Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Történeti irodalom - Ferenczy Endre: A magyar föld népeinek története a honfoglalásig (Ism. Hahn István) 663

664 TÖRTÉNETI IlíODALOM mai álláspontját az általa ajánlott értelmezésben (Attila főemberei, nem pedig a nemzetségi arisztokrácia tagjai) adjuk az olvasóknak. A szövegrészben egyébként a szerző maga is Harmatta J. értelmezése felç hajlik. Mindent összefoglalva, a szerző kiválóan tájékozott, megbízható és óvatos vezetőnek mutatkozik a hazai föld őstörténetének minden kérdésében : az olvasó, akár a művelt laikus, akár a középiskolai tanár, akár a kezdő vagy haladottabb kutató nyugodtan rábízhatja magát megállapításaira és a szerzőtől megkapja a szükséges útmutatást akkor is, ha egy-egy kérdéssel a könyv megállapításain túl, behatóbban is akar foglalkozni. A könyvnek nyilván előre megszabott terjedelme okozta azt, hogy szűkszavúnak, helyenkint hiányosnak érezzük egyes olyan kérdések tárgyalását, amelyek a teljesség kedvéért a könyvbe kívánkoztak volna. így pl. éppen a hazai leletanyag alapján a kései paleolitikum itt élt embereinek totemisztikus elképzeléseiről és szertartásairól (medvetotemek, temetkezési rítusok) sokkal szemléletesebb képet lehetett volna rajzolni azoknál a kissé sematikusan ható megállapításoknál, amiket a szerző a 23. lapon ad. Túlságosan sommás a kép, amit a Kárpátmedence, közelebbről a Dunántúl korai mediterrán kapcsolatairól kapunk. Itt legalább is utalni kellett volna az archaikus görögséggel, nevezetesen Korinthosszal való korai kapcsolatokra, korinthoszi vázák — bár elszigetelt — megjelenésére hazánk területén már az i. e. VI. században (v. ö. Szilágyi J. Gy. kitűnő, de a bibliográfiából kimaradt tanulmányát: A görögséggel való érintkezés nyomai Magyarországon, Ant. Tan. 1955, 45. kk. 1.). Jelentőségéhez képest a legszűkszavúbb a rómaiak pannóniai tartózkodásának ismertetése. Lehet, hogy a szerző a „róma-centrikus" szemlélet látszatát akarta a korszak viszonylag túl rövidre fogott ismertetésével elkerülni. Mégis úgy érezzük, hogy e korszak objektív jelentőségét Pannónia történelmi fejlődésében «z a tömör fejezet nem fejezi ki eléggé, de a szerző — a római történelem nagyérdemű kutatója —- talán túlságosan is nagy „sacrificium intellectus"-t hozott, amikor az érdeklődési körének központjában levő korszakról kevesebbet adott, mint amire felkészültsége alapján képes lett volna. Gondolunk itt elsősorban arra, hogy a római Pannónia belső, társadalmi életéről színesebb, bővebb és a kutatást ma foglalkoztató kérdésekről részletesebben tájékoztató képet is lehetett volna adni. A szerző nagy érdeme, hogy a legújabb^kutatások alapján igyekszik megrajzolni a pannóniai rabszolgaság képét (69. és kk. 1.). Ámde a szabad dolgozó lakosságról kevesebbet mond a keneténél. Aquincumban igen jelentős szabad iparos, elsősorban fazekas réteg volt jelen és ezek termelőmunkáját, de szociális viszonyait is a hazai kutatás széleskörűen feldolgozta (kitűnő összefoglalást adott Póczy Klára: Die Töpferwerkstätten von Aquincum, Acta Arch. 1956, 73. kk. 1.). Kissé félrevezető éppen ezért a 71. 1. fejtegetése arról, hogy az itáliai ipar (éppen a kerámia-ipar), majd később a germaniai és galliai iüar termékei mily mértékben árasztották el a római Pannoniát : ebben az ábrázolásban teljesen elsikkad a pannóniai ipari termelés ténye, amely ipar pedig — mint tudjuk — nemcsak az itteni szükséglet jórészét elégítette ki, hanem erejéből kivitelre is futotta. A pannóniai kerámia-ipar, amely virágkorát a II. század végén és a III. század elején érte el, csak e század közepetáján hanyatlott le, elsősorban a barbár betörések hatására. Kívánatos lett volna, ha a szerző a pannóniai lakosság ellenállási mozgalmainak kérdéseiről — arról pl., hogy a latrones milyen mértékben fejtettek ki tevékenységet Pannónia területén — is bővebben nyilatkozott volna. Ez a kérdés a hazai kutatásban újabban több ízben felmerült és összefoglaló tárgyalását adta Szilágyi J. : „Barbár" betörések és belső harcok Aquincum terében (Tanulmányok Budapest múltjából, Bpest, 1956, 9. kk. 1.) c. tanulmányában (eredményeit kérdésesnek tűnteti fel Fitz J. legújabb, már Ferenczy könyve után megjelent tanulmánya : Arch. Ért. 1958. 167. kk. 1). Mindenesetre kívánatos lett volna ennek a vitatott, de izgalmas kérdésnek legalább vázlatos ismertetése. A pannóniai későókor olyan nagy jelentőségű belső átalakulása, mint a'III. században meginduló villatelepülés és a városi életnek ezzel kapcsolatos hanyatlása —- amely oly élénk vitát váltott ki az Akadémia 1955. évi nagyhetének régészeti tanácskozásain — ugyanúgy kimaradt a könyv tárgyalásából, mint ahogy sajnálattal nélkülözzük a pannóniai városok koraközépkori továbbélésének, az ethnikai és kulturális kontinuitásnak kimaradását is. Valószínű, hogy Székely Gy. összefoglalása (A pannóniai települések kontinuitásának kérdése . . . Tanulmányok Budapest múltjából 1957. 7. kk. 1.) a könyv megírása idején (az utószó 1957 decemberében kelt) már nem jutott el a szerzőhöz, de az azt megelőző viták Pleidell Ambrusnak a diszkussziót megindító cikkétől (A magyar várostörténet első fejezete, Századok LXVIII. 283. kk. 1.) az 1955 évi akadémiai vitáig a szerző előtt nyilván legalább olyan jól ismertek, mint a recenzens számára: éppen ezért kell sajnálattal látnunk ennek az objektíve is fontos, de világnézetileg is jelentős és érdekes kérdéskomplexumnak szinte teljes hiányát. Ebben a szerintünk túlzott tartózkodásban