Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Krónika - Beszámoló a Tanácsköztársaság 40. évfordulójára rendezett tudományos ülésszakról (L. Nagy Zsuzsa) 697

KRÓNIKA 701 elismerése alapján — a jobboldali szociáldemokraták részéről — teljesen mechanikus, külsőleges és méghozzá őszintétlen volt. Κ mellett a pártba a szociáldemokrata pártból sok kispolgári elem özönlött be, ami a pártot ideológiailag és szervezetileg erősen legyengítette. Ebben a tényben keresendő a Magyar Tanácsköztársaság sorsának végzetes volta." Igen sok korabeli anyag alapján tárta fel azokat az aggályokat, amelyeket Lenin táplált a szociáldemokraták őszinteségét illetően. Idézte az 1919 márciusában Lenin és Kun Béla között lezajlott táviratváltást is. Majd megállapította : ,,A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tapasztalatai Oroszországban és Tanács-Magyarország eseményeinek menete vitathatatlanul bizonyítják, hogy a forradalom győzelme, a proletárdiktatúra államának megteremtése és megerősítése leiietetlcn a munkásosztály forradalmi marxista pártja, a munkásmozgalmon belüli opportunista irányzatok elleni kíméletlen haro, a pái^t szervezeti, elméleti, a marxizmus-leninizmus alapjain álló egységének szakadatlan erősítése, a párt tömegkapcsolatai és ezen kapcsolatok állandó erősítése nélkül." Utalt arra, hogy Oroszországban a bolsevikok milyen sokoldalú küzdelmet folytattak a különböző opportunista irányzatok ellen. „Reformistáidiai, mensevikekkel saját sorainkban—idézte Lenint — nem lehet győzni a proletárforradalomban, nem lehet megvédeni azt. Oroszország és Magyarország tapasztalatai meggyőzően bizonyítják ezt!" A jobboldali szociáldemokraták a párton belül, a kormányszervekben gyengítették a tanácshatalmat, munkálkodtak a proletárdiktatúra megdöntésén. Ez — mint mondotta — „egyike volt a Magyar Tanácsköztáisaság bukása fő okainak". Elmondotta, hogy a magyar szociáldemokraták egy része ugyanakkor őszintén állt a Tanácsköztársaság mellé, bár közöttük is voltak, akik ingadoztak. Ismételten bebizonyosodott, mennyire igaz Leninnek az a megállapítása, hogy a vezetésben nem szabad megtűrni ingadozást, mert ezt ellenségeink használják ki. Másfelől „szubjektív értelemben nagy különbség van a gyengeségből lett áruló és a tudatos, megfontolt áruló között ; politikai vonatkozásban nem áll fenn ez a különbség, mert a politika az emberek millióinak tényleges sorsa, és ez a sors mit sem változik attól, hogy a munkások és szegényparasztok millióit gyengeségből vagy önzésből árulták-e el". A továbbiakban részletesen elemezte Leninnek a magyar munkásokhoz küldött üdvözletét. „Ez a diktatúra — írta Lenin — feltételezi a kíméletlenül szigorú, gyors és határozott erőszakot a kizsákmányolók, kapitalisták, földesurak és kiszolgálóik ellenállása letörésének érdekében. Aki ezt nem érti meg, az nem forradalmár, azt el kell távolítani a vezér, avagy a proletariátus tanácsadóinak posztjáról." Az osztályharc a burzsoázia leverése után sem szűnik meg. Azonban, — mutatott rá Ν. I. Satagin — a magyar szociáldemokraták egy része másképpen gondolkozott, s az egyesült párt júniusi kongresszusán Kunfi és mások „követelték az ellenforradalom elleni harc módszerének revízióját, igyekeztek gyengíteni a proletárdiktatúrát". Hangsúlyozta azt az elvi harcot, amelyet a kommunisták (Szamuely Tibor, Rudas László és a többiek) folytattak e nézetek ellen. Ezután rátért arra, hogy „az újdonsült revizionisták sem jutottak messzebbre a régiektől". Majd leszögezte : „Hogy mire vezet a proletárdiktatúra elutasításának gyakorlata, világosan mutatja Nagy Imre összeesküvő csoportjának ellenforradalmi tevékenysége Magyarországon." Foglalkozott azokkal a nézetekkel, amelyeket már hónapokkal korábban hirdettek Magyarországon a revizionisták; így szólt „a demokratikus szocializmus"-ról, a „nemzeti kommunisták" csoportjáról. Nagy Imréről és követőiről megállapította: „Ez a csoport 1956-ban a nemzetközi és a belső magyar reakció megbízásából ugyanazt a szerepet játszotta, mint amilyent 1919-ben a szociáldemokraták és Peidl »szakszervezeti« kormánya, akik belülről bomlasztották a párt és a tanácshatalom tevékenységét." Hangsúlyozta, hogy a proletárdiktatúra lényege nem az erőszakban, hanem — amint Lenin írta — ,,a dolgozók élenjáró csapatának, élgárdájának, annak egyetlen vezetőjének, a proletariátusnak szervezettségében és fegyelmezettségében rejlik". Ezután a munkásosztály és a parasztság szövetségéről szólva megállapította, hogy az 1919-ben elkövetett hibát 1945-ben a népi demokratikus Magyarország, a kommunisták korrigálták a földosztással. Ezt rendkívül fontos tényezőként említette azzal kapcsolatban, hogy 1956 októberében „a magyar parasztság támogatta ezt a hatalmat, és aktív szerepet játszott az ellenforradalmi lázadók szétzúzásában". A nemzetköziség nagy eszméjéről, annak nagy erejéről szólva beszélt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a Magyar Tanácsköztársaság támogatására kibontakozott akciókról, a magyar és a szovjet vörös hadseregben harcolt önkéntesekről. Szólt arról a nagy lelkesedésről, amellyel Oroszországban fogadták a Magyar Tanácsköztársaság létrejöttének hírét. Lenint idézve állapította meg, milyen nagy segítséget jelentett a Magyar Tanácsköztársaságnak a bolsevizmus eszméitől „megfertőzött" csaknem 80 000 főnyi, Oroszországból hazatért hadifogoly. Leszögezte, „Szovjet-Oroszország kész volt