Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Krónika - „A kapitalizmus fejlődése az egykori Osztrák-Magyar Monarchia országaiban”. Nemzetközi munkakonferencia. Budapest 1958. december 10–13. (Kende László–Surányi Bálint) 927

948 KRÓNIKA szeptember 15-i pozsonyi értekezlèten éles harcot vívott az Általános Munkáspárt vezetőségével. Ez fordulópontot jelentett a magyar párt életében, s végül 1890 decemberében a Magyarországi Szociáldemokrata Párt létrejöttéhez vezetett. Az új párt a hainfeldi programot vette át. A kilencvenes évek elején igen intenzív kapcsolat jött létre az osztrák és a magyar párt és szakszervezetek között: az osztrákok nagy pozitív segítséget nyújtottak. A magyar pártban kiújuló belső harcban az osztrák vezetők csak kezdetben segítették az opportunizmusellenes irányzatot, később az ő pártjuk is reformista irányítás alá került. Előadását összefoglalva S. Vincze Edit aláhúzta az osztrák szociáldemokrata párt felelősségét a magyarországi opportunista irányzat felülkerekedésében, de egyben kiemelte a korábbi időszak tekintetében az osztrák munkásmozgalom pozitív hatását is. A referátumhoz Arnost Klíma szólt hozzá. Felhívta a figyelmet arra, hogy bár — mint az előadó helyesen megállapította —- 1870 után nem volt lehetőség szocialista forradalomra, az 1873—79 közötti válságéveket nem lehet viszonylag nyugodt periódusként jellemezni. S. Vincze Edit megköszönve a hozzászólást elmondotta, hogy az előadás problematikája köréből számos kérdés ma még nem tisztázott, mivel a közelmúltig uralkodó hungarocentrikus szemlélet miatt a szomszédos országok munkásmozgalmával való kapcsolatokat eddig nem kutatták. A referátum az e téren megmutatkozó kezdeti eredmények egyike. A témakör utolsó előadását Erényi Tibor tartotta ,,A Magyarországi Szociáldemokrata Párt 1914 előtti politikájának néhány kérdésér51" címmel, felvéve a magyar munkásmozgalom történetének S. Vincze Edit által a századforduló körül elhagyott fonalát. Előadásának tengelyében az a kérdés állott, hogy 1907 és 1914 között hogyan ítélte meg „e párt, a szervezett magyar munkásság a Habsburg Monarchiával, a dualizmus rendszerével és Magyarország azon belüli helyzetével kapcsolatos kérdéseket". A hatalomra került koalíciós kormány politikája — fejtette ki az előadó — igazolni látszott a Szociáldemokrata Pártnak 1905—19Ó6-ban folytatott ismeretes politikáját, amelyet a párt 1906 júniusi értekezlete is jóváhagyott, támadást indítva a kormány ellen az általános választójogért. Az 1907. évi párt jelentés azt az Ausztriát, ahol a választójogi küzdelem ekkor nagy sikereket ért el, a magyar haladó erők természetes szövetségeseként jellemezte, ekként pozitívan értékelve a vele való kapcsolatokat. Foglalkozott a munkásság politikai aktivitásának fokozódásával (1907. okt. 10-i országos politikai tömegsztrájk), majd kitért az 1908-as bécsi birodalmi szociáldemokrata értekezletre, amelyen az osztrák és a magyar szociáldemokraták egybehangzóan foglaltak állást a koalíció „feudális barbarizmusa" ellen. Buchinger itt elhangzott felszólalásával kapcsolatban elemezte azokat a tényezőket, amelyek a pártvezetőség politikájának jelentkező változását okozták. A pártvezetőség a nemzeti függetlenség követelését taktikailag alárendelte az általános választójogért folytatott harcának, amelynek során — nem szakítva ugyan a korábbi reformista állásponttal — 1908 folyamán szokatlanul erős tömegakciót szervezett. Ebben nagy szerepet játszott a baloldali szociáldemokrata ellenzék aktivizálódása, amelyet az 1908-as pártkongresszuson a pártvezetés módszereit bíráló, radikálisabb módszereket követelő osztályharcos felszólalások sora jelzett. A tömegmozgalmak 1909-es szükségszerű hanyatlásának elemzése után rátért a koalíció bukása után kialakult úi belpolitikai helyzet által a szociáldemokrata politikában előidézett bizonyos fordulat tárgyalására. Rámutatott arra, hogy a Szociáldemokrata Párt ekkor szakított végleg a régebbi kormánytámogató politikával, s a Justh—Károlyi-féle függetlenségiektől a Jászi Oszkár vezette polgári-radikálisokon át a szociáldemokratákig terjedő, lényegében polgáridemokratikus jellegű ellenzéki pártszövetséget kívánt létrehozni, polgári demokratikus reformok — elsősorban az általános választójog — kivívására. Az ilyen összetételű ellenzéki pártszövetség kialakulásának körvonalait mutatja az 1910-ben megalakult Választójog Országos Szövetsége, valamint a Reform-Klub. Ezzel párhuzamosan az elméleti megnyilvánulásokban és az agitációban — amely bizonyos mértékben már a paraszti és kispolgári elemek meggyőzésére is törekedett — egyre nagyobb teret nyertek a dinasztia elleni támadások ós az Ausztriával való kapcsolat hátrányainak hangsúlyozása. Az előadó rámutatott, hogy bár ez az új politika lényegében ugyanolyan burzsoá uszálypolitika volt, mint az 1905—1906-os — s ez ki is váltott a párton belül támadásokat—, mégis bizonyos pozitív elemeket is tartalmazott. Ezek legfontosabbika az, hogy a szervezett munkásság kitört elszigeteltségéből. A Szociáldemokrata Párt — α II. Internacionálé antimilitarista kampányához kapcsolódva, egyetértésben az osztrák szociáldemokratákkal — a polgári ellenzékkel szövetségben 1911-ben harcot indított a fegyverkezés, a véderő-kiadások és általában a Monarchia hatalmi politikája ellen. Az előadó ezután részletesen tárgyalta a munkásság