Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Nemes Dezső: A Bethlen-kormány külpolitikája (1924–1926) 844
A BETHLEN-KORMÁNY KÜLPOLITIKÁJA (1924-1926) Az európai politikai helyzet egyik jellemzője 1924-ben, hogy az imperialista hatalmak — miután kénytelenek voltak ideiglenesen levenni a napirendről az új szovjetellenes háború azonnali megindítását — áttértek annak gondosabb előkészítésére. Az imperialista hatalmakat mindenekelőtt két döntő ok késztette szovjetellenes taktikájuk módosítására. Az egyik az, hogy a szovjethatalom az antant és más imperialista hatalmak katonai beavatkozásai ellenére az ellenlorradalmi felkeléseket leverte és az intervenciós csapatokat kiverte. A másik az, hogy a nemzetközi proletariátus a szovjetellenes intervenciót mélységesen elítélte, cselekvően harcolt ellene és a Szovjetunió elismerését követelte. Emellett az imperialisták közötti ellentétek szövevénye is nagymértékben gátolta a szovjetellenes háború folytatását, illetve gyors újrakezdését. Kockázatos dolog volt bármelyik imperialista hatalom vagy hatalmi csoport számára új szovjetellenes háborút indítani. Ilyen vállalkozás egyrészt megnövelte volna a forradalmi veszélyt, amelytől a tőkés hatalmak rettegtek. Ugyanakkor egyik tőkés hatalom vagy hatalmi csoport sem akarta viselni a szovjetellenes háború kockázatát riválisai nélkül: aggódnia kellett amiatt, hogy a háborút az akcióból kívül maradó, de a hadi megrendeléseket vállaló riválisok fogják kihasználni. A kapitalista államok az első világháború eredményeként Európában mint ismeretes — győztes és legyőzött táborra szakadtak. A győztesek között is folyt a küzdelem, hatalmi befolyásuk biztosítása körül. Ugyanakkor a gazdasági verseny, a piacokért való harc éleződése arra késztette a tőkés országokat, hogy lelvegyék és növeljék a kereskedelmi kapcsolatokat a Szovjetunióval. Mindezt összevéve: a szovjetellenes háború rendkívül kockázatos volta és a tőkés államok közötti harc felborította a szovjetellenes egységfront létesítésére irányuló kísérleteket. A nyugati hatalmak politikájában bekövetkezett taktikai változásnál bizonyos szerepet játszott az a körülmény is, hogy különféle reményeket fűztek annak az új gazdasági politikának a következményeihez, amelyet a szovjet állam a polgárháború befejezése után bevezetett. Ez volt a lenini NEP politika. A nemzetközi burzsoázia a NEP politika kezdetén abban reménykedett, hogy ez magával hozza a kapitalista erők növekedését és a tőkés rendszerhez való visszakanyarodást fogja eredményezni. A II. Internacionálé vezérkara is e reményekkel áltatta magát és pártjait. Az angol munkáspárt vezérkara sem volt ezektől mentes. A nagyburzsoázia világosabb fejű képviselői azonban hamarabb felismerték, hogy a NEP-politika a proletárdiktatúra erősítésének az eszköze. Az angol konzervatív politikusok is hamarabb megértették, hogy merőben hiú az a remény, hogy a Szovjetunió majd maga visszakanyarodik a kapitalizmushoz. Ók tehát a mielőbbi szovjetellenes háborút követelték.
