Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Krónika - „A kapitalizmus fejlődése az egykori Osztrák-Magyar Monarchia országaiban”. Nemzetközi munkakonferencia. Budapest 1958. december 10–13. (Kende László–Surányi Bálint) 927

KUüNIKA 931 r törvényhozás a nom úrbéres földeket bizonytalan helyzetben hagyta. De a legújabb kutatások egybehangzó eredményeire hivatkozva hangsúlyozták, hogy a forradalom és a szabadságharc az áprilisi törvény utáni, a jobbágyreform haladó továbbfejlesztésére irányuló politikáját határozottan el kell választani az abszolutizmus (és a kiegyezés utáni magyar államhatalom) valóban reakciós politikájától, amely a nem úrbéres feldek elvételében illetve paraszti megváltásában csúcsosodott ki. Julius MesarcS válaszában elismerte a magyar jobbágyfelszabadítás bizonyos pozitívumait (így az állami megváltást), elmarasztaló értékelését azonban fenntartotta, s azzal támasztotta alá, hogy az áprilisi jobbágy törvények említett fogyatékosságai adtak lehetőséget a jobbágyfelszabadítás reakciós végrehajtására. Szerinte a magyar kormány politikája csak a szabadságharc kitörése után fordult a hozzászólók által jellemzett pozitív irányba. Katus László referátuma a mezőgazdaság tőkés fejlődésének főbb vonásait ismertette az egykori Osztrák-Magyar Monarchia delszláv-lakta területein. Az egyes délszláv területek tőkés agrárfejlődése lényegesen eltérő utakon haladt. Az eltéréseket egyrészt a feudális maradványok különböző mértéke és jellege, másrészt a soknemzetiségű Monarchia bonyolult függőségi rendszerében elfoglalt helyzetük különböző volta magyarázza. Az előadás először a feudális maradványok különféle formáit ismertette (nagybirtokrendszer, az erdő- és legelőszolgálmányok megváltásának ill. szabályozásának problémája, a közös birtoklás különféle foTmái, a patriarchális házkezösségek, a katonai határőrvidék) rendszer, a dalmáciai contadinaggio és colonatus, a boszniai kmet-viszony), majd a tőkés agrárfejlődésnek azt a három tipikus útját elemezte, amely a délszláv területekre jellemző volt. 1. A porosz-utas agrárfejlődés — a tőkés nagybirtok élenjáró szerepével — dominált Délmagyarország és Horvátország gabonatermő területein. 2. A szabad paraszti fejlődés úí jának lehetőségei álltak fenn azokon a területeken, ahol a feudális viszonyok közép- és kelet-európai formái nem alakultak ki (határőrvidék, Dalmácia, Bosznia). A szabad paraszti fejlődés kibontakozását azonban nagymértékben korlátozta az általános gazdasági elmaradottság, a belső piac fejletlensége és a feudális viszonyok részleges továbbélése. 3. A tőkés agrárfejlődés két alapvető típusa közötti átmenetet képviselte Szlovénia, ahol a nagybirtok kapitalizálédása kizárólag az erdőgazdaság területére szorítkozott, a tulajdonképpeni mezőgazdasági árutermelés hordozói viszont a paraszti gazdaságok — elsősorban a jelentős falusi burzsoázia üzemei — voltak. A parasztság felbomlása Délmagyarországon és Szlovéniában haladt a leggyorsabban . Másutt a zadrugák felbomlása következtében igen erős volt a parasztbirtokok felaprózódása anélkül, hogy e folyamat másik oldala, a földbirtok centralizációja nagyobb mértékben kibontakozhatott volna. A házközösségek felosztása után ugyanis egyéni törpebirtokok jöttek létre; számottevő gazdagparasztság pedig nem alakult ki. Az előadó végül vázolta a délszláv tőkés fejlődés főbb mozzanatait, hangsúlyozva az agrárfejlődés központi szerepét. A délszláv burzsoázia számára egészen a Monarchia felbomlásáig a parasztság különböző formában történő kizsákmányolása (állat- és terménykereskedelem, uzsora, hitel, szövetkezetek) maradt a tőkefelhalmozás fő forrása. Kétségtelen, hogy a Monarchia délszláv területeinek gazdasági fejlődése gyorsabb volt, mint a független délszláv országoké: itt alakult ki jelentős nagyipar, számottevő délszláv tőke, burzsoázia és proletariátus, de mindezekre természetesen az osztrák és magyar tőkétől való gazdasági és politikai függés volt jellemző. Az előadás vitája során Perényi József kiemelte, hogy a délszláv területek nem sorolhatók be a tőkés agrárfejlődés egyik közismert típusába sem. Itt a fejlődésben elmaradt paraszttársadalmakról van szó — éppúgy mint Szerbiában és Bulgáriában -, amelyek a fejlődésnek rendkívül lassú és sajátos útját járták. Lire vonatkozólag az agrárfejlődés ,,balkáni útja" elnevezést javasolja. . Hanák Péter nem értett egyet Katus Lászlónak a nemzeti önállóság és a gazdasági haladás kérdésében referátumához fűzött megjegyzéseivel. Véleménye szerint a. nemzeti Önállóság és a gazdasági haladás közt végső fokon egyenes arányosság áll fenn. Hivatkozott Lenin megállapítására: a kapitalista fejlődés optimális feltételeit a nemzeti önállóság teremti meg. Az előadó érvelésével szemben megállapította, hogy Szerbia lemaradása Horvátország és Szlovénia mögött a török hódoltság következtében évszázados volt, s nem használható fel a nemzeti önállóság és a gazdasági fejlettség közti fordítottan arányos viszony bizonyítására. Szerbia még felszabadulása után sem vált gazdaságilag önálló országgá, helyzetét bizonyos gyarmati vonások jellemezték. Véleménye szerint fokozottan figyelembe kell venni a Monarchián belüli délszláv gazdasági fejlődés hátrányos ve násait is, amelyek — hosszabb távlatokból tekintve — végső fokon meghatározókká váltak. 11 Századok