Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - K. Obermayer Erzsébet–Horváth István Károly: Macedóniai László. Egy humanista élete és működése a Mohács körüli évtizedekben 773
774 Κ. OBERMAYKR ERZSÉISET—HORVÁTH ISTVÁN KÁROLY körének működéséhez kapcsolható,3 mind az egyház züllöttsége ellen irányuló, mind a török elleni harcra buzdító írásokban kifejezésre jut. „A haladás és hazafiság eszméit ebben a korban a humanisták viszik tovább."4 S mindezzel összefügg az is, hogy az író-humanista típusa mellett egyre gyakoribb a humanista diplomata, a vir diplomaticus, aki a diplomáciai ténykedést tartja elsőrangú feladatának. Nagyon jellemző az átmeneti korszakra Felice Petonzio raguzai származású humanista történetíró működése, aki a századforduló táján a Corvina őre, s aki „Quibus itineribus Turci aggrediendi sint" és „Genealógia Turcorum imperatorum" c. munkáival kifejezetten a török elleni védekezés gyakorlati céljainak kíván használni. „Ulászló humanistái nem haboztak az ország érdekében cselekedni. . . mintha csak reájuk lett volna bízva az ébresztő lelkiismeret szerepe."5 A humanizmus és nemzeti létérdek összekapcsolása a török elleni védekezés szükségességének tudatosításában már csak azért is jelentős szerepet játszhatott, mivel épp a humanizmus nagy képviselői, elsősorban Erasmus, teremtették meg azokat az ideológiai alapokat, melyekre a XVI. század magyar humanistáinak érvelése épülhetett.6 Ilyen mindenekelőtt a keresztény egyetemességnek gondolata, illetve ennek a magyar léttel és a török elleni harccal történő összekapcsolása. A magyarság török elleni harcai, saját fennmaradásáért folytatott kétségbeesett küzdelme ezáltal nemcsak európai érdekűvé, de az egész emberiséget, az egész keresztény (és humanista) művelődést oltalmazó küzdelemmé magasztosultak s ez egyszersmind magában foglalta Nyugat felelősségének elvi indokolását. Kifejezést nyer — e kiindulási pontból érthető módon — a keresztény államok közt dúló polgárháború illetve testvérharc jogos elítélése, melyben a török hódítók egyre növekvő katonai sikereinek legfőbb okát és magyarázatát látják. Egymás mellett jelentkezik a Magyarországnak, mint a kereszténység bástyájának és védőpajzsának múltbeli dicsőségére történő hivatkozás és az európai öntudat ébresztgetése; az a figyelmeztetés, mely a humanista és keresztény Nyugat múltbeli dicsőségét és Kelet felszabadításában betöltendő jövendő nagy szerepét egyszerre hangsúlyozza az egyetemes béke és biztonság megteremtése érdekében. Mindezek a gondolatok felbukkannak Aeneas Sylviusnál, a későbbi II. Pius pápánál, s elsősorban a rotterdami Erasmusnál, különösképpen egy késői iratában (1530), az „Utilissima consultatio de bello Turcis inferendo . . ."ban, de megtalálhatók egyre élesebb meglögalmazásban a XVI. század magyar humanistáinál, először összefoglalóan Balbi Jeromosnak, az olasz vándorhumanistának, a wormsi birodalmi gyűlésen a magyar követség nevében elmondott szónoklatában. Ε gondolatok klasszikus megfogalmazását s a magyar nemzeti érdekek szempontjából való mindenoldalú kiaknázását találjuk aztán abban a két humanista szónoklatban, melyek egyike az 1522-es nürnbergi, másik az 1530-as augsburgi birodalmi gyűlésen hangzott el, s melyeket Macedóniai László mondott a magyar követség nevében. S ez már eleve mutatja e beszédek rendkívüli jelentőségét, melyeket — szerzőjüknek egész életévelés politikai szereplésével együtt — a legteljesebb mértékig elhanyagolt mind a humanizmussal foglalkozó filológiai, mind a Mohács körüli esztendők eseményei-3 Kardon T.: A magyarországi humanizmus kora. Bpest. 1955. 250. 1. 4 Kardos T. : i. m. 204. 1. 3 5 Kardos T.: i. m. 255—257. 11. 6 Vö. : Trencsényi- Waldapfel I. : i. m. passim és Székely Oy. : i. m. 133. 1.
