Századok – 1960
Tanulmányok - Szamuely Tibor: A német fasiszta hadsereg katonai doktrinájának és vezetésének néhány kérdése a második világháború első szakaszában 150
A NÉMET FASISZTA HADSEREG KATONAI DOKTRÍNÁJÁNAK NÉHÁNY KÉRDÉSE 151 megkövetelő lövészárokháborúval szemben (mozgó harcok szinte kivételesen fordultak elő), a második világháború elejétől-végéig mozgó háború volt, amely három világrész mérhetetlenül nagy területein folyt mind elkeseredettebben egészen a drámai berlini fináléig. A második világháború a motorok háborúja volt, a harckocsik, repülőgépek és más teljesen új fegyverek harca, amelyek az első világháború idején vagy utána jelentek meg és most alkalmazták őket először tömegesen. A haditechnikában és ennek következtében a hadműveletek jellegében beállott fordulat mindenekelőtt a termelő eszközök fejlődésében lezajlott valóságos forradalommal — a belső égésű motor széleskörű alkalmazásával — magyarázható. Engels már több mint egy fél évszázaddal előbb rámutatott arra, hogy „a technika vívmányai, amennyiben katonailag felhasználhatók voltak és felhasználtattak, . . . kényszerítették ki azonnal, csaknem erőszakosan, sokszor hozzá még a hadvezetőség akarata ellenére a harcmód változásait, sőt forradalmi átalakulásait".1 A német fasiszta hadsereg a haditechnikában történt forradalomból levonta a gyakorlati következtetéseket a csatatéren és ennek megfelelően átdolgozta stratégiáját és taktikáját. Egyes katonai szakértők már néhány évvel az első világháború befejezése után — ha az eseményekből hibás következtetéseket is vontak le — rámutattak arra, hogy az új haditechnika megjelenése következtében elkerülhetetlenül változtatni kell a hadviselési módszereken is. Az 1920—1930-as években megszületett néhány, az egyik vagy másik új fegyvernem kizárólagos fejlesztéséhez kötött és a győzelmet állítólag a villámcsapás gyorsaságával biztosító új katonai elmélet. Ilyen volt az olasz Douhet tábornok elmélete, amely a légierők szinte kizárólagos alkalmazásán épült fel. Szerinte az osztatlan légi uralom megteremtése döntő jelentőségű a háború egész kimenetelére: az ellenség hátországának módszeres, terrorisztikus légi bombázása rövid idő alatt annyira demoralizálná a lakosságot és a hadsereget, hogy képtelenné tenné az ellenállásra. Douhet elmélete különösen nagy népszerűségre tett szert az amerikai hadseregben, ahol leglelkesebb hirdetője William Mitchell tábornok lett. Douhet kétségtelenül fontos szerepet játszott a modern haderők kifejlesztésében, mert először mutatott rá a légi fegyvernem megjelenésének jelentőségére és elsőkónt dolgozta ki annak alkalmazását. Elméletének alapvető helytelensége azonban beigazolódott a második világháború folyamán, amikor az amerikai stratégiai légi bombázások — amelyek messze felülmúlták Douhet legmerészebb elképzeléseit is — komolyabb hatást nem gyakoroltak Németország katonai képességeire.2 Nagyobb befolyásra tett szert elsősorban a német hadseregre a „páncélos háború" elmélete, amelynek teoretikusai Angliában Liddell Hart és Fuller, Ausztriában Eimansberger, Franciaországban De Gaulle, Németországban peclig Guderian. Lényege a következő: egy teljesen gépesített kis (60—100 1 Engels: Anti-Dühring. Bpest. 1949. 162. 1. 2 A Douhet-féle „korlátlan légiháború" folytatását a.németek csak egyszer kísérelték meg, a háború elején Anglia ellen. 1940. aug. 1-én Hitler „17. számú háborús utasításában" megbízta a Luftwaffet Anglia térdrekényszerítésével. Néhány nappal később Göring a német légierők vezetői előtt a Luftwaffe feladatává tette: „Felszámolni az angol légierőt, mind harci erejét, mind szárazföldi szervezetét . . . elvágni Anglia ellátási vonalait kikötői és hajói megsemmisítése révén." Göring szerint e feladatok megvalósítása esetén Anglia kénytelen lesz a harcot feladni (Chester Wilmot : The struggle for Europe. London. 1952. 31—32. 1.). Köztudomásúan, az Anglia fölött vívott légi csatákban a Luftwaffe hatalmas túlereje ellenére sem tudta a kitűzött feladatot megoldani, és a náci hadvezetés kénytelen volt tervéről lemondani.
