Századok – 1960
Tanulmányok - Szamuely Tibor: A német fasiszta hadsereg katonai doktrinájának és vezetésének néhány kérdése a második világháború első szakaszában 150
152 SZAMUELY TÍBOR ezer főnyi) hadsereg, ha teljesen váratlanul csap le, képes egy csapásra áttörni az ellenség védelmét, szétverni hadseregét, megakadályozni a mozgósítást és biztossá tenni a gyors győzelmet. A „páncélos háború" elméletét először Fuller alapozta meg röviddel az első világháború után, részletesen Eimansberger tábornok dolgozta .ki 1934-ben megjelent „Der Kampfwagenkrieg" с. könyvében. Eimansbergertől vette át a német fasiszta hadsereg a frontot mélyen átütő páncélos hadművelet, a páncélos ékek stratégiai és taktikai módszereit, a külön páncélos hadseregek szervezési elveit — és ugyanakkor a páncélos fegyvernem uralkodó szerepébe vetett hitet és a többi fegyvernem ebből származó lenézését. A két világháború közötti polgári hadtudomány e két legfontosabb új elmélete — bár alapjaikban hibásak, kalandor jellegűek, sőt az alkalmazó hadsereg számára veszélyesek is lehettek, mert más fegyvernemek lemaradásához vezettek — tartalmazott bizonyos racionális magot is, mivel kísérletet jelentettek az új fegyverek alkalmazására, s megjelenésük által a hadviselésben bekövetkezett forradalom törvényszerűségeinek kidolgozására. A hadseregekben azonban, amelyek vezetése szilárdan a konzervatív, hivatalos katonai elméletek begyepesedett fejű képviselőinek kezében volt, akik az elkövetkező háborút csupán az első világháború magasabb fokon való megismétlésének tekintették, az új elméletek meglehetősen rossz fogadtatásban részesültek, sőt az amerikai hadsereg Mitchell tábornokot nézeteinek terjesztése miatt hadbíróság elé is állította. A „légiháború" és a „páncélos háború" elméletei a legszorosabban összefüggtek a „kis hadsereg" mélységesen reakciós, ellenforradalmi elméletével, amelynek kiinduló pontjai — és ezt hirdetői nem is titkolták — nem is annyira katonai, mint politikai szempontok voltak: féltek a néptömegektől, a forradalomtól, ki kellett küszöbölniök azt az ellentétet, amely fennállott az imperialista háború igazságtalan céljai és a széles néptömegek háborúba való bevonásának szükségessége között. Az első világháborúban minden országban megbízhatatlannak bizonyult és forradalmivá vált tömeghadsereggel szemben kis, elit, magasfokú gépesítéssel rendelkező, „szakmabeli" zsoldos hadsereget akartak felállítani, amely a néptől elkülönítve, felhasználható mindenekelőtt az esetleges forradalmi mozgalmak leverésére és a gyarmati népek elnyomására. A súlyos vereséget szenvedett Németországban, ahot éveken keresztül magasra csaptak a forradalom hullámai, és amelynek a versaillesi békeszerződés meg is tiltotta a százezresnél nagyobb hadsereg tartását, ez a terv a gyakorlatban is megvalósult: Von Seeckt, a „kis hadsereg" elmélet egyik legtekintélyesebb képviselője, megszervezte a Reichswerhrt, a hivatalosan „apolitikus", de ténylegesen ízig-vérig ellenforradalmi szellemű kis létszámú, condottiere típusú hadsereget, amelyet ellenforradalmi „önkéntes" militarizált alakulatok egészítettek ki: szabadcsapatok, a Fekete Reichswehr, a Stahlhelm stb. Ez lett a hitleri hadsereg magva. Seeckt elképzelése nem volt egyedülálló — ennél csak valamivel mérsékeltebb volt De Gaulle-nak, a francia hadsereg akkor még ismeretlen alezredesének elmélete, amely szerint egy kislétszámú, kitűnően kiképzett páncélos zsoldos hadsereg —,,l'armée de métier" — lenne az élcsapat, amely mögött második lépcsőként vonulna fel az általános hadkötelezettség alapján szervezett tömeghadsereg.3 3 1934-ben megjelent „Vers l'armée de métier" с. művében De Gaulle a következőket írta: „Most van az ideje annak, hogy a tartalékosokból és sorkötelesekből álló és a nemzeti védelem alapvető elemét alkotó, de csak lassan összevonható és harcbavethető had-