Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Vita - Bónis György: Válasz Váczy Péter „Néhány kérdésé”-re 498
VÁLASZ VÁCZY PÉTER ..NÉHÁNY KÉRDÉSÉRE' 509 két csoportra bontja : az egész éven át legeltető, kisebb körzetben vándorló, rideg állattartó a) és a csak nyáron meg ősszel nomadizáló, egyébként állatait száraz takarmánnyal etető b) csoportra. (Az utóbbi az igazi ,, lel nomádság".) A magyarságra vonatkozó forrásanyagot és a nyelvészeti eredményeket mórlegelve kijelenti, hogy erdős sztyeppei nomádnóp volt, mely a földművelést nem rabszolgáival végeztette, „hanem maga a magyarság jutott közvetlen kapcsolatba a földműveléssel. . . Vízben bő, fás legelőik az erdős steppe övezetében lehetővé tftték számukra, hogy szilaj pásztorok és jó földművelők legyenek egy személyben" (V. 303—304. 1.). Majd az eke és más szavak értékeléséből leszűri az eredményt : · „A szilaj pásztor értett a földek megmunkálásához. Csak ez magyarázza meg azt a sajátos körülményt, hogy honfoglalás előtti török jövevényszavaink a földművelés egész menetét felölelik" (V. 306. 1.). Erre az elméletre a szakembereknek bizonyára lesz észrevételük. Magam, akinek bírálóm az egész anyag nemtudását felrója, csak két megjegyzést szeretnék tenni. Az egyik az, hogy a magyarság honfoglaláskori életmódjának megítélésében „az utóbbi időben történeti irodalmunkban" ós persze nálam is tapasztalható „ingadozás" (V. 299. 1.) bírálata, a „iélnomád" kifejezés megtévesztő voltának hangsúlyozása merőben új vonás Váczy munkásságában. 1939-ben még a „lovas nomád kultúrának . . . nagyarányú ós rohamos öszszeomlását" ismerte fel a X. század második felében. „Legutoljára érezte meg a változást a gazdasági élet, mely nem években, de évszázadokban szokott számolni. A magyar még Szent István korában is falujával vándoro1 a határban, vagyis legelteti barmát és csak télvíz idején húzódik vissza a tóii szállásra, hol gabonával, kölessel bevetett földjei feküsznek. Ennek a félnomád életmódnak megfelelően nyáron ós ősszel sátorozik, miként ezt Freisingi Ottó a XII. század közepén megfigyelte náiunk." És alább : „A magyarság bolgáros jellegű, félnomád ku túiája folytán könnyűszerrel át tudott térni a megtelepedett, földművelő ó.( tmódra s bizonyára ennek köszönhette fönmaradását az előbbitől eltérő, új környezetben."2® Az ingadozás, a „télnomádság" emlegetése tehát korántsem csak az utóbbi időben tapasztalt jelenség. íratlan törvénye a tudományos irodalomnak, hogy a szerző maga utal előbbi felfogásának módosítására ; Váczy cikkében ez a szabály nem érvényesül. »A másik megjegyzésem az, hogy új elmé ete az egy személyben földet művelő és állattenyésztő nomád magyarságról, a társadalmi munkamegosztás és az osztályviszonyok figyelembe vétele né.kül nem jelent megoldást. A gúnyos kérdést ezzel a konstrukcióval szemben is feltehetném: „Vajon a legelőrőllegelőre vándorló magyar mit tett bevetett földjeivel? Az állat hátára rakta?" (V. 293. 1.) Mindez az államalapítás előtti korszakra vonatkozik. Bírálóm ezután két fejezetet (4—5.) szentel a szilaj pásztorkodás ós a földművelés XI—XII. századi helyzetének. Ezekben is van egy kritikai és egy tovább vivő lósz, melyeket el kell választanunk egvmától. A szilaj pásztorkodásról szóló fejezet előbb aránylag híven ismert ti felfogásomat, mely a földművelésre való áttérést a X. századi válsággal, a szlávokkal való együttéléssel, majd az úr—szolga viszony kiterjedésével magyarázza, s ezt írott forrásokkal is bizonyítja.27 Szerinte szokásomhoz híven az olvasóra 26 Magyar Művelődéstörténet (a továbbiakban : Művt.) I. 98—99.1., a magam kiemelése. 27 A szlávokról mondottak helyes lapszáma azonban B. 58.
