Századok – 1960
Tanulmányok - Szamuely Tibor: A német fasiszta hadsereg katonai doktrinájának és vezetésének néhány kérdése a második világháború első szakaszában 150
A NÉMET FASISZTA HADSEREG KATONAI DOKTRÍNÁJÁNAK NÉHÁNY KÉRDÉSE 155 ről a marxizmus klasszikusai a legnagyobb elismeréssel írtak és amely a haladó hadtudomány egyik alapköve, hitlerék a saját ideológiájukkal párosítva olyan mértékben „fejlesztették tovább", hogy a feje tetejére állítva éppen az ellenkező következtetéshez jutottak. Már Nietzsche előtt, a porosz katonai állam apologetáitól kezdve, de különösen Nietzschétől, az erőszak, barbárság, brutalitás filozófusától egészen Hitlerig a reakciós porosz-német soviniszta fajelméletek hirdetői a háborút mindig a nemzeti szellem (Hitlernél már a faji szellem) legmagasabb megnyilvánulásának, az emberek legalapvetőbben természetes állapotának tekintették, amelyben a magasabbrendű faj legyőzi és megsemmisíti vagy rabságba dönti az alsóbbrendűt, a katonáskodást pedig a „férfias nép életformájának" tekintették.1 0 így tehát míg Clausewitznél a háború a politika folytatásának eszköze, Hitler elképzelése szerint a politika csupán a háború eszköze és előkészítője, a politika a háborúnak a legteljesebb mértékben alá van rendelve. Ezt már Ludendorff így fogalmazta meg: „A politikának a háborút kell szolgálnia."1 1 A második világháború befejezése után pedig von Kleist tábornagy nem minden szégyenkezés nélkül vallotta be Liddell Hartnak: „A nácik alatt mi Clausewitz formuláját igyekeztünk megfordítani és a békét — a háború folytatásának tekinteni."12 A totális háború nem volt teljesen új elmélet a német agresszió ideológiai fegyvertárában. Bizonyos mértékig folytatása, bár torz formában, Clausewitz tételének az „abszolút háborúról". (Jellemző azonban, hogy Clausewitz az „abszolút háborút" a gyakorlatban majdnem megvalósíthatatlannak tartotta és egyetlen példájaként a modern időkben a francia forradalom háborúit hozza fel.) Ezt a „továbbfejlesztést" már a császári Németország katonai teoretikusai, Clausewitz tehetségtelen epigonjai indították meg, akik rendkívüli szorgalommal fáradoztak azon, hogy kiirtsák Clausewitz tanításaiból azok haladó tartalmát. Az első világháború idején a császári Németország megpróbálta a gyakorlatban alkalmazni a totális háborút, de igen csekély sikerrel, mivel lehetőségei ezen a téren sokkal korlátozottabbak voltak, mint amilyenek Hitler rendelkezésére álltak: Németország a második világháború idején az 1914—1918-as helyzettel szemben meg tudta szállni Nyugat- és Közép-Európa egész területét, hatálytalanítani tudta az angol tengeri zárlat eredményeit, korlátlan kivezető úttal rendelkezett a nyílt tengerre, meg tudta oldani a hadiipar munkaerővel való ellátását 12 millió külföldi rabszolga munkába állításával, a totális háborúhoz szükséges fegyverek terén hosszú ideig határozott túlsúlyban volt ellenfeleivel szemben stb. és . . . még csúfosabban elvesztette a háborút. A hitleri totális háborús elképzelés szerint tehát a szigorú értelemben vett hadműveletek csupán a háború egyik szerves részét, egyik módját alkották; a totális háborúhoz, amely Hitler elképzelése szerint tulajdonképpen mái 1933-ban megkezdődött, ugyanúgy hozzátartoztak szerves részekként az olyan 10 Visszaemlékezéseiben Ludendorff mondta: „A háború és a politika a nemzet létezését egyaránt szolgálják, de a háború a faj élniakarásának legnagyobb megnyilvánulása." (Id. Earle : Makers of modern strategy. 317. 1.) 11 Ludendorff : Der totale Krieg. 155.1. 12 В. H. Liddell Hart : The other side of the hill. London. 1948, 203. 1. „Egyes nemzeti szocialista szerzők még tovább élezték Ludendorff elméletét annak logikus befejezéséig — tagadták egyáltalán a béke létezését is. A háborút nem az államok közötti viszony egyik fázisának tekintették, amelyet a béke fázisa előz meg és követ, hanem »a népek életében jelentkező új politikai és társadalmi fejlődés megnyilvánulásának«." (Earle: i. m. 318. 1.)
