Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Vita - Bónis György: Válasz Váczy Péter „Néhány kérdésé”-re 498
VÁLASZ VÁCZY PÉTER ..NÉHÁNY KÉRDÉSÉRE' 519 analógiával bizonyítja, hogy „az egyszerű magyar" nem maradhatott ki a zsákmányból. „Bónis önmagával keveredik ellentmondásba, amikor azt hangoztatja, hogy a közember rákényszerült a portyázásra, de ennek hasznát csak a főnökök látták. Ha valóban így volt, az olvasó joggal kérdezheti, miért ment egyáltalán kalandozni? És ha már elment, zsákmány reménye nélkül, ki tartotta el? A szerző azonban adós marad a felelettel." (V. 330— 331. 1.) Vannak mégis szerzők, akiket a vitacikk szembeállít „Bónis túlzott felfogásával", így az egyetemi tankönyv idevágó részének íróját és ismét Molnár Eriket; „mennyivel következetesebb Molnár Erik elmélete..." — kiált fel bírálóm (V. 331. 1.). Az írói ábrázolókészség sajnálatos módon itt is fölébe kerekedett a kellő logikai szigornak, s így a szövegek megvizsgálása elmarasztalja bírálómat. Molnár Erik valóban következetes az osztályviszonyok fejlődésének maga-nyújtotta rajzához: „A zsákmányban ugyan mindenki részesedhetik, •de oroszlánrésze a vagyonosoknak jut."5 9 Másik munkájában ugyanígy: „A közönséges szabadok legfeljebb a zsákmány morzsáira tarthattak igényt."60 Lederer ugyanezen a nyomon jár: „A zsákmány egyenlő megosztásáról azonban természetesen szó sem lehetett. Sem a rabolt kincseket, még kevésbé az elhurcolt embereket nem osztották fel egyenlően egymás között, hanem ! az oroszlánrész a vezérnek jutott, míg a szegényebbeknek meg kellett elégedniök a nekik juttatott morzsákkal."6 1 Talán mondanom sem kell, hogy magam sem tételeztem fel teljes önzetlenséget a kalandozó harcosokról; szerintem a vezérek mellett „kincsekre és rabszolgára vágyó követőik indul-I tak el újra meg újra a feudális országok ellen ..." Majd: ,, ... Ά szabad pásztorok, a közrendűek csak két utat választhattak : a rablóhadjáratokban való részvételt vagy a földművelésre való áttérést. A kalandozásokon annyi kincset és rabszolgát szedtek össze, amennyit csak haza tudtak hozni, de az utóbbiakat is elsősorban azért, hogy értékesítsék őket." (B. 20. 1.) „Azoknál a törzseknél, amelyek a kalandozásokban részt vettek, a zsákmány ugyancsak •a főnökök vagyonát gyarapította" (B. 21. 1.). A közrendűekre vonatkozó > részt azért emeltem ki, hogy szembetűnőbb legyen. Az ilyen átvilágítás mellett csekélység az, hogy Váczy a kalandozások okairól szólva interpolál egy szót szövegembe : sehol sem írtam, hogy a fejedelmi törzsnek több szláv földműves népe volt (V. 331.1.). Felesleges a törzsek külpolitikai kapcsolódására való figyelmeztetés is, mert erről magam is írtam (B. 22. 1.), csak — Györffy György akkor még nem közölt kutatásaira figyelemmel — bizonyos óvatossággal. Hogy az új haza szűk volta is oka volt a kalandozásoknak, azt olyan szerzők állapították meg, akiket viszont Váczy nem bírál. Azt azonban nem állítottam, hogy „minden itt talált szlávra szolgaság várt" (V. 332. 1.), sőt Konsztantinosz túlzó tudósításáról beszámolva megjegyeztem, hogy a morva-szláv és a dunántúli uralkodó osztály egy része megmaradt, és lassan egybeolvadt a magyarsággal (B. 19. 1.). Ezek az idézetek és utalások kellőképpen mutatják, hogy Váczynak az államalapítást megelőző viszonyokra vonatkozó kritikai állításai vagy nem annak szólnak, akihez címezte őket, vagy a levegőbe mért csapások. De hogy állunk a megoldással? 59 Östört. 170. 1. 60 Társad. 110. 1. 61 Magyarország története 1/1. (Bpest. 1957) 17—18.1. Váczy pontosan ezekre a lapokra hivatkozik!
