Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Krónika - „A kapitalizmus fejlődése az egykori Osztrák-Magyar Monarchia országaiban”. Nemzetközi munkakonferencia. Budapest 1958. december 10–13. (Kende László–Surányi Bálint) 927

932 Κ róni ΚΑ Az egyes területek kapitalista agrárfejlődésének főbb vonásait tárgyaló előadások sorát Jozej Kovácsnak „Az erdélyi jobbágyfelszabadítás és a tőkés mezőgazdaság 1848 utáni alakulásának kérdéséről" tartott előadása zárta le. Az előadó rámutatott arra, hogy az erdélyi jobbágyfelszabadítás után — noha ez is a porosz utas fejlődés feltételeit teremtette meg — ,,a földbirtokmegoszlás vonatkozásában viszonylag kedvezőbb helyzet alakult ki . . . , a paraszt jóval nagyobb földterületet tekinthetett magáénak, mint . . . úrbéri telke volt". Az erdélyi jobbágyfelszabadító törvény ugyanis, összefüggésben az úrbéres illetőleg majorsági jelleg megállapításának nehézségeivel, úgy intézkedett, hogy a földek jellegének bíróság útján való meghatározásáig a paraszt minden földjének használatában háborítatlanul megmaradjon. Az előadó rámutatott arra, hogy az osztrák abszolutizmus —politikai megfontolásokból—ezt az álláspontot szintén magáévá tette. Ismertetve a nagy -birtokosok és a parasztság közötti éles hareot a majorsági vagy bizonytalan jellegű földek birtokáért, valamint az államhatalom erre vonatkozó intézkedéseit, megállapította, hogy 1858-ig, az úrbéri törvényszékek működésének kezdetéig az így kialakult birtokmegoszlás lényegében nem változott: a parasztság tehát mintegy 10 évig egész 1848 előtti földál lományát — szinte teljesen szolgáltatásmcntesen — sajátjaként művelhette meg. A mezőgazdaság 1848 utáni fejlődését elemezve az előadó kiemelte, hogy a jobbágyfelszabadításé fentebb ismertetett sajátossága számos tényezőn keresztül a nagybirtokok kapitalista fejlődését erősen hátráltatta, sőt meggátolta, A feudális függés alól felszabadult parasztok termelési kedve viszont nőtt, gazdaságuk — az abszolutizmus rendszere szabta korlátok között — gyors fejlődésnek indultak, bár a nagybirtokosoknak a majorsági földek visszaszerzésére és főként a munkaerőhiány pótlására (majorsági robot követelése ; az erdő- és legelőhasználat ledolgozáshoz kötése) irányuló törekvései már néhol sikerrel jártak. Az előadó számos példával illusztrálta a parasztok ellenállását, amely különösen a 50-os években öltött éles formákat, ekkor azonban már általában vereséggel végződött. ,,Αζ úrbéri törvényszékek ítéletei és a kiegyezés után a földbirtok rendezésére vonatkozó törvények nyomán ... a parasztság egy része elveszti az addig művelésében levő majorsági területeket, vagy súlyos feltételek árán váltja meg azokat, tgy megszűnik a kivételezett helyzet s az erdélyi fejlődés fokozatosan Magyarország agrárfejlődésének alakulásához idomul" — mondotta befejezésül Jozef Kovács. A hozzászólók — Szabad György és Varga János —, egyetértve az erdélyi jobbágyfelszabadítás sajátos vonásainak bemutatásával, óvták a különbség bizonyos eltúlzásától. Varga János hangsúlyozta, hogy az erdélyi jobbágy törvény nem adta a parasztok kezére a vitás földeket és nem szűntette meg a szolgáltatásokat, csak a föld elvételét tilalmazta. Szabad György pedig rámutatott, hogy az 1858-ig terjedő időszak jellemzésének teljessé tótele további kutatásokat igényel. Jozef Kovács válaszában ismételten hangsúlyozta az erdélyi helyzet speciális voltát. A magyar agrárfejlődés egyes kérdéseivel két referátum foglalkozott. T. Puskás Julianna „At íkés nagybérletek a XIX. századvégi Magyarországon ( Az 1895-ös mezőgazdasági statisztika adatai alapján)" címmel tartott előadást. Leninnek a jobbágyfelszabadítás után létrejövő átmeneti rendszerre vonatkozó megállapításaiból kiindulva tárgyalta a bérletrendszer okát és formáit az 1850 utáni Magyarországon. Az 1895-ös mezőgazdasági statisztika volt az első olyan felmérés, amelynek alapján a haszonbérletek tényleges országos elterjedését számszerűleg vizsgálni lehet. Az előadó ismertette e felmérés tárgyát és módszerét. Ε statisztikára, valamint a gazdacímtár adataira is támaszkodva megállapította, hogy bár a haszonbérletben levő gazdaságok sem az összgazdaságok számához, sem pedig az összterülethez viszonyítva aránylag nem jelentősek, ha azonban a földrajzi megoszlást, valamint a birtokmegoszlást, a földtulajdon jellegét és a piaci viszonyokat is tekintetbe vesszük, térhódításukat jelentősnek kell tartani. A gazdaság tisztán haszonbéres formája főleg a nagybirtokon (200 k. h.-n felül) jelentkezik. Ezek — zömmel nem a parasztságból kifejlődött — nagybérlőréteg kezén vannak. A nagybirtok részbeni bérbeadása viszont az esetek nagy többségében nem az öngazdálkodás feladását, hanem a saját tőkés gazdálkodás feltételeinek megjavítását szolgálja. A bérbeadó középbirtokosra ezzel szemben a földjáradék felélése a jellemző, amely végül a birtok felélésére vezet. A kialakult képnek és az 1882. évi német üzemstatisztika eredményeinek összehasonlításából megállapította, hogy bár a németországi nagybirtok tipikus területén, az Elbától keletre, eső vidéken kisebb volt a nagybirtok bérbeadásának aránya, mint Magyarországon, nincs alapvető eltérés e téren a két ország között, Így a nagybérletrendszer nem idegen a mozőgazdaság fejlődésének „porosz-útjától". A magyarországi nagybérleteket — amelyeket lényeges sajátosságaik a porosz fejlődési típushoz kötnek — nem lehet az „angol utas" fejlődés hazai jelentkezésének tartani.