Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Vita - Bónis György: Válasz Váczy Péter „Néhány kérdésé”-re 498
VÁLASZ VÁCZY PÉTER ..NÉHÁNY KÉRDÉSÉRE' 525 nem volt földjük, állatuk (V. 338. 1.). Ez már merő szőrszálhasogatás. A II. 6. cikk ,,conponat nasum ... si potest" és ,,conponat aures ... si potest" fordulatainak teljesen megfelel a II. 7. cikk ,,redimat se, si potest" fordulata a „szabadokra" nézve; Szilágyi mindegyiket így adja vissza magyarul: „ha tudja".75 Természetes a következtetés, hogy az „tudja", akinek van miből megadnia; az én értelmezésemet éppen a Váczy-felsorolta adatok támasztják alá. Az sem vitás, hogy ha az úrnak megérte, megadta szolgája épségéért az öt tinót. De neki más szerep jutott, ez kitűnik László királynak az Istvánra hivatkozó III. 8. cikkéből (melyet valójában már az uralko- dását megelőző időben hoztak): „Ha a szolga hat dénár értékűt lop, veszítse el mindkét szemét; ha kevesebbet (lop), egyik szemét, és amit lopott, ura kétszeresen aclja vissza."76 A szolga tehát megbűnhődik tettéért, ura pedig a károsultnak ad elégtételt. Egyébként is, ha az öt bizánci aranyat érő öt tinót a servi „vehették pénzükön" (V. 338. 1.), akkor már valamilyen vagyonkájuknak is kellett lennie. De a kritika erősen problematikus módszereire még sokkal jellemzőbb a folytatás: „A probléma végtelen leegyszerűsítése lenne azt hinni, hogy a servus, amint földet, házat kapott, jogilag is jobbágy lett." Ezután is servus maradt, ura hatalmának földesúrivá alakulását még tisztázni kell. „Bónisnál azonban ez a probléma nem merül fel, mert számára mindenki jobbágy már, akit a földesúr ellát házhellyel" (V. 338. 1.). De ha valaki jobban megnézi a könyv szövegét, szemébe tűnik, hogy a jogilag is szavakat bírálóm interpolálta. Nem is a ferdítés szándékával, hanem mert a jobbágyság marxista fogalma ismeretlen számára, pedig ezt minden középiskolai tankönyvben, minden ide vonatkozó újabb tanulmányban7 7 megtalálhatta volna. De munkámban is ez olvasható : „A különböző eredetű, de azonos sorsú szolgaréteg István király korában mind személyi állását, mind gazdasági helyzetét tekintve megindult a jobbágyság felé vezető úton." Mivel a következő mondat a XIV. század elejére egységessé vált magyar jobbágyosztályt említi (B. 74. 1.), az olvasó itt semmiképpen sem találhatja meg a Váczynál idézett felfogást. Az emelkedő servus mellett a lesüllyedő liber is kifogásra ad alkalmat. Bírálóm egyetért velem abban, hogy ezek is „hozzájárultak a későbbi egységes jobbágyosztály létesüléséhez" (V. 338. 1.), de a szabadok változatos jogállásának és szolgálatának felfedését, ezt az „elsőrangú kutatói feladatot" (uo.) kéri számon népszerű könyvemtől. „De a szerző — folytatja — nem veszi észre az árnyalati különbségeket. Nézete szerint minden szabad ember egyforma, ha másnak szolgál. Az a közszabad, aki a királynak hadmegváltási adót fizet, ugyanolyan elbírálás alá jut nála, mint a harcos kíséret tagja (miles), vagy az egyszerű paraszti munkát végző földesúri szabad (liber)" (V. 338. 1.). Ez a megjegyzés nem helytálló. Könyvemben külön bekezdés foglalkozik a milesekkel és vagy két oldal a liberók helyzetével, még itt is urak szerint differenciálva! (B. 76—79. 1.) Ugyancsak felesleges, hogy Váczy a servus — liber különbségét, vagy a szabadok egységes vérdíját bizonygassa nekem, akinél ezt ugyancsak megtalálhatta volna (B. 71. 1.). Amikor úgy nyilatkozik, hogy „teljesen elhibázottnak kell tartanunk Bónisnak azt a vállalkozását, 76 1. m. 12. 1. 76 Uo. 17. 1. 77 Székely György (szerk.), Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a XIV. században (Bpest. 1953).
