Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Vita - Bónis György: Válasz Váczy Péter „Néhány kérdésé”-re 498
530 BÓNIS GYÖRGY a seniores kifejezéssel akarja bizonyítani, mely István törvényeiben még előfordul, de azután már nem (V. 344—345. 1.). Három tétel áll előttünk, de egyik sem áll meg. Az Intelmek az egyházzal foglalkozó fejezetben kaptak helyet, mert valóban a klérus törekvéseit illusztrálják. De hogy a könyvben egyáltalán szerepelnek, annak igazi oka a századok óta begyökerezett történelmi köztudat, mely ezt a művet az államalapító nevéhez fűzi. Ha ezzel nem is értek egyet, már csak belső értékénél fogva sem mellőzhettem az Admonitiones tárgyalását. Nem tudom, „csak forráskritika" számba megy-e a királytükrök műfajának ismertetése, az Intelmek koráról folyó vita politikai jelentőségének kiemelése, és nem utolsósorban a munka rímes prózájának Horváth János szavaival történt méltatása. „Sajátos munka ez a politikai írásmű, a latin stílusművószetnek ez a kis remeke" —írom összefoglalóan (B. 136. 1.). A „kis remek" talán nem olyan szép fordulat, mint a „valóságos gyöngyszem", de ugyanazt a gondolatot fejezi ki. Ugyanakkor azonban bőven ismertettem Guoth Kálmánnak — százados irodalmi előzményekre visszanyúló — kétségeit : a Szentháromság tanának erős hangoztatása, külső hadjáratok és idegen népek betöréseinek emlegetése, egyházi (ós nem királyi) bíráskodás a bűnös papok fölött stb. Hogy Deér és Balogh miért ragaszkodtak körömszakadtig a mű egykorúságához, azt világosan megírtam : ebben a műben találták meg a „szentistváni gondolat" megalapozását, mely az asszimilált németségnek és a magyar sovinizmusnak egyaránt hasznos eszköze volt (B. 135. 1.). Váczy láthatóan visszatér a „klasszika-filológiai" műveltségű István királyhoz, aki maga is közreműködött az Intelmek megfogalmazásában. Ma már, politikai konzekvenciáktól mentesen, a forráskritika egyaránt megállapíthatja a mű egykorúságát vagy későbbi voltát. De ehhez a forrást híven kell értelmezni! Az Intelmek korát az irodalomtörténeti kutatás van hivatva meghatározni. Magam csak egy feltevésnek adtam hangot azért, mert az uralkodó felfogást nem tudtam magamévá tenni. Most sem azért szállok síkra, hogy feltétlenül igazam legyen, hanem hogy bemutassam : Váczy „elegendő bizonyítéka" távolról sem dönti meg feltevésemet. Az Intelmeknek két különböző fejezetét idézzük. Magam a negyediket, mely „De honore principum et militum" szólva a társadalmi tagozódást az uralkodó osztályon belül világosan megmondja. Közismert, bizonyára az egyetemen is tanított mondatok ezek : „Quartus decor regiminis est fidelitas, fortitudo, agilitas, comitas, confidentia principum, comitum, militum. Ilii enim sunt regni propugnaculum . . . Ilii enim sint fili mi tibi patres et fratres . . . Ilii tibi militent, non serviant ... Si eris pacificus, tunc dixeris rex et regis filius atque amaberis a cunctis militibus); si iracundus, superbus, invidus, inpacificatus super comités et principes Cervicem erexeris, sine dubio fortitudo militum hebitudo erit regalium dignitatum et alienis tuum tradetur regnum. Hoc timens cum regula virtutum dirige vita m comitum . . ." 96 Ezt a szövegrészt használta fel Szilágyi Loránd döntő jelentőségű Anonymus-cikkében arra, hogy —• István törvényein kívül — a kor társadalmi rétegeire használt kifejezéseket bemutassa. S amikor ezeket szembe állította a törvények kifejezéseivel, az Intelmek principes műszava kiugrott, egyedül 96 SRH II. 623—624. 1., a magam kiemelése.
