Századok – 1960

Tanulmányok - Szamuely Tibor: A német fasiszta hadsereg katonai doktrinájának és vezetésének néhány kérdése a második világháború első szakaszában 150

166 SZAMUELY TÍBOR szervezett gépesített gyalogság kiszélesítette és megerősítetté a felgöngyölési (Aufrollen) taktika alkalmazásával: az ellenség lemeztelenített szárnyai elleni legyezőalakú, bal- és jobboldali csapásokkal, miközben újabb és újabb páncélos hadoszlopok egymást követve gyorsan özönlöttek be a résbe. Az ellenség védelmének összeomlása és az új ,,Cannae" megvalósításához szükséges előfeltételek megteremtése után következett a páncélos „villámháború" második, befejező szakasza: a páncélos ékek gyors előnyomulása, az ellenség háta mögé való mély behatolása — saját gyalogságától szükség esetén még száz-kétszáz kilométerre is elszakadva —, az ellenfél főerőinek szétvágása, feldarabolása, a védtelen szárnyak körülfogása, az egymástól elvágott ellenséges egységek páncélos harapófogóval történő bekerítése — végül hatalmas „katlanokban" való felszámolásuk. A közvetlen cél — a még harcképes egységek visszavonulásának és megerősítések érkezésének megakadályozása.40 Fentiekben foglaltuk össze röviden a német „villámháború" katonai módszereit. E módszerek érvényesek voltak stratégiai, hadműveleti és taktikai tekintetben egyaránt, hadseregcsoporttól a századig ezeken az elveken épültek fel a német fasiszta hadsereg egységeinek hadműveletei. Végrehajtásuk érdekében kidolgozták a harckocsik, zuhanóbombázók és ejtőernyősök együttműködésének, valamint a bombázó és csatarepülőgépek közös akcióinak alapjait. A franciaországi csata tanulságait összefoglalva, a német szárazföldi erők vezérkarának 1940. november 20-i utasítása ezeket az elveket a következőképpen fogalmazta meg: „A döntés és végrehajtásának merészsége, a gyorsaság, mozgékonyság és az erőknek a döntő csapás irányában való összpontosítása — ismét a siker alapjaivá váltak. Döntő mértékben elősegíti a sikert a váratlanság mind hadműveleti, mind taktikai tekintetben. A szárnyakon esetleg kialakuló veszélyre való tekintet nélkül végrehajtott határozott áttörés az ellenség arcvonalának összeomlásához vezet. Az ellenség üldözésénél a merész előrenyomulás —a mozgékonyság minden eszközzel való biztosítása mellett — megnehezíti az új védővonalak szervezését és megerősítését. Különös jelentősége van ebben a vonatkozásban a bombázó légierők egységeivel való együttműködésnek."4

1 Mindezekben a módszerekben rendkívül nagy szerepet játszottak a pszichológiai célkitűzések: az ellenség demoralizálása, a pánik, rémület keltése a katonák és a békés lakosság körében egyaránt. Hatalmas, nagy sebességgel mozgó német harckocsik váratlan megjelenése messze a frontvonal mögött, a fülhasogató zajjal majdnem függőleges irányban zuhanó bombázók, német ejtőernyősök gyakran civilruhába vagy ellenséges egyenruhába öltözött kis csoportjainak megjelenése fontos katonai objektumok mellett — (jellemző, hogy a német ejtőernyős csapatok csupán egyszer, Krétán hajtottak végre önálló stratégiai feladatot) —, mindez az ellenséges hadsereg moráljának letörését, a reménytelenség látszatának keltését, a vezérkarok és a katonai gépezet normális munkájának teljes megzavarását célozta, és nem utolsó sorban fejvesztettséget és reménytelenséget keltett a békés lakosság körében, amelynek 40

Világosan megfogalmazta ezt többek között a „Barbarossa-terv" is: „Merész, hadműveletekkel, mély páncélos ékek előreküldésével meg kell semmisíteni a Nyugat-Oroszországban állomásozó orosz hadsereg zömét és meg kell akadályozni ép, harcképes csapatok visszavonulását Oroszország széles térségeire." (ND 446—PS. NCA III/408.) 41 Id. К. Sz. Kolcsanov (redaktor) : Развитие тактики Советской Армии в годы Великой Отечественной Войны (1939—1945). Moszkva. 1958. 91—92. 1.