Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Krónika - „A kapitalizmus fejlődése az egykori Osztrák-Magyar Monarchia országaiban”. Nemzetközi munkakonferencia. Budapest 1958. december 10–13. (Kende László–Surányi Bálint) 927

944 Κ RÓNI ΚΑ Gonda Imre több kérdésbon helyeslőleg elmélyítve a referátumban szereplő megállapításokat, szükségesnek tartotta felhívni a figyelmet arra, hogy az 1849 és 1867 közötti időszakban legalább két szakasz! meg kell különböztetni. Ezek közül — különösen a porosz burzsoáziával való kapitalista verseny szempontjából —- az első, Schwarzenberg nevével jelölt nagyburzsoá szakaszt jellemezte. Hangsúlyozta a porosz-osztrák versengés jelentőségét az egész időszak vizsgálatában, s ennek a referátumban való kellő elemzését hiányolta. ArnoSl Klima az előadást a cseheknek az osztrák kormányzathoz való viszonyával, e viszony változásainak tényeivel és okaival egészítette ki, kiemelve az utóbbiak között a munkásmozgalom, a szociáldemokrácia tevékenységének hatását. Hangsúlyozta, hogy a dualizmus időszakában 1914-ig sem a cseh burzsoázia, sem pedig az arisztokrácia nem törekedett a Monarchia felbomlasztására, céljuk csak az államhatalmon belüli szerepük megnövelése volt. Foglalkozott továbbá a Monarchia nemzetiségi politikájának problematikájával. Jozef Buszko elfogadva a dualizmus alapvető osztálykompromisszumának a referátumban szereplő meghatározását, kiemelte, hogy a dualizmus ezen túlmenően egy széleskörű kompromisszumrendszeren nyugodott, amelynek következtében a Monarchia nemzetei között lépcsőzetes függőségi viszony alakult ki. Hangsúlyozva, hogy ezt a bonyolult rendszert a történészeknek a jövőben elemezniök kell, behatóan foglalkozott e problematika lengyel vonatkozásával. A lengyel uralkodó osztályok — mint rámutatott — bizonyos mértékig támogatták a Monarchia fennmaradását, mivel egyrészt féltek a kedvezőtlenebb helyzetet jelentő cári Oroszországba való bekebelezéstől, másrészt, mert a lengyeleknek a galíciai ukránok feletti politikai uralmát a Monarchia biztosította. A bizonyos fokig liberális nemzetiségi politikát a nemzeti mozgalmak erejével és a Monarchia gyengeségével magyarázta, amelyet a Monarchia széthullása világosan bizonyít. Hanák Peter válaszában Spira Györggyel szemben továbbra is azt hangsúlyozta, hogy bár a dualizmus válságának és a Monarchia válságának vannak közös gyökerei, a kettő más-más kérdésre megy vissza, s a Monarchia válsága a szocialista forradalom problematikájához tartozik. A főbb politikai irányzatokkal kapcsolatban Spira György kiegészítésével egyetértett, sőt ő maga is más, hasonló jelenségek említésével egészítette azt ki, bár a kérdés vizsgálatát — mint hangsúlyozta — a referátumban nem tekintette feladatának. Szabad György véleményével szemben azonban továbbra is azt az álláspontot képviselte, hogy az 1848-as perszonáluniós nagymagyar koncepciót dualistának lehet nevezni, rámutatva annak kettős elágazási lehetőségére. A Szabad György által kifogásolt „parlamentáris abszolutizmus" kategóriát ő is szerencsésebbnek és pontosabbnak tartotta az „abszolutisztikus ^parlamentariz

mus" fogalmazásban. Ugyanígy egyetértett Gonda Imre fekzőIalásávaT5~külpblitiJiai tényezők fontosságának és az 1866-os év jelentőségének kérdésében. Ε területen további kutatásokat tart még szükségesnek. Megköszönve Arnost Klima értékes kiegészítéseit és felvilágosításait, hangsúlyozta, hogy a cseh burzsoázia tevékenysége objektíve végső soron mégis csak a Monarchia aláásását jelentette, akárcsak más, pl. a szociáldemokrata antidualista törekvések. Jozef Buszko hozzászólásának fontos megállapításai közül kiemelte azt, hogy az Oroszországtól való félelemben a Monarchia fennmaradását elősegítő lényeges külpolitikai tényezőre mutatott rá. A lengyeleknek adott engedményeket azonban a kiegyezéssel ellentétes lényegű dologként jellemezte. Mindkét külföldi hozzászólónak válaszolva a Monarchia nemzetiségi politikájával kapcsolatos álláspontját abban az ellentmondásban foglalta össze, hogy a Monarchia egyrészt kénytelen volt nemzeti engedményeket adni, másrészt viszont képtelen volt arra, hogy a dualizmust parlamentáris eszközökkel fenntartsa. A napirendi pont utolsó előadását Komjáthy Miklós: „A közös minisztertanács szervezeti problémái a minisztertanácsi jegyzökönyvek tükrében" címmel tartotta. Vizsgálatának jellege hivataltörténoti és irattani volt. Bevezető fejtegetései során rámutatott arra, hogy egy ilyen speciális forráscsoport leíró vizsgálata során is tükröződnek a korszak nagy problémái (jelen esetben a minisztertanács szervezeti hibáiban a Monarchia belső viszonyainak ellentmondásossága), valamint, hogy a hivatalszervezet rossz működése hogyan hathat vissza az ország életére (mint éppen a Monarchia közös minisztertanácsának esetében). Az előadó részletesen ismertette a minisztertanács létrejöttével és jogkörével kapcsolatos tudnivalókat. Irattári, ügyrendi és funkciók ill. intézmények elnevezésével kapcsolatos tényekből jellemző szemléleti és politikai állásfoglalásokat elemzett ki. A delegációk szervezetének bonyolultságában a minisztertanácsi jegyzőkönyvekből kimutatta a szándékosságot, amely arra szolgált, hogy ezt az intézményt megfossza köz-