Századok – 1960
Tanulmányok - Szamuely Tibor: A német fasiszta hadsereg katonai doktrinájának és vezetésének néhány kérdése a második világháború első szakaszában 150
172 SZAMUELY TÍBOR a háború menetében bekövetkezett fordulatig. Mindmáig a német fasiszta hadsereg apologétái és volt tábornokai egyetlen egy bizonyítékot sem tudtak felhozni a végtelen önigazolásokon kívül, amely ezt legalább részben alátámasztaná. Az igazság, amelyet ezek a szerzők akarva-nemakarva maguk is nem egyszer bizonyítanak, az, hogy a hitleri tábornokok, az agresszív porosz-német militarizmus büszke örökösei tevékenyen elősegítették Hitler hatalomrajutását, totális diktatúrájának kiépítését azért, mert szívvel-lélekkel akarták a háborút, amely nekik dicsőséget, kitüntetéseket és anyagi javakat hozhatott, lelkesedtek a háborúért és Führerjükért, amíg győzelemről győzelemre vitte a német zászlókat, és csak akkor kezdtek kételkedni és — kis részük — összeesküvéseket szervçzni, amikor a „háború istene" elfordult Németországtól és a német hadsereg kezdett összeomlani a Szovjet Hadsereg egymást követő hatalmas csapásai alatt.55 Természetesen a sok gőgös katonatisztnek nem tetszhetett az, hogy az „ausztriai káplár", ahogy egymás között suttogva gúnyosan nevezték, lépésről-lépésre megerősítette hatalmát felettük, addig-addig, hogy az utolsó felvonás vége előtt elérte azt, ami nem sikerült sem Bismarcknak, sem a köztársaságnak, — megtörte a porosz tiszti kaszt hagyományos önálló államfeletti helyzetét. Legtöbbjük azonban mindezt csendben lenyelte — és itt Hitler számára kedvezően érvényesült a poroszság egy másik jellemző tulajdonsága: a mindenkori hatalom előtti végtelen megalázkodás, a haj bókolás. Vizsgáljuk meg röviden a Hitler és a tábornoki kar közötti viszony fejlődésének legfőbb útjelzőit. A Reichswehr vezetői feltétel nélküli helyesléssel fogadták Hitler hatalomrajutását. Vonatkozik ez mindenekelőtt Ludwig Beck tábornokra, a Reichswehr, majd az OKH vezérkarának főnökére, a későbbi „felső ellenzék" egyik katonai vezetőjére, amint ezt nem minden szégyenkezés nélkül elismeri életrajzírója „Egyttábornok harcol a háború ellen" szuggesztív címen megjelent munkájában.5 6 Beck hitlerellenessége és „háborúellenessége" elég későn kezdett jelentkezni, hiszen még 1935 októberében is arra hívta fel a Wehrmacht fiatal tisztjeit, hogy mindig emlékezzenek arra a „kötelességükre, amellyel annak az embernek tartoznak, aki újjáélesztette, újból megerősítette a Wehrmachtot és aki végleg leverte Versailles bilincseit".57 A „békeszerető" Német Szövetségi Köztársaság nemzeti hőse világosan kifejezte a tábornoki kar Hitler iránti rokonszenvének fő okát. De nem kisebb szerepet játszott Hitler támogatásában az, hogy egyetértettek kommunistaellenes és antiszemita belpolitikájával, amelynek határozott végrehajtásával a náci vezér kivívta teljes bizalmukat. Igen jellemzőek ebben a tekintetben a német tisztikar másik „eszményképének", a ma „Hitler-ellenes hőssé" avatott von Fritseh tábornoknak, a szárazföldi hadsereg 1938 előtti főparancsnokának sorai, amelyeket egy 1938 decemberéből — vagyis már állásáról történt igazságtalan és sértő eltávolítása után-—származó magánlevelében írt: „Valóban érthetetlen, hogy oly 55 Hitler alaposan ismerte tábornokait, jól tudta, mennyire megvásárolható a „lovagias" porosz-német tiszti kaszt és ezt a vonásukat hosszú ideig ki is használta. Jellemző ebben a tekintetben a náoi vezérnek az a megjegyzése, amelyet 1944 augusztus végén főhadiszállásán a jul. 20-i összeesküvésbe belekeveredett Kluge tábornagy öngyilkosságáról érkezett hírre tett: „En személyesen két ízben előléptettem, a legmagasabb kitüntetéseket adományoztam neki. Nagy földbirtokot kapott tőlem, hogy állandó otthona legyen, tábornagyi fizetéséhez pedig nagyösszegű pótlékot adtam. Ezért tehát a legkeserűbb csalódottságot érzem." (Felix Gilbert : Hitler directs his war. New York. 1951. 101—102. 1.) 56 Wolfgang Foerster : Ein General kämpft gegen den Krieg. München. 1949. 17. 1. 57 Id.: Telford Taylor : Sword and Swastika. New York. 1952. 90. 1.
