Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Sturminger; Walter: Bibliographie und Ikonographie der Türkenbelagerungen Wiens 1529 und 1638 (Ism. Benda Kálmán) 662 - Egy középkori jogkönyv 800. évfordulójára rendezett kongresszus kiadványai (Ism. Móra Mihály) 626

631 TÖRTÉNETI IlíODALOM pisai Huguccioia (szül. 1130 körül) vonatkozó tanulmánya, tíj adatokat hoz N. Didier (II.595.sköv.l.)Hostiensisdiplomata-jogész 1235(?)—1245évek közötti tevékenységéről. A kéziratkutatás megélénkülése a lappangó, nem ismert kéziratok kiadásával, a már kiadottak újabb kritikai felülvizsgálatával jár. Ez viszont további eredmények alapja lehet. Sok példát lehetne felhozni arra, hogy egy-egy vitás kérdést a vitába eddig be nem vont kéziratok alápján másként látunk. A Damasus eredet magyar vonatkozású vitáját is a kéziratkutatás új érvei döntötték el. Ezt a XIII. század elején Bolognában tanító neves glosszátor-írót évszázadokon át Boemusnak tartották. A cseh származás azután bekerült az irodalom közhelyei közé. A kérdést újabban megvizsgáló Kantorowicz kétségbe vonta nemcsak a cseh, d» e magyar származást is.7 Viszont Kuttner a magyar származás feltevését erősítette meg.8

Ezt ma már nemcsak közvetve a jogi paroimia gyűjteménye (Brocarda) átdolgozásának több kézirata (lipcsei, Univ. 943. fol. 47; montecassinoi, 136, p. 146; worcesteri F. 7. fol. 131) bizonyítja," hanem közvetlenül Damasus egy eredeti munkájának, az 1215 és 1218 között keletkező Summa-nak a párizsi kéziratais, amely így kezdődik : „Expliciunt tituli Damasi vngaru super decretales" (Bibi. Nat. 14609). A régi legendát tehát az újabb kéziratkutatás döntötte meg.10 Az eredményt megerősíti A. M. Stickler is (Decretisti bolognesi dimenticati, III. 383. sköv. 1.). ι 4. A kongresszus tanulmányait a részletek alapos, sok új szempontot, adatot hozó elmélyült feldolgozása jellemzi. Talán az alkalomszerűség az oka annak, hogy olyan új, az eddigitől eltérő átfogó szemlélettel, az egészre tekintő újraértékeléssel, új periodizálással nem találkozunk, amely a XIX. században (többek között) P. Hinschius, Joh. Fr. Schulte, A. Esmein, századunkban U. Stutz, P. Fournier. R. Sohm, Α. Pöschl egyes munkáit jellemezte. Ma már ilyesfajta új elmélet kialakítása is nehezebb, mert többek között a több ország könyvtáraiban található kéziratos anyag szélesebbkörű figyelembe vételét kívánja meg. De nagyszabású, összefoglaló feldolgozás manapság is napvilágot lát. Erre Le Bras munkáin kívül példaként Kuttner hatalmas kézirattömegre támaszkodó, nagy alakító erővel megírt két alapvető munkáját hozhatom fel, amely meghaladottá tett minden korábbit a témakörben.11

A nagy összefoglalások köréből pedig elég hivatkozni Kurtscheid, Zeiger, Plöchl, Feine, Stickler utóbbi két évtizedben megjelent tankönyveire.12

A ma is élő legtöbb szerzőnek a Studia Gratianaban megjelent, különben értékes tanulmányai azonban azok számára, akik eddigi eredményeiket ismerik, nem jelentenek sem meglepetést, sem forradalmi újdonságot. Az előbbiek során említett, átfogó jellegű, annak idején élénk polémiát kiváltó kérdések a bemutatott négy kötetben aránylag ritkán bukkannak fel, ami ezidőszerinti lezártságukra mutat . Ilyen volt Sohrrmsik annak idején nagy port felvert tézise, amely szerint Gratianus nem az új jog megkezdője, megalapítója volt, hanem a réginek a befejezője, leghatalmasabb képviselője a régi iránynak.1

3

K. Mörsdorf (Altkanonisches „Sakramentsrecht" ? 1.483. sköv. 1.) és F. Arnold is (I. 458. s köv. 1.) visszatér erre, de ahhoz képest, amit erről U. Stutz14

és Fr. Gillmann

16

írt, eddig ismeretlent nem mond. Annál több újat, az eddigitől eltérő adatot, szempontot tárt fel a részletkutatás (a több, már említetten felül pl. Peitz szerint Gratianus személyesen csak a források kiválasztásában, rendszerezésében működött kczre, az összekötő szöveget írta, míg a többit iskolázott másolók végezték el, I. 64. 1. ; az aequitas non scripta kérdésében Gratianus nem a bolognai, hanem a ravennai iskola ellentétes felfogásához csatlakozott, C. J. Hering: Die aequitas bei Gratian, I. 95. s köv. 1.; az „Ecclesia non sitit sanguinem" ' Damasus. Zschr. d. Sav. St. f. RG, Kan. Abt. 1927 (XVI.) 332. s köv. 1. 8 Repertórium der Kanonistik, 1140—1234. Prodromus Corporis Glossarum I. Roma. 1937. 394. 1. * Egy példánya a gyulafehérvári Batthyány-könyvtárban is megtalálható : Nr H 5 IV. 9.; vö. Mester: i. m. 666. 1. 10

Vö. Móra: Középkori kánonjogi gyűjtemények, kny. Századok, 1939, 9—10. sz. 6. 1.; vö. még Mester: II. 666. 1.. aki azonban a hazai visszhangról elfelejtkezett. 11

L. a 2. és a 8. lábjegyzetben már idézett munkáit. 12 B. Burtscheid: História iuris canonici. História institutorum. vol. I. Romae. 1941. História fontium et scientiae iuris canonici. 1943 ; I. Zeiger: História iuris canonici, vol. I., II. Romae. 1940, 1947 : A. M. Stichler: História iuris canonici latini. I. História fontium, Augusta Taurinorum. 1950: Η. Έ. Feine: Kirchliche Rechtsgeschichte, 3. kiadás. Weimar. 1955 (1. kiadás : 1950, 2. kiadás : 1953). W. M. Plöchl: Geschichte des Kirchenrechts, I. Wien. 1953. 11. 1955, III. 1, 1959. " Das altkatolische Kirchenrecht nnd das Dekret Gratians. Leipzig. 1918. 56. s köv. 1. (ugyanígy későbbi tankönyvében is : Katb. Kirchenrecht, Π. Leipzig. 1923.) Vö. Sans Barion: Rudolf Sohm und die Grundlegung des Kirchenrechts. Tübingen. 1931. 14 Zschr. d. Sav. Stift, f. RG, Kan. Abt. 1918 (VIII) 239. s köv. 1.; ibid. 1919 (IX) 68. s köv.'l., 1924 (ΧΓΠ) 551. s köv. 1. 15 Einteilung und System des Gratianischen Dekretes nach den alten Dekretglossatoren bis Johannes Teutouicus einschließlich, Archiv f. k. KR. 1926 (CVI). 472. s köv. 1.