gyula: Szekfű Gyula történetszemléletének bírálatához 180
SZEKFÜ GYULA TÖRTÉNETSZEMLÉLETÉNEK; BÍRÁLATÁHOZ 225 a történelmi hagyományokra utalva próbálta igazolni előbb a kiegyezés, majd az ellenforradalom kora nemzetközi politikai kapcsolatait. Ennek érdekében újból erőszakot kellett tennie a valóságon. Szekfü már ,,A magyar állam életrajzá"-ha>n kifejtette a Horthy-korszakban annyira elterjedt nézetét, hogy a magyarállam megalakulásakor belépett a keresztény-germán középkori kultúrközösségbe.12 4 A magyar történelem nem egyéb, mint kísérletek sora a magyar állami önállóság és a közép-európai, a korábbi keresztény-germán államrendszer követelményeinek kibékítésére. Ez sikerült a kiegyezésben, továbbá nemzetközi vonatkozásban Andrássy és Bismarck szerződésében.12 5 A magyar és a keresztény-germán fejlődés saját kereteiben, öntörvényei szerint változott az idők folyamán, „de a két folyamat kezdettől fogva, megszakítás nélkül szoros érintkezésben volt egymással".12 6 A magyar és a keresztény-germán kapcsolat legjobban a gazdasági intézmények és a szellemi haladás eredményeinek átvételében észlelhető.12 7 A németek tehát kultúrmissziót is teljesítettek Magyarországon. A Habsburg dinasztiáé volt a német birodalom császársága is: a török elleni védekezés során „a közös védelem kényszerűsége és a közös dynastia megszilárdították a magyar és középeurópai kapcsolatot".12 8 A magyar királyság viszont „a középeurópai közösségnek az oszmánok támadó monarchiája ellenében védelmi övül szolgál".12 9 Mintha csak Tisza István szavai csendülnének fel. Ő ugyanis 1916-ban, amikor a németek Erdély és a Bánát átengedését szorgalmazták, hogy meggátolják Románia hadbalépését, így érvelt : „A magyarság a germánság Európa délkeletébe kitolt elővédje."13 0 Ezt a feladatát immár nem a török, hanem — mint Tisza hirdette — a cári imperializmus ellen csak úgy töltheti be, ha területi sértetlensége megmarad. 1919 augusztusa után ,,A magyar állam életrajza" második kiadásában Szekfü még határozottabban foglalt állást a Habsburgokkal és a németekkel való szövetség mellett. Hallgatott a magyar uralkodó osztályok imperialista törekvéseiről. Nem világított rá a magyar uralkodó osztályok ama érdekeire sem, amelyek miatt Tisza egy ideig ellenezte a háborúba lépést. Nem magyarázta meg, mi okozta álláspontjának fordulatát. Beérte pusztán annak hangoztatásával, hogy a háborús felek közül egyedül Magyarországnak nem voltak területi igényei, valamint annak kiemelésével, hogy a háborút nem kívántuk. Nem utalt arra: a magyar uralkodó osztályok csupán azért nem álltak elő a területi igényekkel, mert nem akarták növelni Magyarország szláv nemzetiségű lakosainak számát. Háborúba lépésünk végzetes tényét úgy próbálta elfogadhatóvá tenni, hogy elkerülhetetlennek tüntette fel azt. „Ezeréves fejlődésünknek, Középeurópa ezeréves konstrukciójának, a német és magyar egymásrautaltságnak volt a természetes, adott pillanatban ki nem kerülhető következése. Az összerobbanó két világ közt nem volt többé választásunk: összes antecedenciáink a német hatalom szövetségesévé tettek, a német monarchiának részét képeztük négyszáz év óta, az új német császárságnak évtizedeken át barátai voltunk, és ha ezen történeti, tehát a mi bölcsességünkből meg nem változtatható viszonylatból a veszély perceiben hirtelen ki is léptünk volna, azt csak 124 1. m. 18—19. 1. 125 I. m. 20. 1. 126 Uo. 18. 1. 127 Uo. 128 1. m. 19. 1. 129 Uo. és a Magyar Történet IV. k. 103. lapján ugyanez más szavakkal. 130 Gratz Gusztáv : A dualizmus kora. II. köt. 33Ó. 1. 15 Századok
