Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Történeti irodalom - Ferenczy Endre: A magyar föld népeinek története a honfoglalásig (Ism. Hahn István) 663
663 TÖRTÉNETI IlíODALOM forráskiadványa : Acta regis Johannis III. ad res anni 1683, imprimis in expeditione Viennensi gestas pertinentia (Krakkó, 1883). A magyar munkáknál még rosszabb a helyzet. Az 1529-es hadjáratra Apponyi Hungariea bibliográfiáján kívül egy magyar kiadványt sem idéz, az 1683-as ostrom irodalmát pedig Fraknói és Thaly egy-egy nem is jelentős tanulmánya képviseli. Nem sorolhatjuk itt most fel a mindkét hadjáratra vonatkozó, lényegbevágóan fontos magyar forráspublikációkat (Brutus, Szerémi, Rozsnyai, XVII. századi naplók, Thököly iratai stb.) és feldolgozásokat (Szalay József már 1884-ben külön hosszú tanulmányt írt „Az 1683-iki hadviselés és irodalma" címen) — de megemlítjük, hogy közöttük vannak a legfontosabb török források is, melyek legtöbbje tudtunkkal a törökön kívül csak magyarul jelent meg (Szolimán naplója, Ferdi, Lutfi, Dselálzáde Musztafa stb. munkái). Kívánatos volna, hogy a jövőben ilyen jellegű munkák összeállításánál valamilyen formában az érintett országok szakembereit is bevonják. Az ikonográfiái részben 1529-re 200, 1683-ra pedig 769 nagyrészt egykorú, többnyire metszet ábrázolást sorol fel, néhol egész részletes leírással. Az egykorú képes ábrázolások, térképek, tervrajzok mellett későbbi illusztrációk, szobrok, sőt bélyegek és játékkártyák is felsorolásra kerülnek. A képeket témájuk szerint csoportosítja. Magyar vonatkozásban az anyag itt sem mondható teljesnek. B. K. FERENCZY ENDRE : A MAGYAR FÖLD NÉPEINEK TÖRTÉNETE A HONFOGLALÁSIG (Budapest, Gondolat Kiadó. 1958. 191 ].)< A szerző, az ókori történet és ezen belül a pannóniai régiségek ismert, kiváló kutatója, ebben a viszonylag rövid terjedelmű könyvben tömör, de minden lényegesre kiterjedő foglalatát adja mindannak, amit a tudomány jelenlegi helyzetében a magyar föld lakóinak történetéről tudnunk kell, az emberi település kezdeteitől, a korai palaeolithikumtól a magyar honfoglalásig. Erre a könyvre — és sietünk hozzátenni — ilyen könyvre régóta szükség volt; szüksége volt rá a középiskolai tanárnak, aki itt egy helyen találja meg mindazt, amit hazánk földjének legrégibb történetéről ma tudunk, és pl. kitűnően hasznosíthatja a hazai leletanyag tanulságait az őstörténet általános menetének ismertetésében, vagy színezheti a középiskolai tankönyv szükségszerűen általánosságban mozgó közléseit a rómaiak pannóniai uralmáról és hazánk földjének, a „népek országútjának" sorsáról a népvándorlás századaiban. De hasznos szolgálatokat tesz a könyv a kutatónak is, nemcsak azzal, hogy minden kérdésben igyekszik lerögzíteni a tudományos kutatás jelenlegi álláspontját és a még tisztázatlan részleteket, hanem a gazdag jegyzetanyagban közölt tudományos irodalommal is. Az igen bőséges bibliográfiai utalások nemcsak a szövegben adott megállapítások forrásának közlésére szorítkoznak, hanem egy-egy fontosabb problémakörnél — különösen az egyes fejezetek első jegyzeteiben — a további, elmélyedő kutatás számára is kiindulópontként szolgálhatnak. A könyv szerkezete áttekinthető, világos. Rövid őstörténeti bevezető után — amelynek során az őstörténeti korszakbeosztások rendszereit ismerhetjük meg — időrendi sorrendben ismerteti, minden esetben a leletanyag alapján, — a paleolitikum, epipaleolitikum, mezolitikum és neolitikum kulturált, majd a réz- bronz- és vaskorszakot. Ezután az írott forrásokból is ismert népek —· kimmerek, szkiták, kelták következnek. A római hódítás kora után sorraveszi az itt élt népvándorláskorabeli (ill. részben már korábbi) népeket, a szarmatákat, hunokat, avarokat és szlávokat. A könyv célja az, hogy a tudomány jelenlegi állásának megfelelő; higgadt és tárgyilagos ismertetést adjon a tárgyával kapcsolatban felmerülő kérdésekről. Ez egyik legfőbb erőssége, de innen ered az olvasónak bizonyos hiányérzete is. A szerző, az avatott krónikás szerepére korlátozódva, a tisztázatlan kérdések bizonytalansági koefficienseit nem keni el, és nem riad vissza attól, hogy egyes, végleg még meg nem oldott kérdéseket ilyenekként tüntessen fel. Ilyen óvatos álláspontot foglal el a kimmerek hazai tartózkodásának vitatott kérdésében (54. 1.), az illyr-kérdésben (48. 1.) — itt talán határozottabb állásfoglalásra is lett volna lehetőség —, igen bölcs tartózkodást tanúsít az avarok hazai történetének, fejlődésének egyes kérdéseit illetően (114.1.), — viszont ismét túlzásnak tetszik óvatossága a hun logades értelmezését illetően (172. 1. 334. j.), ahol Harmatta J. érvei Thompson feltevéseivel szemben elég meggyőzőek és elfogadottak ahhoz, hogy a kutatás
