Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Krónika - Beszámoló a Tanácsköztársaság 40. évfordulójára rendezett tudományos ülésszakról (L. Nagy Zsuzsa) 697

.702 KRÓNIKA katonai segítséget nyújtani Tanács-Magyarországnak", s erre a lehetőségekhez képest mindent meg is tett. Azonban az antant és a belső ellenforradalmi felkelések megakadályozták a szovjet és magyar vörös hadseregek egyesülését. Hangoztatta, a nemzetköziség eszméje fogja át ma is a szocialista országokat, amelyek egymás kölcsönös támogatásával építik a szocializmust. A szocialista országok kommunista pártjainak tanácskozásai kimagasló jelentőségűek abból a szempontból, hogy biztosítják a szocializmus építése kollektív tapasztalatainak felhasználását. Ezzel kapcsolatban tért rá a SzKP XXI. Kongresszusa, jelentőségének méltatására, amely „az összes marxista-leninista pártok tömörítésének ragyogó demonstrációja volt", méltatta e kongresszus hatalmas célkitűzéseit, majd a szovjet és a magyar nép szolidaritásának, a békének éltetésével fejezte be előadását. Szántó Rezső a Magyar Vörös Hadsereg nemzetközi alakulatai-ia emlékezett vissza. 1919. május 2-a után, amikor a tömegek, szemben a jobboldali szociáldemokratákkal és az ellenforradalom törekvéseivel, a proletárdiktatúra megvédése, a harc továbbfolytatása mellett foglaltak állást, megszületett az új, harcképes Magyar Vörös Hadsereg. Ebben az időben ő maga a budapesti Vörös Őrség parancsnoka volt, és sok más kommunistával együtt jelentkezett a frontra. Ismertette a hadseregben folyó újjászervező munkát, azoknak a tiszteknek munkáját, akik őszintén támogatták a Tanácsköztársaságot. Ezután a salgótarjáni—losonci hadműveletekről szólt. Elmondotta, hogy ezekben a harcokban nemcsak a magyar vörös katonák vettek részt, hanem a hadsereg nemzetközi ezredének zászlóaljai is. Ezzel kapcsolatban igen meleg szavakkal emlékezett meg a Kablukov kapitány vezetése alatt harcolt volt orosz hadifoglyokról, akik most a csehszlovák intervencióval szemben védték a Magyar Tanácsköztársaságot. Köztük volt az orosz zászlóalj politikai biztosa, Meiler is, aki mint az orosz vöröskeresztes misszió tagja érkezett Magyarországra, s csatlakozott a Vörös Hadsereghez. Ε misszió tevékenységének méltatása után a korabeli sajtójelentésekből idézve ismertette az osztrák önkéntesek harcát, s megemlékezett a hősi halált halt Leo Rotbziegelről. Szólt a lengyel önkéntesek részvételéről is. Végül hangoztatta : az a tény, hogy a Magyar Tanácsköztársaság oldalán olyan sok nemzet fiai harcoltak, mutatja és bizonyítja annak nemzetközi jellegét. Liptai Ervin, a Hadtörténelmi Levéltál· és Múzeum tudományos munkatársa „A Magyar Tanácsköztársaság katonai stratégiájának néhány kérdése" címmel tartott, előadást. Amikor a proletariátus át vette a hatalmat — mondotta —, sürgető feladata volt olyan fegyveres erő megteremtése, amely képes megvédeni a Tanácsköztársaságot? a belső és külső ellenséggel szemben. Ismertette a fiatal munkáshatalom nemzetközikatonai helyzetét, hangsúlyozta, hogy számítani kellett az imperialista hatalmak előbb vagy utóbb bekövetkező támadására. A hadsereg megteremtésére aForradalmiKorrrányzótanács meg is tette az első lépéseket. Rámutatott arra, hogy a Taná(feköztársaság vezetői minden tervüket arra a koncepcióra építették, hogy a közeljövőben bekövetkezik az európai forradalom, valamint a magyar és szovjet vörös hadsereg egyesülése. Erre vonatkozóan néhány április elején megjelent cikket, beszédet idézett. Megállapította, hogy részben ez a hibás koncepció volt az alapja annak, hogy április második felében az intervenciós támadás felkészületlenül érte a Vörös Hadsereget. Ezért a Forradalmi Kormányzótanácsnak igen nehéz körülmények között kellett határoznia stratégiai kérdésekben április folyamán és helyesen járt el, amikor minden erőt a keleti frontra irányított. A május l-e körül kialakult helyzettel kapcsolatban hangsúlyozta annak válságos voltát, mind az intervenciós csapatok túlerejét, mind a Vörös Hadsereg állapotát tekintve. A Forradalmi Kormányzótanács kommunista tagjai helyesen tették, amikor a munkásosztályhoz fordultak, mert, mint ismeretes, az lelkesen és egyértelműen állást foglalt a harc továbbfolytatása mellett. Hasonló helyzetben — mondotta — egy burzsoá kormány katonai stratégiája feltétlenül a megadás, a fegyverletétel lett volna. A Forradalmi Kormányzótanács azonban nemcsak a harc továbbfolytatása, de a támadó védekezés mellett foglalt állást. Eljárásának helyességét a későbbi események bizonyították. Részletesen foglalkozott azzal a kérdéssel is, miért volt helyes ekkor a Forradalmi Kormányzótanácsnak az az elhatározása, hogy a főtámadást a csehszlovák intervenciós csapatok ellen irányítsa, melyek soraiban igen erős volt az elégedetlenség az imperialista háború továbbfolytatása miatt. A csehszlovák burzsoá csapatok Szlovákia területén harcoltak, ahol a munkásmozgalom balszárnya, a Tanácsköztársaság melletti rokonszenv erős volt, s ez kihatott a csapatokra is. Ismertette azokat a vitákat, amelyek a támadás irányának kijelölése körül iezajlottak, míg végül a Miskolc—Kassa támadási vonal kialakult. Felsorakoztatta azokat az érveket, amelyek e mellett szóltak: ezen a szakaszon a Vörös Hadsereggel szembenálló csapatok demoralizálcdtak, siker esetén itt, el lehetett választani a csehszlovák és román csapatokat, s győzelem esetén itt reális lehetőség kínálkozott a magyar és szovjet vörös hadseregek egyesülésére.