Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Vita - Bónis György: Válasz Váczy Péter „Néhány kérdésé”-re 498
522 BÓNIS GYÖRGY az okozati viszony megfordításával is — kezdi a társadalmi erők működését felismerni. ,,A régi rend meglazulásának következtében többé nem volt, aki a szegényebb magyart megvédje." Λζ erősebb sokszor szolgaságra is vetette a gyengét ; István király ezt meg akarta akadályozni, de csak ezentúl, a múltban történtekre nézve nem. A törvényekből kitűnik, hogy a hatalmaskodók a „nagyok" (akiknek egyik neve a többesszámú felsorolásban dives helyett divites kellene legyen), viszont az, „akit elnyomnak és szolgaságba űznek", a közrendű. De ezek a vulgares „továbbra is tagjai a szabadok társadalmának és ezért élesen megkülönböztetik őket a servusoktól" (V. 336. 1.). Es most marasztalja el a cikk „István király" szerzőjét, a már ismert metódussal : „Bónis szerint a vulgarisolc a szolgamunkát végző szabadok. Mert míg a tehetősebbek elszegődtek valamelyik udvarba lovas vitéznek, addig a szegények csak egyszerű parasztnak mehettek. Az urak 'nyilván besorozták őket szolganépük közé s ezekkel megszüntették »szabadságukat«'. (74, 77. 1.) Azonban a viszonyok mégsem voltak ilyen egyszerűek : nem minden közszabad vesztette el függetlenségét, és ha mégis földesúri népek közé került, továbbra is mint liber-1 tartották számon. Bónis túlságosan is »rideg« képletekben gondolkozik. Következik ez abból a — szerintünk helytelen — feltevésből, hogy »a magyar nép zöme« szolgaságba jutott a válság éveiben." Lám, a szláv Padrag is szabad volt, falu névadója lett. „Ha Bónisnak igaza lenne, akkor a magyar társadalom már 1000 körül csak urakból és szolgákból állt volna" (V. 336—337. 1.). Nagyon helyénvaló, ha bírálóm óvatosságot ajánl a kettős értelmű „szolga" fogalom alkalmazásában; bizonyára arra gondol, hogy más a patriarchális rabszolga (servus) és más a feudális alattvaló (serviens). A kettő elválasztását hiányolom egy régebbi népszerű munkában is, mely „a régi, nomád társadalomban" felismeri az úr—szolga viszonyt és a szolgák tömegeinek szinte társadalmon kívüli helyzetét, majd így folytatja : „Már a nomád időkben is akadtak azonban olyan szabadok, kik elszegényedve mások szolgálatába szegődtek. Innen van, hogy a honfoglalók szolganépe között a szlávok mellett sok magyar is kimutatható." A miles-néteg egyik típusának őseit a felfegyverzett rabszolgákban találja meg; ezek a katonák, „...noha legtöbbnyire szabadok, a többi szolganép módjára eladományozhatók, eladhatók".6 9 Ugyanez a szerző István királynak a „megye vagy uradalom" élére állított szolgarendű ispánról szóló II. 16. törvénycikkét elemezve, ilyen következtetést von le: „Mindennél kifejezettebben bizonyítja, hogy a társadalom nem tartotta megalázónak, ha a király a közhivatalokat földesúri szolgáira bízta ... a király kormányzatának embereit elsősorban magánnópeinek, házi cselédeinek, hadi kíséretének, legbizalmasabb híveinek sorából vette ..." (máshelyiitt :) ,,házi szolgáit, földesúri alávetettjeit alkalmazta a kormányzatban. Idővel a társadalom már nem hajlandó elnézni a szolgarendűek hatalmát . . ."7 0 Az óvatosság azonban itt is kívánatos lett volna, hiszen ha Váczynak „igaza lenne, akkor a magyar társadalom már 1000 körül csak urakból és szolgákból állt volna" (V. 337. 1.). 69 Váczy Péter: Társadalmunk az Árpádok és Anjouk korában, Művt. I. 175., 177. 1. A magam kiemelései. 70 Váczy Péter: A magyarság a román és gót stílus korában, Művt. I. 109—110. 1. A magam kiemelései.
