Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Zsigmond László: Az Osztrák-Magyar Monarchia széttörése és a nemzetközi erőviszonyok 70
\ AZ OSZT R Α Κ—MAGYAR MONARCHIA SZÉTTÖRÉSE 89 Az osztrák és a magyar szociáldemokrácia az események után kullogott és görcsösen ragaszkodott olyan tételekhez, melyek már 1917 tavaszán és nyarán, a stockholmi konferencia idején is tartalmilag elavultak, politikailag pedig károsak voltak. Amidőn az osztrák szocialisták (Adler, Ellenbogen, Renner, Hartmann, Seitz, Hueber) május 25—26-án, a magyar szociáldemokrácia képviselői (Weltner, Buchinger, Bokányi, Garami, Jászai, Kunfi) pedig néhány nappal később, május 29-—30-án138 ismertették pártjaik álláspontját, értetlenül, sőt ellenségesen állottak szemben az egyik alapvető kérdéssel : a nemzetek önrendelkezésével. Mindkét delegáció memoranduma13 9 csupán az autonómia elismeréséig jutott el — a korszerűsítendő birodalom keretein belül. A szociáldemokrácia megfosztotta ezáltal magát attól a fegyvertől, amelynek igénybe nem vétele csak végzetes lehetett nemcsak saját maga, hanem az általa képviselt osztály és mozgalom ügyére is. Még addig sem jutott el, ameddig az imperialista burzsoázia rugalmasabb szárnya, amely ha későn és kényszeredetten is, de kezdte felismerni azt az energiát, amely a Monarchiát szétfeszítő nemzeti mozgalmakban rejlett.14 0 Kétségtelen, hogy a győzelem felé haladó imperialista blokk nagyhatalmai ezt az erőt a maguk terjeszkedő és hódító céljaikra akarták igénybevenni, kihasználva, hogy a nemzeti-függetlenségi mozgalmak sok reakciós és nacionalista elemet tartalmaztak, sőt nem egy esetben éppen azok kerültek az előtérbe. De hogy ez bekövetkezhetett, ebben különös felelősség terheli az osztrák és a magyar szociáldemokráciát. Az 1896-os londoni kongresszus és az 1899. évi brünni kongresszus óta mélyreható változások mentek végbe a világban és az önrendelkezés jogának a kérdése (egészen a különválásig) — amint erre Lenin többízben és igen mélyértelműen rámutatott14 1 — új aspektusban jelentkezett és szoros részévé vált az imperializmus elleni harcnak. Az imperializmus és a háború viszonyai között a korábbi idevonatkozó megállapításokat és határozatokat felül kellett vizsgálni ós a marxizmusnak alkotó módon való alkalmazásával kellett módosítani, bővíteni vagy helyettesíteni.14 2 Ezt a feladatot a II. Internacionálé pártjai, az oroszországi forradalmi szárny kivételével, nem végezték el, és amikor a háború utolsó szakaszában az események az egyes pártokat erre rákényszerítették, alkalmatlannak bizonyultak, vagy legfeljebb toldozásfoldozásig jutottak el.143 Tehetetlenségüket rendszerint marxista frazeológiával kendőzték és a nemzetek felszabadulásának a szocializmus győzelméig való elhalasztását hirdették. Ez viszont csak arra volt jó, hogy — az elnyomó nemzetek szocialistáinak az esetében — képmutatásukat és gyávaságukat leplezze.14 4 A szocialsovinizmussá fajult opportunizmus mellett az orthodox ós dogmatikus álláspont is jó eszközül szolgált a nacionalizmus ápolására és gyakorlására, az imperializmus érdekeinek — tudatos vagy nem tudatos — segítésére vagy kiszolgálására. Csak a marxizmusnak betűrágó 138 Stockholm. — Comité d'organisation de la conférence socialiste internationale de Stockholm. (Stockholm, 1918.) XIV. 1. 139 Uo. 124—127., 191 — 197., 427—433. 1. 140 F. R. 1918. Suppl. 1. I. k.' 110. 1. 141 V. I. Lenin művei. 22. k. 155. 1. 142 Uo. 159. 1. 143 Bauer: i. m. 68. 1. 144 V. I. Lenin művei. 22. k. 149. 1. S
