Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Pamlényi Ervin: A Magyar Tanácsköztársaság kultúrpolitikájáró 109

A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG KULTÚRPOLITIKÁJÁRÓL 111 művészeti Főiskola, a Kertészeti Főiskola stb. voltak), továbbá az elemi és középiskolai oktatás ingyenessé tétele — mind olyan intézkedések, amelyek az új kultúrpolitika valóban népi, a nép érdekében való tevékenységét egyértelműen bizonyították. Hangsúlyozni kell azt a rendkívül szerteágazó, a társadalomnak minden rétegére kiterjedő ismeretterjesztő, népművelő munkát, amelyet a különböző előadássorozatok, tanfolyamok, pártiskolák és szabadiskolák útján végeztek s nem utolsósorban a marxizmus-leninizmus tanításainak széleskörű elterjesztését, melyet akkor állami feladatnak tekintettek és a Közoktatási Népbiztosság irányításával végeztek. Ezt a munkát talán eléggé illusztrálja az, hogy pl. a Közoktatási Népbiztosság jelentése elkészítésének időpontjáig, június elejéig, 31.000 ifjúmunkás 691 ismeretterjesztő előadáson vett részt s csak a nyár folyamán pl. 15.000 tanító látogatta az átképző tanfolyamok előadásait. Nagy kulturális fellendülés lehetőségét teremtették meg, mindjárt a diktatúra kezdeti időszakában, a színházak, filmszínházak és a könyvkiadás államosítását célzó rendelkezések. A széles néprétegek művelődését szolgálta az egyházak és az arisztokraták műgyűjteményeinek szocializálása és a köztulajdonba vett műkincsek bemutatása, valamint új múzeumok (mint a Keletázsiai Múzeum, a Munkásmozgalom Történeti Múzeum) alapítása. Az egyházi és történeti értékű magánlevéltárak államosítása a történettudomány fejlődésót volt hivatva elősegíteni. Sokoldalú és különösen intenzív volt a Tanácsköztársaság idején a Népbiztosság könyvtárpolitikája, amelynek eredményeképpen igen szóles és szerteágazó, még a fontosabb gyárakra is kiterjedőkönyvtári hálózat volt kiépülőben, amely a könyvet végső soron a kunyhók lakóihoz is eljuttatta volna. A kultúrpolitika nagyvonalúságát mi sem mutatta jobban, mint az az. áldozatkész gondoskodás, amellyel a Tanácsköztársaság a kultúra munkásai, az írók, színészek, zenészek, festők és szobrászok felé fordult. Ha ennek a gondoskodásnak a módját sokan bírálták is, tagadhatatlan, hogy a kultúra munkásairól való intézményes gondoskodás, amelynek során pl. több mint 200 írónak biztosítottak munkája fejében rendszeres, magas jövedelmet, a régi Magyarország legendás művésznyomorát volt hivatva felszámolni és kiegyensúlyozott, anyagi gondoktól mentes alkotómunka lehetőségét kívánta biztosítani számukra. • A Tanácsköztársaság kultúrpolitikája, célkitűzéseiben, terveiben és megvalósított alkotásaiban egyaránt mély szocialista humanizmustól áthatott, marxista világnézettől irányított, egyszerre nemzeti és gyökeréig internacionális kultúrpolitika volt, amely közüggyé kívánta tenni Magyarországon a kultúra kérdéseit és megváltoztatni az egész társadalomnak a kultúrához való viszonyát. Humanizmusa elsősorban abban mutatkozott meg, hogy a legszélesebb néprétegek számára lehetővé tette az egyetemes kultúra értékeivel-vaio megismerkedést, azok élvezetét es ily modon kinek-kinek saját élete gazdagítását, a szó eredeti értelmében vett humanitás kifejlesztését. Itt azonban nemcsak arról van szó, hogy pl. a múzeumok meggazdagodott gyűjteményei közé vezették a munkásifjak ezreit, hogy á vílágirödáíöm legjobb alkotásait adták az új olvasók kezébe, hogy a színházak új közönsége napról-napra a klasszikus