Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Horváth István Károly lásd K. Obermayer Erzsébet - Katus László: A Tisza-kormány politikája és az 1883. évi horvátországi népmozgalmak. II. rész 303

I 320 KATUS LÁSZLÓ kérdés kezelésétől függ a kiegyezés további fennállása, amely különben csak erőszakkal lenne fenntartható. Elítélte Dávid eljárását, amiért a horvát kormány tudta nélkül, éjszaka kirakott feliratokkal fait accompli-t akart teremteni. A kétnyelvű címerek visszahelyezése Horvátországban rendkívüli állapotokat eredményezne. Ebben ott nem a magyar állameszme, hanem a magyar nyelv győzelmét és a pénzügyigazgatónak adott elégtételt látnák. Ha nem állnak el a címerek visszahelyezésétől, akkor Horvátországban megáshatják a magyar állameszme sírját, s örökre elenyészik minden rokonszenv Magyarország iránt. A helyzetből csak egy kiutat lát : elfogadni a tényt, dezavuálni Dávidot, önkényes eljárása miatt. A címereket csak katonai erővel lehet visszahelyezni, ennek pedig — tekintettel a határőrvidéki feszült helyzetre -<- beláthatatlan következményei lennének. Bedekovié is megerősítette Pejacevic véleményét : 1868-ban „horvát részről az önkormányzat és a nemzetiség biztosítására helyeztek súlyt, s ebben a tekintetben magyar részről is nagy előzékenységet tanúsítottak", így jöttek létre a kiegyezési törvény rendelkezései a horvát hivatalos nyelvről, s így kell azokat ma is értelmezni. A király a kérdés mielőbbi megoldását sürgette, mivel a helyzet aggasztó-Fegyveres rendszabályok alkalmazását veszedelmesnek tartja·, tekintettel Bosznia szomszédságára, ahol még nem konszolidálódtak a viszonyok. Elítélte a címertáblák kifüggesztésével kapcsolatban alkalmazott eljárást, a zágrábi hatóságok hanyagságát és a nemzeti párt állásfoglalását. A törvényt ő is a a horvát álláspont szerint értelmezi, mivel létrehozóinak szándéka valóban a horvátok iránti nagy előzékenység volt. Mivel a kétnyelvű feliratok törvényessége szerinte erősen vitatható, csak a satus quo ante helyreállítása az egyetlen kivezető út : a címereket katonai segédlettel helyezzék vissza, s ezzel adjanak elégtételt a megsértett magyar államnak, de egy-kót nap múlva vegyék le, s a kérdést hagyják függőben, amíg kétoldali tárgyalásokkal törvényes úton nem rendezik. Tisza ezzel szemben a megsértett állami tekintély helyreállítására és az elégtóteladásra helyezte a fősúlyt. Magyar részről már elérkeztek az engedékenység végső határáig, további engedményt nem hajlandók tenni csak azért, hogy a kiegyezés békés úton legyen fenntartható. Ha most győz a horvát álláspont, akkor Dalmáciát és Boszniát fogják követelni, s az engedményeknek nem lesz határa.Különösen veszélyes dolog az engedékenység ilyen „utcai kravallok" esetén. A kétnyelvű felirattal ellátott címertáblákat —- melyek szerinte kétségkívül törvényesek — katonai erővel vissza kell helyezni ós fenn is kell tartani a középületeken. Egyidejűleg nyilatkozatban be kell jelenteni, hogy a vitás kérdés eldöntéséig további magyar felírású címerek kifüggesztése szünetel. Igen érdekes az a kijelentése, hogy Horvátországban a címerkérdéstől függetlenül is megérett a helyzet a nyílt kirobbanásra : „a viszonyok Horvátországban olyan fejlődési irányt vettek, hogy véleményem szerint előbb vagy utóbb úgyis energikus rendszabályokhoz kell folyamodni, ha most nem, akkor később, midőn a fiumei kérdés napirendre kerül". A király azonban továbbra is idegenkedett a fegyveres fellépéstől, mert ez megrendíthetné a Monarchia külügyi állását is. Mivel ezt a problémát a közös miniszterekkel is meg kell vitatni, az ügyet másnapig függőben hagyták. Másnap Kálnoky külügyminiszter, Kállay közös pénzügyminiszter és Bylandt Rheidt hadügyminiszter jelenlétében folytatódott a tanácskozás.