Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Krónika - „A kapitalizmus fejlődése az egykori Osztrák-Magyar Monarchia országaiban”. Nemzetközi munkakonferencia. Budapest 1958. december 10–13. (Kende László–Surányi Bálint) 927

930 Κ róni ΚΑ A vila folyamán Katus László rámutatott arra, hogy amit Brassloff az osztrák tőkés fejlődés legjellemzőbb vonásaként hangsúlyozott — ti., hogy az értéktöbblet főforrása igen soliáig az agrárt enne lés maradt— állalában a kelet-európai fejlődés sajátossága, s a soknemzetiségű Habsburg-birodalom létrejötte után Ausztriát is a keleteurópai fejlődés szerves részének kell tekintenünk. Hozzászólása második részeben az előadó által kihangsúlyozott XVI. századi „refeudalizációs" folyamattal foglalkozott, s a magyar történettudomány szempontjából is igen termékenynek vélte Ausztria és Magyarország fejlődésének kölcsőnkatásukban való vizsgálatát. Véleménye szerint azonban ez a „refeudalizációs" folyamat egészen mást jelentett Ausztriában, mint Magyarországon. Ausztriában elsősorban a feudális erők politikai hatalma, tehát az osztrák rendiség erősödött meg, nem került azonban sor a feudalizmus olyan mértékű gazdasági és társadalmi „megújulására", mint Magyarországon vagy Csehországban, ahol a „második jobbágyság" rendszere alakult ki. Julius Mesaroë ,,Α parasztság kisajátítása és a feudális elnyomás maradványai Szlovákiában a XIX. század második jelében" című előadásában nagy érdeklődésre számot tartó témához nyúlt, amelyet a korszak magyar kutatói is a polgári átalakulás egyik központi kérdésének tekintenek: a nem úrbéres paraszti földek problémáját vizsgálta szlovákiai viszonylatban. Elöljáróban rámutatott, hogy Fényes Eleknek a nemesi illetve paraszti kézen levő földterület jobbágyfelszabadítás előtti arányára vonatkozó adatai nem felelnek meg az akkori tényleges viszonyoknak. Fényes ugyanis a paraszti kézen levő földek kategóriájába csak az úrbéres telekállományt sorolta, s nem számította hozzá a telekhez tartozó legelő- illetve erdőrészt, sem a különböző nem úrbéres földeket (irtványföldek, majorsági földek, zsellérszőlők stb.). Kifejtette, hogy a polgári forradalom előtt Magyarországon a parasztság elszegényedésében nem játszottak döntő szerepet „az eredeti felhalmozás és a parasztság kisajátításának angliai módszerei". Ε módszerek — mint mondotta — „a gazdaságon kívüli kényszer, teírát az állam ós az állami törvények segítségével főként a burzsoá forradalom után, vagyis a XIX. század második felében érvényesültek". A magyarországi polgári agrárfejlődés e sajátosságának kiindulópontja „a jobbágyság eltörléséről szóló törvény feudális korlátozottsága" volt. Ez az — elsősorban a birtokosok érdekét védő — törvény és az ezt — mint mondotta — „megerősítő és végrehajtó" abszolutizmus- és dualizmuskori rendelkezések a teljes nem úrbéres fcldállományt változatlan szolgáltatásokkal földesúri tulajdonban hagyták, illetve a megváltás egész súlyál a parasztságra hárították. A kizsákmányolás feudális formáinak továbbélése és a parasztság „törvényes" kisajátításának folyamata ezért — mint erre már a magyar történészek is utaltad — a polgári forradalom útáni korszakban elsősorban ezekhez a birtokkategóriákhoz kapcsolódott. Az úrbéres állománnyal — főleg a remaneneiális telkekkel — kapcsolatos földesúri visszaélések érintése után a szerző részletesen foglalkozott a kisajátítási folyamat jelentkezésével Szlovákiában az irtványfclddel bírók, valamint a „szerződéses zsellérek ós jobbágyok" vonatkozásában. Kitért az irtványföldek terjedelmének kérdésére. Részletesen foglalkozott a „szerződéses jobbágyok és zsellérek" rétegének kialakulásával és rámutatott arra, hogy ezek a feudalizmus bomlása idején létrejött, átmeneti jellegűnek tekinthető réteget alkottak: viszonyuk alapja már nem gazdaságon kívüli kényszer, de helyzetüket a kizsákmányolás feudális formái jellemzik. — Elemezte az irtványos és szerződéses kategóriákra vonatkozó állami rendszabályokat: az 1863. úrbéri pátens ós az 1869/XXV. t. c. rendelkezéseit. Számos példával illusztrálta ezek hatását: az e kategóriáklioz tartozó parasztok elnyomorodását a súlyos feudális terhek vagy a megváltás súlya alatt, amely alól az esetek többségében csak a föld nagyrészének átengedésével tudtak kiszabadulni. Példákat hozott fel ana is, hogyan törekedtek a nagybirtokosok — az állami hatóságok támogatásával — az ingyen munkaerő maximális kilrasználái-ára, illetve a megváltás minél előnyösebb végrehajtására; birtokuk kapitalista fejlesztésére a parasztság elnyomorítása révén. Hangsúlyozta, hogy az előadása címében jelzett problémát a tárgyalt kérdések korántsem merítették ki és csak előzetes megállapításokra adtak módot. De kifejezte azt a meggyőződését, hogy a parasztság kisajátításának és feudális kizsákmányolásának a következetlen jobbágyfelszabadítással összefüggésben való további, teljességre törekvő vizsgálata az 1848 utáni agrárfejlődés lényeges oldalára derít majd fényt. Szabad Qyörgy és vele egyetértésben Varga János vitába szálltak a referátumnak az 1848. évi magyar forradalom jobbágytörvényeit — ezek későbbi reakciós végrehajtása alapján — elmarasztaló álláspontjával. Az előadónak igazat adtak abban, hogy — részben a szükséges sietség (Szabad), részben politikai megfontolások miatt (\ arga) —