Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Krónika - „A kapitalizmus fejlődése az egykori Osztrák-Magyar Monarchia országaiban”. Nemzetközi munkakonferencia. Budapest 1958. december 10–13. (Kende László–Surányi Bálint) 927

KUüNIKA 943 A korszaknak és a rendszernek sajátos módszere : az alkotmányos, parlamentáiis körülbástyázás. Ennek az „alkotmányosságnak" eszközei : magas választási cenzus, amely nemcsak általában a tulajdonos osztályoknak, hanem elsősorban az uralkodó nemzetek vagyonos osztályának kedvez; a választási eredményeket és a megválasztott testületek működését befolyásoló különféle módszerek (főleg a kuriális választási rendszer), amelyeket az előadó behatóan ismertetett: a Reichsrat szociális ós nemzeti összetételéből következő manőverezési lehetőségek kihasználása; valamint az 1867/14. §, amely szükség esetén jogilag biztosította a császári abszolutizmus közbelépését. Az előadó ezután az ausztriai koalíciós manőverezést mutatta be 1867-től a dualizmus válságának korszakáig. A magyar országgyűlésben a birtokos és magyar elem teljes túlsúlyának biztosítására elegendő volt a régen bevált „választási technika" és a szavazókörzetek „meg- ! felelő" beosztása. A dualizmus fenntartása azonban Magyarországon a „parlamentáris abszolutizmus", az egypárturalmi rendszer bevezetését követelte meg, a dualizmus nem lévén alkalmas reformokra, engedményekre. A manőverezés csak e kereten belül volt lehetséges, de egyben időnként feltétlenül szükséges is (1875. 1899). Az osztrák rendszer sem volt egyéb „parlamentáris abszolutizmusnál", bár ott az egypártrendszer helyett koalíciós rendszer volt. Az 1879-es koalícióváltozás sem idézett elő irányváltozást, de mint a korlátozott vált ógazdaság megnyilvánulása, néhány szerény reformot eredményezett. Az előadó az állókép felvázolása után a továbbiakban a dualizmus válságának okait és kezdeteit elemezte. Az imperializmus korénak küszöbén a gyors kapitalista ! fejlődés megbontotta azt az egyensúlyt, amin a dualizmus nyugodott. Megromlottak a külpolitikai viszonyok. A kapitalizmus fejlődése egyszerre idézte elő a társadalom osztályellentéteinek kiéleződését és azokét az ellentétekét, amelyek a dualista rendszer feltételeiből következtek. A helyzet megérett arra, hogy a nemzetiségek reálisan az önálló nemzeti állam megvalósítására törekedjenek. Ugyanakkor a dualizmus bázisát alkotó osztályszövetséget sokrétű gazdasági ellentétek bontották meg : harc indult a profitért a nagytőke és a nagybirtok között. A gazdasági fejlődés Magyarország súlyát is megnövelte a Monarchián belül, s uralkodó osztályai ezért a tényleges paritás biztosítására, ill. a hegemóniára kezdtek törekedni. Ennek ellenpárja a „nagynémet" koncepció, ill. a centralizmus felújulása volt. így gyengült meg a dualizmus „lent" és „fent" egyaránt. · A dualizmus válságának kezdeti szakasza — fejtette ki az előadó — a 90-es évekre esik, V amelyet a századforduló után „kifejtésének és elmélyülésének periódusa", végül pedig 1917—1918-ban a megdöntés időszaka vált fel. A megváltozott viszonyok kikezdték a dualizmus hatalmi eszközeit is. A hadseregbe kisebb, a bürokráciába nagymértékben behatolt a nacionalizálódás. A parlamentarizmus alapját képező pártrendszer felbomlott és új irányzatok törtek fel : állandósult a kormányválság, nagy erővé vált a parlamenti ellenzék, a ,,14. §" használata rendszeres gyakorlattá lett. Magyarországon is megingott az egypárturalmi rendszer, kifejlődött az „agrárius" — „merkantilista" ellentét, megerősödtek a parlamenti harcok. Az egyszerre fellépő ausztriai és magyarországi kormányzati válság egymást erősítette. Mindez csak felszíni jelensége és előrevetett árnyéka volt a mélyben meghúzódó mozgásnak. Taktikai eszközökkel azonban a kérdés nem volt megoldható, mivel „az egész soknemzetiségű Monarchia kiújult válságának.megjelenési formája" volt, amelyet ebben az időszakban „csak forradalmi módon" lehetett megoldani — fejezte be előadását Hanák Péter. Spira György az előadást követő hozzászólásában nem tartotta indokoltnak azt, hogy a referátum a Habsburg abszolutizmus válságát megkülönböztette a Habsburg birodalom válságától, mivel az abszolutizmus viszonylagos függetlensége éppen a Monar -chia soknemzetiségű jellegéből következett. A hat főbb politikai irányzat megjelölésével, ezek csoportosításával lényegében egyetértett, de — példákat hozva fel a közöttük levő bonyolult kapcsolatokra — az elemzés finomításának szükségességére hivta fel a figyelmet. Fontosnak tartotta annak hangsúlyozását, hogy 1848-ig haladó egység jött létre bizonyos csoportok között, amely a forradalom után megbomlott, 1849-re pedig létrejött egy reakciós egység, amely a forradalom bukásának egyik tényezője volt. Ugyanezzel a kérdéssel kapcsolatban Szabad György hozzászólásában azt vetette fel, hogy nem szerencsés a magyar irányzatokat az azok felfogását nem pontosan fedő „föderalizmus —dualizmus" ellentétpárra felosztani. Szabad György másik bíráló észrevételében a „parlamentáris abszolutizmus" kategóriájában az abszolutizmus szerepét túlhangsúlyozottnak tartva javasolta a megjelölés rugalmasabbá tételét,.