Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Barta István: Kölcsey politikai pályakezdete 252
300 Β ART A ISTVÁN a referátumok képviselnek ; keserű hangú levelei híven tükrözik, mennyi eredménytelen harcot vívott a közvéleménnyel és ingadozó társaival, s mennyi haladó célkitűzésről kellett lemondania. Ε menetközbeni változások jelentőségét illetően azonban csak találgatásokra vagyunk utalva. Az a tény viszont, hogy a referátumokat a közgyűlésre való bevitelük előtti formájukban ismerjük, s tudjuk azt, hogy ebben a formájukban országos viszonylatban csak közepes színvonalat képviselnek, óva int bennünket, hogy ne essünk túlzásokba, ne tekintsük ezek alapján Szatmár megyét kritikátlan lelkendezéssel az ország leghaladóbb megyéjének, s a Kölcsey nevéhez fűződő referátumokat olyanoknak, amelyek az egész ország számára irányt szabtak.33 Szatmár a kormánnyal szemben való bátor harcával valóban a politikai harc ólén járt, az operátumok haladó szellemű átalakításában azonban egy sor megye — Pest, Nógrád, Bars, Trencsén, Zólyom, Zemplén, Bihar, Békés, Csongrád, Temes, Baranya, Tolna, Somogy stb. — alaposan megelőzte. S Kölcsey is politikussá, az ország egyik leghaladóbb politikusává vált a megyei harcokban és az operátumok feldolgozása során, az operátumokról írt véleményei azonban csak mondanivalójuk formai szépségét tekintve elsők az országban, tartalmilag azonban alig emelkednek az átlag fölé. Az eddigi ábrázolásoknak az volt a főhibájuk, hogy a referátumokat — anélkül, hogy tartalmukat ismerték ι volna — erősen túlértékelték, a közgyűlésben rajtuk végrehajtott változtatásokat egyenesen tragikusaknak tekintették, s ugyanakkor nem is próbáltak választ adni arra a természetszerűen kínálkozó kérdésre, hogy ilyen vérszegény, a legfontosabb kérdésekben reformellenes utasítással a háta mögött hogyan < lehetett Kölcsey mégis az országgyűlési reformpárt legnagyobb hatású tagja s egyik elismert vezére. Magyarázatot keresve erre a kérdésre, tudnunk kell, hogy az ellenzéki mozgalom a megyékben, s így Szatmárban is erős ingadozásoknak volt kitéve. Vékony vezető rétege s ingatag, befolyásolható tömegei voltak, az utóbbiakat ι az ellenfél ügyes agitációja — különösen ha a nemesi előjogok valamelyike forgott veszélyben — bármikor el tudta tántorítani. A szatmári ellenzéki mozgalomban is csakhamar apály következett az 1831-i sikeres időszakra, s a helyzetet súlyosbította az a körülmény, hogy a mozgalom két vezéralakja — Wesselényi és Károlyi — a döntő időszakban nem lehetett a harc szinterén. így történt, hogy a referátumok megvitatására az ellenzék szempontjából a legkedvezőtlenebb körülmények között került sor, s a Kölcsey borúlátó, lehangolt leveleire támaszkodó irodalom a mozgalom ügyét ezen a mélyponton örökítette meg. Nem maradhatott azonban sokáig ilyen reménytelen helyzetben, Wesselényi csakhamar megjelent, rendbeszedte az ellenzéki erőket, s a reformok ügye is nemsokára jobbra fordult. Kölcsey május közepén 33 Ezt a nézetet először Papp Endre Kölcseyről írt tanulmányában (Csengery A. : Magyar szónokok és státusférfiak. Pest, 1851. 285. s köv. 1.) olvashatjuk: „...nagy hírre kaptak s még szomszéd megyékbe is átkérettek". Tőle veszi át Toldy Ferenc a Kölcsey Minden munkái 2. kiadásának előszavában. A megállapítás forrása nyilván Kölcsey Bártfayhoz írt 1831. nov. 22-i levele, ahol említi, hogy a referátumokat megpróbálják kinyomatni, „mivel több megyék párokat (másolatokat) várnak tőlünk". Tudjuk azonban, hogy a megyék már korábban megállapodtak az operátumokról készítendő véleményeik kicserélésében, ez a tény önmagában nem fényjelzi tehát az operátumokat. Mégis — főként Horváth Mihály közvetítése nyomán — mind a történeti munkákban, mind a köztudatban meggyökeresedett az a nézet, hogy Kölcsey utasításai „nagy hírre kaptak az országban, s több megyének a teendő reformok iránti megállapodásában útmutatóul szolgáltak vala". (Horváth M.-t idézi Szauder: i. m. 174. 1.)
