Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Krónika - „A kapitalizmus fejlődése az egykori Osztrák-Magyar Monarchia országaiban”. Nemzetközi munkakonferencia. Budapest 1958. december 10–13. (Kende László–Surányi Bálint) 927

KUüNIKA 947 1890-es években, valamint Badení „erős kéz kormányának" a munkásmozgalommal szemben tett elnyomó intézkedéseit. A választójogi küzdelmek eredményeképpen a szociáldemokraták az" 1897. évi választásokon 3 mandátumot szereztek. A parlamentben a Néppárt radikális szárnyával együttműködve éles harcot vívtak a felfeudális rendszer ellen. A XIX. század végi átmeneti lanyhulás utána XX. század elején ismét erősödött a munkásmozgalom. A tömegmozgalmak az 1905-ös orosz forradalom idején érték el tetőpont jukat, amidőn a sztrájkok és tüntetések már politikai követeléseket is hangoztattak. A tömegek radikalizálódásával szemben a párt vezetésében egyre inkább úrrá lett a reformista-opportunistairányzat, amellyel szemben a balszárny csak gyenge és sikertelen harcot folytatott. 1908-tól — a világháborút megelőző nemzetközi feszültség idején — a lengyel szociáldemokrácia egyre inkább a burzsoá nacionalizmus befolyása alá került, Pilsudski szociálnacionalista csoportjával szövetkezett, s a lengyel kérdést Galícia és Orosz-Lengyelország egyesítésével a Habsburg-monarchián belül kívánta megoldani. A pártvezetéssel elégedetlen tömegek között erősen érvényesült az anarchista befolyás. A forradalmi balszárny megerősödéséhez nagyban hozzájárult Lenin működése, aki 1912-t-ől Krakkóból irányította a Bolsevik Párt munkáját. A referátum befejezésül ismertette a Szociáldemokrata Párt szerepét a különböző lengyel nacionalista fegyveres csoportok alakításában és a Habsburg imperializmus háborús céljait támogató politikáját. Az első világháború alatt a lengyel szociáldemokrata vezetőség teljesen behódolt a burzsoázia előtt, elismerte annak vezetőszerepét a függetlenségi harcban, átvette nacionalista ideológiáját, s ezzel szembefordult a proletariátus és a lengyel nép érdekeivel. A következő előadó — 8. Vincze Edit: „Az osztrák szocialista munkásmozgalom eszmei befolyása a magyarországi munkásmozgalomra a XIX. század második felében" című előadását annak a helyzetnek felvázolásával kezdte, amelyben a Monarchiában a munkásosztály történelmi hivatású önálló politikai erőként fellépett. A proletariátus előtt álló feladatokat vizsgálva megállapította, hogy a kiegyezéstől a századfordulóig tartó szakaszban a főfeladat a burzsoáziától független, önálló párt létrehozása volt, Mivel az osztrák munkásosztály és munkásmozgalom volt viszonylag a legfejlettebb a Monarchiában, az osztrák munkásosztály feladata és kötelessége volt a többi nemzet munkásmozgalmának támogatása, összefogása, esetleg irányítása. Míg az 1848-as forradalomban és az utána következő szakaszban, a Monarchia éppen kibontakozó munkásosztálya csak ösztönösen, a polgárság radikális balszárnyának segítőjeként jelentkezett a politikai harcban, a hatvanas években Ausztriában, a kiegyezés után pedig Magyarországon is megindult a szakmai egyesületeken át a tudatos szocialista mozgalom kialakulása. Kialakításában nagy szerepük volt a külföldet járt munkásoknak, valamint az Ausztriából és Németországból bevándorolt szakmunkásoknak, ezért a korai szakaszra nálunk is a lassalleánizmus és a polgári védnökösködés volt a jellemző. A lassalleánizmus hatását elemezve az előadó leszögezte, hogy az ismert negatívumok mellett nem hanyagolhatók el annak a munkásszervezetek kialakításában megmutatkozó pozitívumai. A polgári befolyás legdurvább formái ellen („önsegély") folytatott lassalleánus harcban résztvett, az „államsegély" alapján álló munkások hozták létre az Altalános Munkásegyletet 1868-ban. A lassalleanizmusnak nem a német, hanem a polgári balszárnnyal szövetkező osztrák változata hódított tért Magyarországon. A konkrét hazai feladatokat is az osztrák munkásmozgalomból vette át a gyermekcipőben járó hazai mozgalom. Az 1860-as évek végén a magyar munkásmozgalomban megnövekedett az I. Internacionálé közvetlen, valamint Ausztrián keresztüli befolyása. Létrejöttek az Internacionálé magyar szekciói, osztrák és német agitátorok és forradalmi sajtótermékek jutottak el hazánkba, magyar küldöttek vettek részt nemzetközi értekezleteken. Mindez erősen érezteti hatását a hazai mozgalomban. A párizsi kommün bukása után az osztrák munkásmozgalom egy mérsékelt és egy radikális ágra szakadt. Ezek küzdelme a nyolcvanas évek végéig, a szociáldemokrata párt megalakításáig tartott. Ε viták hatását a hetvenes években Magyarországon Frankel Leó tevékenysége feltehetőleg csökkentette. Távozása után az Általános Munkáspárton keresztül erősebben érvényesült az osztrák „mérsékeltek" befolyása, s a pártvezetőség opportunizmusa károkat okozott a munkásmozgalomnak. Ugyanakkor azonban a „radikálisok" irányzata is — többek között az Ausztriából való kiutasításuk után Magyarországra jött radikálisok révén — csekély létszáma ellenére itthon jelentős erőt képviselt. A megalakult osztrák szociáldemokrata párt ismételt bírálatai útján sem tudta kialakítani a magyar egységes munkáspártot e két ellentétes irányzatból. A H. Internacionálé az osztrák szociáldemokrata pártot bízta meg a magyar mozgalom válságának megoldásával. Az osztrák pártvezetőség az 1889-12 Századok