Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Krónika - „A kapitalizmus fejlődése az egykori Osztrák-Magyar Monarchia országaiban”. Nemzetközi munkakonferencia. Budapest 1958. december 10–13. (Kende László–Surányi Bálint) 927

946 Κ RÓNI ΚΑ nem ismerte el. Az eloroszítási törekvések megerősödését mutatja az 1839. évi polocki zsinat és a I itván Statutum 1840-es eltörlése. A lett és észt nemzeti törekvéseket az oroszokon kívül a balti németek is elnyomták. Az osztrák birodalomban a németesítés századeleji csődje után a gazdasági elnyomás, valamint a „divide et impera" alkalmazása (Magyarországon, Galíciában) a jellemző forma. Speciális helyzetet csak az iparilag fejlett cseh országrészek foglalnak el. ι A török politikán kívül tehát mindenütt az elnemzctietlenítc's a főcél. A magyar 'forma leginkább a poroszhoz hasonlít, csak nem volt olyan eredményes. Ε csőd azonban nem igazolhatja a magyar középnemességet annak ellenére sem, hogy politikája az orosznál és porosznál liberálisabb volt. A kudarc oka a magyar nemzet gyengesége: maga is elnyomot t nemzet, amely mögött nem áll államhatalom, relatíve kisebb a száza'<karánya, nem rokon népek a nemzetiségei, maguk a nemzetiségek fejlettebbek, erősebbek voltak, mint pl. Oroszországban. Gátolták a magyar beolvasztási törekvéseket a tartós együttélés során létrejött feudális privilégiumok is (horvát, szerb, román vonatkozásban). A szlovákokkal és ukránokkal szembeni politika bizonyílja, hogy a magyar középnemcsség magyarosító törekvései szubjektív szándékában azcvcs veit a poroszosítás és az oroszosítás beolvasztó politikájával, s „az 1867. évi kiegyezéssel, amikor a magyar uralkodó losztály a XIX. század első f( léhez képest megerősödött, a korábbinál brutálisabb nemzetiségi politika útjára lépett" — fejezte be előadását Arató Endre. Julius Mesarcè a magyar államhatalomnak a dualizmuskori elnyomásban játszott szerepével foglalkozva bemutatta annak szlovákiai következményeit az iskolaügyre és a népszaporodásra vonatkozó statisztikai adatok tükrében. Azt, hogy a magyarországi nemzetiségi elnyomás fő eszköze az államhatalom volt, annak földbirtokos osztályjellegével magyarázta. Jozej Kovács erdélyi, illetőleg romániai vonatkozásban egészítette ki a referátumot. A XVIII. század második felétől fellépő magyarosítás - amely csak a vegyes lakosságú területekre terjedt ki - egyik fontos kiváltó okaként a magyar uralkodó osztálynak a meginduló román nemzeti mozgalmaktól való hegemóniaféltését, a XIX. század második felében fellépőnél pedig a magyar burzsoázia gazdasági pozíeióféltését jelölte meg. Arató Endre válaszában elfogadta a kiegészítéseket. Hangsúlyozta, hogy a kép teljessé tételéhez minden magyarországi és a szomszéd népeket érintő problémát be kell kapcsolni a tárgyalásba. Ezt azonban ez az általános képet megrajzolni kívánó előadás nem tarthatta feltétlen feladatának. Megjegyezte, hogy nem éj.t teljesen egyet Julius Mesarossal a népszaporodási adatok értékelésében. Jozef Kovács hozzászólását két pontban helyesbítette: egyrészt utalt arra, hogy 1867 után tiszta román területen is megindult a magyarosítás, másrészt, hogy van olyan felfogás is, mely szerint a magyarosítás váltotta ki a román nemzeti mozgalmakat. A maga részéről a nemzeti mozgalmak belső fejlődését és kölcsönhatását {hangsúlyozta döntő tényezőként. Jozef Buszko referátuma a nyugat-galíciai lengyel munkásmozgalom történetét ismertette az 1917. évi fonadalomig. Galícia az Osztrák—Magyar Monarchiának a tőkés fejlődés terén egyik legelmaradottabb tartománya volt, amelynek gazdasági és társadalmi struktúrája jóval fejletlenebb volt az orosz uralom alatt álló „Kongresszusi Lengyelországénál" is. (Ennek a körülménynek a galíciai jobbágyfelszabadítás módjával és egyéb tényezőkkel való kapcsolatát J. Buszko az első napirendi pont vitája során tett felszólalásában elemezte.) Nagyipari proletariátus híján a munkásmozgalom a kisipari munkásság körében bontakozott ki, midőn az 1867. évi polgári alkotmány viszonylag liberális intézkedései kedvező lehetőséget nyújtottak. 1868-ban előbb Lvvowban, majd Krakkóban indult meg a szocialista agitáció, munkásegyletek alakultak, lapok jelentek meg. A galíciai lengyel munkásmozgalomnak ezt az 1868-tól 1879-ig tartó szakaszát a konspirativ formák (kisebb illegális munkáskörök) jellemzik, szélesebb tömegbázis nélkül. Az 1889-ig tartó második szakaszban alakultak ki a legális munkásszervezetek. A Praca (Munka) c. lap szerkesztősége kidolgozta és 1881-ben Genfben közzétette a „Galíciai Munkáspárt programját", amely a varsói szocialisták „brüsszeli programját" követi, s erős lassalleánus hatást is mutat. 1890 körül a tőkés fejlődés előrehaladása megérlelte a feltételeit annak, hogy a proletariátus politikai mozgalma tömegmozgalommá váljék. 18S0. május 1-én Krakkóban és Nyugat-Galícia ipari városaiban tömegtüntetések voltak. Egymásután alakultak a helyi pártszervezetek az 1889-es hainfeldi program alapján. Az 1892-ben megalakult Galíciai Szociáldemokrata Párt jelentős kispolgári befolyás alatt állott, s a feudális maraelványok ellen a polgári demokratikus rendszerért, mindenekelőtt az általános választójogért harcolt. A referátum részletesen ismertette a munkásosztály gazelasági harcait az