Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Siklós András: Adalékok a Magyar Tanácsköztársaság historiográfiájához 102

106 SIKLÓS ANDRÁS : ADALÉKOK abból indult ki, bogy a bajok kútforrása nem a liberalizmus túltengése volt, hanem ellenkezőleg korcs és hiányos volta. Az októbristák az ellenforradalommal folytatott vitájukban nemcsak védekeztek, hanem igazuk tudatában támadtak is, gyakran fölényesen és gúnyos hangon. Az ellenforradalom pozícióinak a gyengeségét tükrözte, hogy ebben a polémiában a részéről hangoztatott érveket többnyire a nem kívánatos könyv kitiltása, elkobzása, az októbristákat és szociáldemokratákat elmarasztaló bírói ítélet támasztotta alá. Mert engedni nem lehetett. Hisz az ellenforradalom hivatalos történetírói, amikor a forradalomnak okait vizsgálták, a múltból a jelenre vontak le tanulságokat. A liberalizmus és a demokratikus « törekvések elmarasztalásából, az októbristák felelősségének bizonyításából önként adódott a következtetés, hogy erre és ilyesféle politikára az uralkodó osztályoknak a jövőben, hacsak nem akarnak újabb forradalmat, nincs szükségük. Adódott a konzervatív reformpolitikának ezzel szembeni felmagasztalásából az a következtetés is, hogy ehelyett olyan, a régit jobbfelé korrigáló politikai rendszer kell, amilyent Horthy és Bethlen ácsolt össze Magyarországon a húszas évek elején. Hogy a hivatalos történetírás koncepciói és értékítéletei milyen kevéssé alapultak a történelmi tényeken és milyen nagy mértékben a fennálló politikai rendszer igazolásából fakadó politikai követelményeken, azt mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy az ellenforradalmi rendszer bukásával később együtt bukott meg és vált időszerűtlenné azoknak a tételeknek a jó része is, amelyeket az ellenforradalom hivatalos történetírói a forradalmakkal kapcsolatban majd két és fél évtizeden keresztül olyan makacsul védelmeztek. Az ellenforradalmi rendszer bukása, Magyarország felszabadulása után az egykori hivatalos történetírás a forradalmakra vonatkozó korábbi nézeteit tovább nem tarthatta fenn, közeledni kényszerült a polgári demokratikus felfogáshoz, az októbristák álláspontjához. Az alábbi két idézet úgy vélem jól érzékelteti a nézetek változását. Az első idézetBalla Antalnak egy, a forradalmak korával foglalkozó 1927-ben írt tanulmányából való. Ez a polgári demokratikus forradalomról és Károlyi Mihályról a következőképpen nyilatkozik : „Károlyi Mihály olyan csekély képességekkel, olyan gyenge akaratbeli és erkölcsi kvalitásokkal. . . vállalkozott honmentő munkára, hogy tette hazaárulással egyenlő." Ugyanez a szerző ugyenerről a témáról 1946-ban megjelent könyvében a következőképpen ír : „Sem Károlyi Mihály jóakaratú kísérlete a magyar demokrácia megteremtésére, sem a proletárdiktatúra nem sikerült." Az ellenforradalom hivatalos történetírásának kapitulációja és elnémulása következtében 1945 után az 1918/19. évi forradalmakkal kapcsolatosan mindinkább a polgári demokratikus állásfoglaláshoz közeledő szemlélet vált a polgári történetírás fő irányvonalává. Ez az új, a polgári demokratikus forradalmat jóindulattal kezelő, de a proletárdiktatúrát továbbra is elvető és a magyar történelemből kiiktatni akaró felfogás, melynek korlátain csak kevesen tudtak átlépni, utat talált a nyugaton megjelenő történelmi kézikönyvekhez is, amelyekben az ellenforradalom korábbi álláspontja ma már csak inkább régebbi kiadványök új kiadásainál bukkan fel — nyilván azért, mert a szerzők a szükséges korrekciót még nem végezték el. Az a körülmény, hogy a polgári történetírásban ma az 1918/19-es forradalmak polgári demokratikus szemlélete áll az előtérben, feltétlenül szükségessé teszi, hogy rámutassunk ez irányzat korlátaira az októbrizmus és a hozzá közel álló szociáldemokrata irodalom alapvető tévedésére is. Ha volt is