Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Történeti irodalom - Spies Ottó lásd Kreutel Richard F. - St. Aubyn Giles: A Victorian Eminence. The Life and Works of Henry Thomas Buckle (Ism. Doris M. Elrick) 639

640 TÖRTÉNETI IlíODALOM mánv elfogadja az általánosítás szükségességét, a történészek Buekle szerint egyedül arra szorítkoznak, hogy kölcsönös viszonosságba állítsák az eseményeket, legfeljebb az egészet politikai és moralizáló megjegyzésekkel fűszerezik, leginkább azonban narratív tárgyalásra szorítkoznak. Buckle úgy vélte, hogy a történettudomány keveset haladt előre, mivel a történetírók, elfogadván az események összefüggéstelen és szeszélyes természetét, elmulasztották, hogy a részletek között észrevegyék a történelmi törvényszerűségek működését. A történelmet mindaddig nem lehet tudománynak tekinteni — állította Buckle —, amíg a történészek azt tartják, hogy Isten állandóan beavatkozik az emberi eseményekbe. Az ilyen hit — írta Buckle — abszurd következtetésekre vezetett, például annak bizonygatására, hogy a csatákat nem azért vesztették el, mert ,,a hadsereg rosszul volt ellátva, a hadjáratot hibásan tervezték, a tábornok tehetségtelen volt, hanem azért, mert a nép vagy fejedelme bűnbe esett, amiért a Gondviselés megbüntette őket". Az olyan elképzeléseket, mint a világ morális koimányzásának régi teóriája, Isten mindenhatósága megrágalmazásának tartotta. Röviden : azok az embeiek, akik az istenség mindentudó voltáról prédikálnak, „olyan eszmét hirdetnek, amely a mindentudást a nullára szállítja le, mivel ez az elképzelés egy mindenekfelett bölcs lényről azt tételezi fel, hogy az emberi ügyek rendszere — amelyről annak minden eseményével és következményével együtt Neki kezdettől fogva tudnia kellett — olyan gyengén van kieszelve, hogy eleve kudarcra ítéltetett, azaz a dolgok nem úgy ütnek ki, amint ezt Ő kívánta, továbbá, hogy Őt saját teremtményei szégyenítik meg, annak érdekében tehát, hogy megőrizhesse integritását, cselekedeteit mérsékelnie, a zűrzavart rendeznie kell. . ." Buckle azt tartotta, hogy ehelyett a történelmet a törvények működésén keresztük kell megmagyarázni. „Mély meggyőződésem, hogy a változékony jelenségeknek változatlan törvényeik vannak és hogy léteznek olyan világrend-elvek, amelyekre minden szembetűnő rendszertelenséget visszavezethetünk, ez az eszme volt az, amely a XVII. században Bacont, Descartest és Newtont vezérelte, amelyet a XVIII. században az anyagi mindenség valamennyi részére alkalmaztak és éppen a XIX. század feladata, hogy ezt a világrend-elvet kiterjessze az emberi értelem történetére." Az a kérdés, hogy az eseményeket szabott törvények irányít ják-e, vagy pedig csupán esetlegesek, Buckle szerint a probléma velejét jelenti, amelyre a történetíróknak választ keli adniuk, ha egyáltalában 1 előre akarják vinni tudományukat. A kérdésre való válaszadás monumentális feladata volt az, amelyre Buckle hivatottnak érezte magát. Amint azonban múltak az évek, a keretek óriási terjedelme, az anyag bősége bizonyossá tette abban, hogy lehetetlenre vállalkozott, ennélfogva felnagyott azzal a gondolattal, hogy megírja a civilizáció egyetemes történetét és elhatá- ι rozta, hogy kutatásait Angliára korlátozza, felhasználván más országok történetét, amelyekre vonatkozóan Anglia története nem tudta igazolni a társadalom fejlődését irányító , törvényszerűségekről alkotott elméletét. Történelmi müve abban a formában, ahogyan negyven éves korában bekövetkezett korai halála folytán abbamaradt, St. Aubvn szavaival csupán „a töredékek töredéke", és ennek alapján is kell megítélnünk. St. Aubyn voltaképpen azt hangoztatja, hogy ha Buckle elég soká él még, ma úgy ismernénk, ami valójában volt: a történetírók nagy korszakának egyik képviselőjeként. Hogy mi lett volna belőle, ezt nem áll módunkban megítélni. Kétségtelen, hogy a maga korában és még néhány évtizeden át Buekle befolyása széleskörű volt. Oroszországra, Romániára, Angliára és Német országra nagy hatást gyakorolt. Magyarországon — ezt St. Aubyn nem említi — a pozitivista történészekre volt nagy hatással. Híre — amely egykor óriási méreteket öltött — voltaképpen tiszavirág-életű volt. Az általa körvonalazott törvényszerűségek nem állták ki az idők próbáját. Az említett törvényszerűségek egyik legfontosabbika a társadalom „statisztikai" törvénye volt, amelyet Buckle az emberi magatartás rendszeressége empirikus bizonyítékának tekintett. A statisztikával kapcsolatos viktoriánus szenvedély történelmi ítéletein is nyomot hagyott. St. Aubyn szerint Buckle valamennyi elmélete közül ez volt a legjellegzetesebben viktoriánus, bár speciális alkalmazását egy belga csillagász és statisztikus, Quételet javasolta, a Kinek az volt az elképzelése, hogy a statisztika megmutatja az emberi cselekmények tömeges megnyilvánulásának egységes voltát, és hogy a történésznek több figyelmet kellene szentelnie a társadalom mint egész iránt — ez a felfogás jelentette a történetírás biográfiai iskolája ömlengéseinek ellentétét. Buckle mindenesetre ad absurdum vitte statisztikai elméletét, így azután még abban is támadási felületet nyújtott, ami pedig értéket jelentett munkájában. Éghajlat elmélete, amelynek a történetírók és a geográfusok körében még ma is — ha nem is nyílt, de burkolt — hívei vannak, egyike volt műve fő rugóinak. Véleménye szerint az ókori világban a talaj termékenysége, újabb időkben a klimatikus tényezők gyakoroltak elsődleges hatást a civilizációra. Ezzel függött össze jövedelemeloszlási és a