Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Nemes Dezső: A Bethlen-kormány külpolitikája (1924–1926) 844

860 NEMES DEZSfi ez lett volna a lenti megszorító pont beiktatásának lő oka. Valószínűbb, hogy Csehszlovákia — különösen az olasz—cseh szerződés megkötése után — vonakodott elkötelezni magát egy esetleges olasz—jugoszláv koníliktus esetére. Hasonló vonakodásról lehetett szó Románia vagy Jugoszlávia részéről azt illetően, hogy túlságosan elkötelezzék magukat egy német —csehszlovák vagy lengyel —csehszlovák koníliktus esetében. Kötelezettségeik arra korlátozódtak, hogy Magyarországot sakkban iogják tartani, ha netán katonai vagy politikai beavatkozásra használna lel bármely konfliktust, amelybe valamelyik kisantant állam keverednék. Az 1924 szeptemberi új kisantant szerződés tehát azt jelenti, hogy Magyarország katonai ellenőrzésének enyhítése és katonai aktivitásának növekedése esetére a kisantant-államok szorosabban összefogtak. Viszont tartózkodtak attól, hogy más országokkal szembeni viszonyukat a szerződéssel szintén megszorítsák. A „szövetségközi főhatalmak" 1925. december 18-án közölték hivatalosan a magyar kormánnyal, hogy milyen ieltételek esetén szüntetik meg az állandó katonai ellenőrzést. A magyar kormány 1926. január 5-i válaszában tudomásul veszi a feltételeket, csak az időpont meghatározását sürgeti, amikor az állandó ellenőrzést megszüntetik. A kérdésben foganatosított diplomáciai lépésekről egy külügyminisztériumi összefoglaló készüli 1927-es évjelzéssel. Az összefoglaló megemlíti, hogy 1926-ban még három függő kérdésben folytak tárgyalások. Az első ilyen kérdés a „legénységi létszámhiány". Ez abból eredt, hogy toborzással nem tudták az engedélyezett létszámot sem biztosítani és a sorozási tilalomnak legalábbis enyhítését szerette volna elérni. Ez nem sikerült. A sorozást továbbra is titkos jelleggel folytatták. A Nagykövetek Tanácsa 1926. december 20-án olyan döntésről értesítette a magyar kormányt, mely szerint „évenként 12 évi szolgálatra kötelezett 3720 újonc toborzására van felhatalmazva". Ez egyértelmű azzal, hogy a tiszteken kívül zömében altisztekből álló káderhadsereg fenntartásához járultak hozzá. A második kérdés a „tiszti kiegészítés" volt. A Nagykövetek Tanácsa előírta, hogy a Ludovikára „évenként 155 növendék vehető fel, akik közül 125 nevezhető ki tisztté". A harmadik az egységes hadianyag-gyár kérdése volt. Négy különböző helyen felépült hadianyaggyárat kellett volna egyesíteni. A Nagykövetek Tanácsa végül is e követelést elejtette és csupán a négy gyár szigorú elkerítését írta elő. Mindezek a döntések 1926 decemberiek. Végül 1927. március 28-án a Nagykövetek Tanácsa értesítette báró Korányit, a párizsi magyar követet, hőgy az állandó katonai ellenőrző bizottság 1927. március 31-én befejezi működését és tagjai május 15-én elhagyják az országot. Egy olasz tiszt kivételével, aki a hadianyaggyárak „iolyamatban levő berendezési munkálatainak" az elkészültéig ielügyeletet gyakorol. 1927. május 15-ig a munkálatok elkészültek és az állandó ellenőrzés megszűnt. Életbelépett az esetenkénti ellenőrző vizsgálatok rendszere, a Népszövetség Tanácsának esetenkénti határozata alapján. Az ilyen vizsgálatok végrehajtására a Tanács az úgynevezett „investigációs bizottságokat" küldi ki, melyekben képviseletet kap az ellenőrzésnek alávetett ország valamelyik szomszédja. A Tanács egy évi időtartamra kinevezte az egyes vizsgáló bizottságok elnökeit. A Magyarország ellenőrzésére kiküldendő bizottság elnökéül