Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Siklós András: Adalékok a Magyar Tanácsköztársaság historiográfiájához 102

ADALÉKOK A MAGYAK TANÁCSKÖZTÁRSASÁG HISTORIOGRÁFIÁJÁHOZ 107 igazság, tagadhatatlan pozitívum abban, hogy az októbristák a polgári demokratikus forradalmat, annak szükségszerűségét és elkerülhetetlenségét az ellenforradalommal szemben védelmezték és bizonyították, ez távolról sein jelenti, hogy éppen polgári korlátaik következtében képesek lettek volna a forradalom jellegét és sajátosságait megérteni, azt helyesen értékelni. Munkáik kétségbevonhatatlanul bizonyítják, hogy nem látták a polgári forradalom demokratikus és népi jellegét, nem értették meg e szerintük spontán forradalomban a munkásosztály, a munkásság forradalmi elemeinek vezető szerepét. Polgári elképzeléseik eszmei sémáiba szorulva értetlenül és ellenségesen álltak szemben a forradalmat előrehajtó tömegmozgalmakkal, az ezeket vezető kommunista párttal és végül a proletárdiktatúrával, nem értye meg, hogy az adott nemzetközi ós belpolitikai helyzetben a polgári forradalom demokratikus vívmányait is csak a Szovjetoroszországgal szövetséges magyar munkáshatalom védhette meg és fejleszthette tovább, hogy Magyarország számára csakis egyfajta nemzeti politika létezett ós létezik, mégpedig az, amit 1919-ben, a világforradalommal egybeforrott magyar munkásosztály és annak igazi vezetői próbáltak megvalósítani. Az októbristák könyveikben hibás szemléletüknél fogva nemcsak a Magyar Tanácsköztársaság történetét, de a polgári demokratikus forradalom történetét is eltorzították. A forradalmat előrehajtó forradalmi tömegmozgalmak bemutatása, a mozgalmak élén haladó kommunista párt jelentőségének feltárása helyett a tömegmozgalmakkal és az ellenforradalommal hadakozó liberális burzsoázia politikájának, a harmadik út 1918-as változatának igazolását írták meg. A polgári demokratikus szemlélet e korlátain 1945 után az októbristák ós a demokratikus szemlélethez közeledő polgári történészek közül csak kevesen tudtak felülemelkedni. Közéjük tartozott Szekfü Gyula, akinek volt bátorsága kimondani, hogy az ő korábbi elképzeléseinek és a polgári forradalomnak az ideje végképp elmúlt, az idők méhében egyetlen forradalmi lehetőség maradt meg, a negyedik rendé. Magyarország számára a proletárok forradalma a felemelkedés egyetlen útja és lehetősége. Sajnálatos és tragikus, hogy az a magyar értelmiség, mely a húszas években csodálattal tekintett fel Szekfü hamis és reakciós szellemtörténeti építményére — melyet később ő maga volt kénytelen idejét múltnak bélyegezni —, ezeket az egyszerű igazságokat olyan nehezen tudta és tudja magáévá tenni. Bár az előadás elsősorban a'polgári történetíróknak az 1918/19. évi forradalmakkal kapcsolatos nézeteit kívánja vizsgálat tárgyává tenni, szólni kívánok néhány szót a kommunista szerzők, a marxista történészek munkáiról is. Ezeknek az írásoknak nagy és elévülhetetlen érdeme, hogy bátran és megingás nélkül álltak ki a külső és belső ellenforradalom által megdöntött magyar proletárdiktatúra igazsága mellett, hogy kijelölték annak helyét a magyar történelem legfényesebb lapjai között. Ha az illegalitásba szorított hazai mozgalom és a sok bajjal és nehézséggel küzdő emigráció adós is maradt a két világháború között a Tanácsköztársaság átfogó és részletekbe menő történetének megírásával, a visszaemlékezések gyűjtése, az ellenséges nézetekkel folytatott szakadatlan polémia, az alapvető elvi kérdések tisztázása felbecsülhetetlen értéket jelent a későbbi korok történetírói számára. A kommunista mozgalom sohasem riadt vissza az események sokoldalú elemzésétől ós a Tanácsköztársasággal kapcsolatban sem félt az elkövetett hibák, tévedések nyílt, őszinte feltárásától. A párt kérdésében, az agrár-