Századok – 1960
Tanulmányok - Mérei Gyula: Szekfű Gyula történetszemléletének bírálatához 180
186 MtóREI ÖYULA muktól „megtisztítva". A polgári ideológia tehát 1848 óta védelembe szorult. Emiatt-olyan kérdések feltevésére,olyan módszertani fejtegetésekre kényszerült, amelyek nem saját feltételeiből eredtek, hanem az ellenség létezéséből fakadtak. Emlékeztetőnek talán elég lesz csupán utalni az ún. Historikerstreitre, amely individualizmus és kollektivizmus, materializmus és idealizmus és ehhez hasonló más problémák körül zajlott le a német történetírásban a XIX. század utolsó évtizedeiben. Ennek során leplezetlenül feltárult, hogy a fő ellenfél a marxizmus. A történelmi materializmus elleni harc a XX. században még hevesebben folyt tovább. A polgári ellenfél munkáját nagyban megkönnyítette és objektive támogatta a revizionizmus jelentkezése a munkásmozgalomban, főleg Eduard Bernstein munkássága.7 Az imperializmusra való átmenet idején és az első világháborút megelőző évtizedekben azonban a németeknél már felléptek olyan filozófusok és történészek is, akik megérezték a tőkés rendszer lappangó válságát. Észrevették, hogy az addig használt eszmei fegyverek megrozsdásodtak. A forradalmi tömegmozgalmak és vezető ideológiájuk ellen nem elég immár a valóságnak pozitivista, evolucionista és újkantiánus-formalista eltorzítása. Erősebb dózisban kell adagolni a „védőoltást", az agnoszticizmust, új világnézetet kell szembeállítani a marxizmussal. Így született meg a XIX. század utolsó évtizedeiben a német életfilozófia és a XX. század első évtizedében ennek megfelelője a történetírásban, a szellemtörténet. 1917-ig azonban — éppen azért, mert a tőkés rend válsága még csak lappangott, — sem az új világnézet, sem az új történetírói módszer nem lett uralkodóvá, bár 1905—1907 óta, főleg azonban az 1910-es évek forradalmi fellendülésének visszahatásaként egyre jobban előtérbe került. Egyeduralomra csak az első világháborút követőleg, a világ első szocialista forradalmának és államának megvalósulása nyomán jutott a német ideológiában, mivel a tőkés rend általános válsága ekkor már leplezhetetlenné vált. A német szellemtörténetírás a maga filozófiai alapvetését főleg Dilthey, az ő nyomán haladó Troeltsch és részben Spranger írásaiból merítette: Dilthey első művéből8 az ismeretélméletet, afiatal Hegel munkásságáról írt és 1907-ben megjelent öregkori munkájából9 a történelem lényegéről, értelméről vallott nézeteit. És ez nem véletlenül történt így. Dilthey első müvében még újkantiánus oldalról indult el. Csak az imperializmus korában jutott el annak megsejtéséhez, hogy a fennálló rend általa ösztönösen megérzett válságának elhárítására az újkantianizmus formalista módszerei elégtelenek. Az agnoszticizmust kivéve elvetette hát e rendszert, és Hegel filozófiájának irracionális elemére, az önmagát megvalósító „világszellemre" vetette pillantását. A történelmi materializmus ellensúlyozása végett' 7 Vö. minderre Lukács György : Az ész trónfosztása (Bpest. 1966) o. könyvének főleg 238—240., 314—317. és 467. lapjait. — Itt kell megemlíteni azt is, hogy Magyarországon a tőkés fejlődés sajátos körülményei folytán egészen a XX. század első éveiig még volt némi lehetőség a haladásra a filozófiában. Pulszky Ágost pozitivista nézetei, Jászi Oszkárnak, a Társadalomtudományi Társaságnak és a Huszadik Század első évfolyamainak spencerista mechanikus determinista, vulgáris evolúciós elvi álláspontja hazai viszonyaink között még botölthetett bizonyos fokú, bár erősen korlátozottan haladó szerepet. (Vö. erre Szabó Imre : A burzsoá állam- és jogbölcselet Magyarországon [Bpest. 1955] és Fukász György : A polgári radikalizmus filozófiai-világnézeti alapjai. [Magyar Filozófiai Szemle II. évf. 1—2. és 3—4. számában]). 8 Einleitung in die Geisteswissenschaften. 1883. 9 Gesammelte Schriften. IV. к. Leipzig—Berlin. 1921.
