Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Közlemények - Jónás Ilona: Párizs és a Jacquerie 424
PÁRIZS ÉS A JACQUERIE 427 felől viszont magában hordta azt a lehetőséget is, hogy szélesebb rétegek kapcsolódhassanak be a kormányzásba. Ez utóbbi azonban hosszú ideig nem következett Ίκ\ mert a király a rendi gyűlést tetszése szerint többnyire csak az adók megszavazására hívta össze, a kormányzásban azonban függetlenítette magát tőle. A rendi gyűlésnek, hasonlóan a parlamenthez, csupán tanácsadói hatásköre volt. Ez gyakorlatilag annyit jelentett, hogy meg kellett hajolnia a királyi akarat"élőft, amennyiben ugyanis túl akarta lépni illetékessége határát, mindig kudarcot vallott. A tárgyalt szakasz folyamán a rendi gyűlés volt a városi kjjiűsság politikai szereplésének első szírihelye. íEbben az időben a polgárság a rendi gyűléseken olyan politikai érettségről tett tanúságot, amely meghaladta gazdasági fejlettségi fokát is. Ebben bizonyos mértékig szerepe volt egyrészt annak, hogy Franciaországban fejlődtek a legnagyobb ütemben a politikai tudományok, másrészt, hogy a francia polgárság a segítőtárs szerepét játszotta az uralkodó központosító politikájában. Mindent összevéve, a politikai-társadalmi változások ellenére, sőt azok sajátos· összejátszása következtében a Xiy. században a királyi hatalom nem gyengült, hanem erősödött. Az új intézmények, éppen megszabott hatáskörük miatt, nem veszélyeztették a kiralylegfőbb hatalmát. Ellenkezőleg, a király vazallusait és a rendeket, amelyek szerepet kaptak az ország kormányzásában, hivataluk inkább a király'iránti engedelmességre, a királytól kapott feladatok teljesítésére kényszerítette. Sem a rendeknek, sem az egyháznak nem volt beleszólásuk a királyi méltóság átruházásába ; a koronázásnál a pair-ek jelenléte és a felszentelési szertartás a királyi hatalom megerősítésének pusztán formaimozzanatát jelentette.1 4 Teljesen elvesztette régebben érvényes korlátozó szerepét a koronázási eskü is, mi több, ez az intézmény most sajátos fegyver lett az uralkodó kezében.15 A korona kétségkív ül képviselt bizonyos szimbolikus jelleget, de nem lehet azt mondani, hogy a nép (ti. a rendek) foglalatát jelentette volna.1 6 A király személye összefonódott a-| korona és a királyság fogalm ával. Személyi téren ez a dinasztia megszakítatlan örökösödésében, dologi téren pedig a királyság és a király javainak, valamint jogainak az egyesítésében nyilvánult meg.1 7 A királyok a főhatalmat mindig saját nevükben gyakorolták, saját személyükben koncentráltak minden tiszteletet s csak akkor hivatkoztak akoronára, ha ezzel saját hatalmukat kívánták szélesíteni. A hatalom növelésének eszközéül szolgált a király legfőbb kötelessége, a korona sértetlenségének biztosítása is. A XUI. század végétől egy új fogalom van kialakulóban : ,,a királyság védelme", amely feltételezi az alattvalói viszony kialakulásának kezdeteit a személyi, vazallusi viszonnyal szemben. Beaumanoir eljutott a közérdekű törvényhozás megalkotásáig annak kinyilvánításával, hogy a „királyság védelme" vagyis az országos érdek felhatalmazza az uralkodót új határozatok hozatalára.18 Szép Fülöp az „ország függetlenségének védelmére hivatkozott VIII. Bonifáccal való vitájában. Különösen nála^látunk számos olyan intézkedést, amelyek korábban a király hatalmának túllépését jelentették volna, s amelyeket ő már a királyság védelmének ideológiájával igazolt (kivitel szabályozása, a bárók pénzverési jogaiba való beavatkozás, lovagi tornák, párbajok eltiltása, ellenőrző királyi hivatalnokok kirendelése stb.). A király a védelem érdekében igénybe vette még a feudális urak birtokában levő várkastélyokat is.19 Különösen a pápával folytatott küzdelme során kifejlődött széleskörű politikai irodalomban talált igazolásra a király jogainak kiterjesztése. A király egyes jogászai a római jogra hivatkozva az uralkodót minden alattvalója vagyonának tulajdo-14 M. David : La souveraineté et les limites juridiques du pouvoir monarchique du IXL au XVe siècle. Paris 1954. 243. 1. (Ismertette Th. Schiefler a Historisches Jahrbuch 1957. kötetében 334—335. I.) 15 M. David: i. m. 226—235. 1. 18 David De Pange (Le roi très chrétien) nézetével szemben, aki a koronázás szimbólumát a „nép" (a pairek által képviselve) kollektív jelenlétével és szerepével magyarázza („les Français sont un dans le roi, comme les chrétiens sont un dans le Christ") — kimutatja, hogy valójában ez a szimbolikus eljárás túlságosan gyenge volt ahhoz, hogy bármiféle együttesbe egyesítette volna a kor különböző társadalmát, javait és kiváltságait ; és hogy a nép egyáltalán nem játszott aktív szerepet még a pairek tolmácsolásában sem a hatalom átruházásában. I. m. 236—239., 243. 1. 17 Egy 1337. évi királyi oklevél, amelyben az uralkodó egy apátságot oltalmába vett, a következőket tartalmazza : „y celle Eglise soit et demeure a toujours mais perpétuelement pour Nouz, pour noz heirs et successeurs roys de France dessous nostre main royal et dessous la couronne de France." (Eckhart Ferenc: A szentkorona eszme története. Bpest, 1941, 25.1.). Egy 1353-i oklevélben a király megerősíti Bourges város kiváltságait s kimondja, hogy a polgárok „ab olim habuisse noscuntur ad honorem et statum felicem regni et corone Francié ... ad manus ius et domanium immediatum nostrum et successorum nostrorum, regum et corone Francié..." (uo. 26. 1.) ; ugyancsak a király és a korona birtokának egységét mutatja az 1351. évi oklevél, amely szerint az aubigny prépostság községeit a királyi patrimoniumhoz tartozó Concoiissant faluhoz csatolja a király, ezt pedig örökre egyesíti a koronával, hogy ezután ezek a birtokok semmiképpen ne kerüljenek ki a király kezéből : „ville nostre de Concorcello super Sandram. que immediate est ad presens de nostro proprio domanio et patrimonio et dictam villam de Concorcello cum eius eastellaria et ressortis omnibus et pertinentiis perpetuo aggregari adiungi et uniri corone Francié, ne a modo extra manum regiam valeant amoveri quovismodo" (uo. 29. 1.). 18 J. ft. Strayer: Defense of the realm and royal power in France (megjelent Studi in onore di Gino Luzzato, Milano. 1949/50.1. k.) 293.1. " Uo. 294. 1.
