Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Vita - Bónis György: Válasz Váczy Péter „Néhány kérdésé”-re 498
VÁLASZ VÁCZY PÉTER ..NÉHÁNY KÉRDÉSÉRE' 511 — írta 1939-ben. — A kalandozások korában még teljében virágzott a lovas nomád kultúra, 1000 körül viszont már csak romjait találjuk." Ezzel kapcsolatban ,,a nemzetségi szervezet minden jel szerint már felbomlóban volt, amikor Szent István megalapította királyságát. A nemzetségi kötelékek csak addig tudtak érvényesülni elhatározó módon, amíg a társadalom a nomadizálás következtében állandó mozgásban volt. Amint azonban a magyar is mindinkább rátért a földművelésre és falvakba tömörült, nem a vér, hanem a föld, a település elve, hozta össze és tartotta egybe az embereket." A nép, amint „mindinkább a békés földművelő foglalkozásra tért át, egyre kevesebb kedvet érzett magában a fegyverforgatáshoz". Természetes — a valóságos összefüggés feje tetejére állításával — az is, hogy ,,a lovasnomád kultúra rohamos összeroppanása 950—1000 között a magyar társadalom mélyében is nagy átalakulásokat idézett elő".3 2 Ez a kép ma már túlzottnak tűnik, elméleti alapjai sem állnak meg, de egy előnye van a mai Váczyval szemben : „az átalakulás, a régiből az újba való ugrás bemutatása" (V. 266. 1.), melyet most követelményként állít elém. A földművelésre való áttérés tekintetében a mai Váczy szöges ellentétbe kerül a húsz évvel ezelőttivel. Erre vonatkozó 5. fejezetét is kritikával kezdi. Nem fogadja el István király két törvényének értelmezését, mely egyébként nem az én találmányom. Minthogy ez a két cikk valóban döntő jelentőségű a felvetett kérdésben, lássuk őket egyenként. Itt kell előrebocsátanom, hogy a szöveget Bartoniek kritikai kiadásából3 3 veszem, melyet Váczy érthetetlen módon mellőz, a fordítást pedig Szilágyi Lorándtól; így jártam el már népszerű könyvemben is. István I. 8. „Si quis igitur presbiter, vei comes sive aliqua alia persona fidelis die dominica invenerit quemlibet laborantem sive cum bubus, tollatur sibi bos, et civibus ad manducandum detur. Si autem cum equis, tollatur equus, quem dominus bove redimat, si velit. Et idem bos manducetur, ut dictum est. Si quis aliis instrumentis, tollantur instrumenta et vestimenta, que si velit cum cute redimat." Magyarul : „Ha valamely pap vagy ispán avagy valamely más hívő személy valakit vasárnap ökrökkel lát dolgozni, vegyék el tőle az ökröt és adják a várnépeknek elfogyasztásra. Ha pedig lovakkal dolgozik, vegyék el tőle a lovat, amit gazdája — ha akarja — ökörrel megválthat és az ökröt egyék meg, ahogy mondottuk. Ha pedig valaki más szerszámokkal dolgozik, vegyék el tőle a szerszámokat és ruháit, melyeket — ha akarja — bőrével megválthat."34 Ez a cikk, azt hiszem, egészen világosan beszél. A fordítást 1951 óta e szövegezésben használják az egyetemen is. Kommentárom sem megy túl a természetes értelmen : „A törvény szerkesztőjének tehát már a földműves állott szeme előtt, aki ökörrel vagy lóval vasárnap is dolgozik, az utolsó mondatban meg a parasztiparosra gondolhatott. Az adat értékét nem lehet azzal lerontani, hogy csak a leigázott szlávokra, a szolganópre vontkoztatjuk, hiszen az állatot a törvény a vele dolgozó sajátjának tekinti" (B. 59. 1.). Komoróczy, akire a jegyzetben hivatkozom, hasonlóan érti az adatot, ós az 32 Művt. I. 98., 106., 118., 175. 1. 33 Bartoniek Emma: Szent István törvényeinek XII. százkdi kézirata. Az Admonti Kódex (Bpest, 1935). A kódexből kimaradt (Vulgata) cikkeket is közli! 34 Szilágyi: i. m. 5 fordításától csak a gondolatjelekben és a „várnép" többesszámában tértem el (B. 59. 1.).
