Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Vita - Bónis György: Válasz Váczy Péter „Néhány kérdésé”-re 498
506 BŐNIS GYÖRGY 2. Gazdálkodás és anyagi kultúra Váczy vitacikkének pozitív vonása, hogy nagy bőségben sorakoztat fel adatokat a termelőerők XI—XII. századi fejlettségre (3—5. pont) és az anyagi kultúrára (2. pont) vonatkozóan. Nem kellett volna sok fáradságot belefektetni abba, hogy ez az anyag hézagpótló munkává, koraközépkori magyar gazdaságtörténeti monográfiává szélesedjék. A korszak kutatói még így is sokszor fogják forgatni lapjait, melyeken sok becses adatot találhatnak. Sajnos, a jeles szakembert világnézeti korlátai megakadályozzák abban, hogy a kérdéseket megnyugtató megoldásukig vezesse. Magam nem lévén e terület művelője, csak arra szorítkozhatom, hogy a lényeges kérdéseket vegyem sorra, elsősorban megbírált munkám szempontjából. Az életmódról szólva Váczy elvi kijelentésekkel indul. „Túlságosan is egyszerű lenne a földművelést kezdetleges formáiban . . . előrehaladottabb állapotnak feltüntetni a nomád pásztorkodásnál. Sajnos, az emberek megfeledkeznek arról, hogy a földművelésnek is fejlődnie kellett, míg elérte mai formáját" (V. 291. 1.). Itt azért nem értjük meg egymást, mert más kategóriákban gondolkozunk. Azt még az „István király" szerzője sem állította, hogy a kapás növényültetés, vagy a legelőváltó művelés ekével, önmagában fejlettebb módszer volna az állattenyésztés kifinomult technikájánál. Arról van szó, hogy az emberi társadalom fejlődésében a földművelés, a feudalizmus gazdasági bázisa, magasabb fokot jelent a gyűjtögetésnél és a pásztorkodásnál. Az „emberek", akikre bírálom céloz, a marxista történetírók, akiknek álláspontját igen markánsan fejezte ki Molnár Erik : „A törzsökös magyarság tehát a 10—12. századok alatt a barbárság középfokáról ennek felső fokára/jutott, kultúrnéppó vált a szó eredeti értelmében, amely földművelőnépet jelent és kifejezi, hogy minden kultúrfejlődés alapja a földművelés." 1 7 Ez természetesen nem azt jelenti, hogy népünk úgy tért volna át a pásztoréletről a földművelésre, ahogyan a vonat egyik vágányról a másikra siklik át. Magam is azt írtam, hogy „az 1000. esztendő körül élt őseink gazdálkodásában régebbi és újabb, ősi és átvett elemek fonódnak össze" (B. 57. 1.). Ezért nem fogadhatom el könyvem „legfőbb hibája" gyanánt, hogy nem törekszik megérteni „a gazdálkodásnak ezt az összetett formáját" (V. 291. 1.). Felderíteni, hogyan és milyen arányban éltek egymás mellett a termelésnek régebbi és újabb módjai, nagy feladata történetírásunknak, mely azelőtt túlságosan el volt foglalva a"szellemi tényezők vizsgálatával, az utóbbi esztendőkben pedig elhanyagolta a tárgyalt korszakot. Ε feladat megoldásában egyik leghatékonyabb segítője a történetírásnak a nyelvtudomány. Már az előttünk járók igénybe vették tanulságait, többek közt a földművelés honfoglalás előtti nyomainak felderítésében. Zichy István a török jövevényszavak logikus rendjében így számolt be róluk (1923): „Gabonatermelésre következő honfoglaláselőtti török jövevényszavaink vonatkoznak : árpa, búza, tarló (eredeti jelentése 'szántóföld'), eke, sarló, kéve, kepe, szérű, szór (a gabonatisztítás kezdetleges módja), talán ocsú ... Növénytermelésre vonatkoznak még : kender, komló, borsó és torma ; gyümölcstermelésre és szőlőgazdaságra: gyümölcs, alma, körte, szőlő ; szűr (szüret), bor, söprő."1 * 17 A magyar társadalom története az őskortól az Árpád-korig, 2. kiad- (Bpest. 1949, a továbbiakban: Társad.), 167. 1. 18 A magyarság őstörténete és műveltsége a honfoglalásig (Bpest. 1923, A Ma- ' gyar Nyelvtud. Kézikönyve I. 5.) 51. 1.
