Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - K. Obermayer Erzsébet–Horváth István Károly: Macedóniai László. Egy humanista élete és működése a Mohács körüli évtizedekben 773
MACEDÓNAI LÁSZLÓ EGY HUMANISTA ÉLETE ÉS MŰKÖDÉSE A MOHÁCS KÖRÜLI ÉVTIZEDEKBEN „Hallom, hogy te nagy költségen iskolát állítasz és a legjobb művészetek tanulmányozását előmozdítod; ez a dolog már önmagában is dicséretet érdemel, a mai időben azonban, amikor a háború pusztításai a szomszédos területeken eltörlik a tudományt, sokkal nagyobb dicséretre méltó . . . Minthogy ilyen időkben v-iselsz gondot a tudományokra, megmutatod, hogy nem veszíted el reményedet a béke és Pannónia jobb jövője íelől." — Ε sorokkal üdvözli, már jóval Mohács után, Melanchthon Fülöp a humanista tudományt pártfogoló Nádasdy Tamást; s az erazmista szellemű megfogalmazásban ragyogó világossággal áll előttünk humanizmus és magyar nemzeti lét, humanizmus és európai béke szoros összetartozásának tudata. De az összefüggések tudatosodásának folyamata csaknem egy évszázaddal korábban kezdődik. „Már a XV. század folyamán is elsősorban humanisták voltak azok, akik a török kérdést egész Európa szempontjából mérlegelték s égető fontosságának a tudatát annyira-amennyire ébren tartották."1 Ekkor azonban még maguk a történeti események sem jelentkeztek olyan kényszerítő erővel, hogy akárcsak a hazai humanizmus képviselőiben a nemzet létérdeke s a török-elleni propaganda központi kérdésként jelentkezzék. A humanista műveltség — ha nemzeti színezetet nyert és, főképp Mátyás király idejében, jelentős politikai szerepet játszott is éppen a központosított monarchia erősítésében — elsődlegesen tudományos-irodalmi téren, és a nyugati humanizmushoz váló szerves kapcsolódásban jutott kifejezésre. Mátyás halálával azonban a helyzet fokozatosan megváltozik: a „királytalan humanizmus", a Jagellók korának e sajátos terméke, a bekövetkezett események hatására a XVI. század második évtizedében már jelentős mértékben különbözik Mátyás udvarának humanizmusától. A közállapotok Mátyás halála után oly nagy mértékben megromlottak, hogy egy várható török támadás egyre inkább a végkatasztrófa bekövetkeztével fenyegetett. ,,A mohácsi vész csak betetőzője volt annak a folyamatnak, amely Hunyadi Mátyás halála után megindult. Az uralkodó osztály politikája, a Dózsa-parasztháború vérbefojtásán, a török hódítók ellen harcra kész igazi hazafiak tízezreinek legyilkolásán át egyenes úton vezetett el az 1526-i tragédiához."2 A humanista műveltség — sokszor paraszti vagy polgári származású — Jagelló-kori képviselői, egy-egy vezéregyéniség (Bakócz Tamás, Szálkái László, Szatmári György) köré tömörülve ugyanakkor, amikor folytatni igyekeznek elődeik irodalmi-tudományos programját, egyre súlyosabban érzik a felelősséget az örvény szélén tántorgó országért. A Jagelló-kori humanizmus nemzeti jellege, melynek erőteljesebb megnyilvánulása Szatmári György 1 Trencsényi- Waldap/elJ. : Erasmus és magyar barátai. Bpost, Officina. 1941. 24. 1. 2 Székely Oy. : A török hódítók elleni védelem ügye Dózsától Mohácsig. Századok 86 (1952) 148. 1. 1*
