Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Vita - Bónis György: Válasz Váczy Péter „Néhány kérdésé”-re 498
510 BŐNIS GYÖRGY bizom „annak a talánynak megfejtését, miképp fér össze a földművelők nagy száma az állattenyésztéssel mint uralkodó termelési ággal" (V. 307.1.). Talányt persze csak akkor lehet itt felfedezni, ha nem veszünk tudomást arról, hogy a Kárpátok medencéjében jelentős számú szláv és egyéb lakosság élt a honfoglaláskor, melynek fejlettebb része földműveléssel foglalkozott. Ugyancsak nem talány, és nem „csodálkozom" azon, hogy István király korában nem exportáltunk gabonát (V. 307. 1.), amint hivatkozott forrásom, Komoróczy György munkája is egyszerűen a tényt állapítja meg.2 8 Csodálkozom viszont azon, hogy Váczy megmagyarázza nekem a László- és Kálmán-kori állatkiviteli törvények lukrativ célját (V. 308. 1.), amikor nálam is ugyanezt olvashatta: „László törvényei részben eltiltják, részben le akarják fölözni ezt az állatforgalmat" (B. 63. 1.). A jószág és marha29 szavak valóban későbbinek tűnő „grex, armentum" jelentése mellett is megtalálhatta volna nálam a hiteles barom idézését (B. 9. 1.). Ezek azonban legfeljebb Váczy kritikusi módszerére jellemzőek. Lényegesebb az a tétele, hogy „a nomád pásztorkodás, legalább a XII. század közepéig, erősen el voít terjedve, a földművelés megállapítható előtörése ellenére" (V. 309—310. 1.). Ezt azzal bizonyítja, hogy a nyugati szilaj pásztorkodásra vonatkozó analógiák után szellemesen kapcsolatba hozza Bölcs Leó Taktikájának XVIII. 52. bekezdését a sátrak közelében tartott lovakról a (nagyobb) Gellért-legendának Ajtony „in domibus" őrzött lovakat tartalmazó tudósításával. Továbbá felsorolja a László- és Kálmán-kori törvényeket ós zsinati határozatokat a templomaikat elhagyó falvakról, bemutatja két külföldi író (Eudes de Deuil és Ottó freisingeni püspök) leírását a legeltető pásztorkodásról, végül a legelőkben és állatokban való gazdagságunkat bizonyító okleveles adatokat (V. 309—316.1.). Ezeket a fejtegetéseket ugyancsak a gazdaságtörténet művelői illetékesek elbírálni. Csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy az Ajtonyról szóló elbeszélés kérdéses mondatának (quos pastores in domibus sub custodia servabant30 ) új értelmezése elé komoly nyelvtani nehézség tornyosul, hiszen az apud domus helyett még a XI. századi (?) szerző is alig írhatott in domibus-1. Nagyobb baja az egész okfejtésnek, hogy elmossa a határt a szilaj állattartás és a nomád életmód között. Vajon Györffy István kis remekét, „A szilaj pásztorok"-at olvasva31 azt kell hinnünk, hogy a kunok a XVIII. században nomád életmódot folytattak? A László-j-Kálmán korabeli ismert rendelkezések sem bizonyítanak többet a legelőváltó gazdálkodásnál. A szakszerű feldolgozásnak a fogalmakat kell mindenek előtt tisztáznia. Az új elmélet lényegében változatlan gazdasági viszonyokat tételez fel a XII. század derekáig, máshelyütt még tovább is. Illő lett volna világosan megmondani, hogy ez mennyire ellentétes történetírásunk (és a bíráló) korábbi álláspontjával. „A lovas nomád kultúrának ez a nagyarányú és rohamos összeomlása csak úgy érthető meg, ha feltesszük, hogy a bomlási folyamat nem Ajtony és Koppány legyőzése idején, hanem már jóval előbb megindult 28 A kereskedelem és ipar Szent István korában (Bpest. 1938) 48—49. 1. 29 A kérdés még egyáltalán nincs eldöntve, 1. Nyelvtört. Szótár II. 50—52., 689— 690. hasáb, M. Oki. Szótár 617—618. hasáb, Kniezsa: i. m. I. 885—886. 1., kinek — Váczynál is elfogadott — német eredeztetése Bárczi: i. m. 198.1. szerint „teljesen valószínűtlen". 30 SRH II. 489. 1. 31 Nagykúnsági krónika (Bpest. 1941) 7—27. 1.
