Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Siklós András: Adalékok a Magyar Tanácsköztársaság historiográfiájához 102
ADALÉKOK A MAGYAK TANÁCSKÖZTÁRSASÁG HISTORIOGRÁFIÁJÁHOZ 111 Ez irányadó lett az ellenforradalmi történetírás számára, mely a kesőbbiek során a pozitivista kísérletek mellett e szellemtörténeti alapvetésen épült fel, s melynek fő irányvonalát ennek megfelelően a következő tételek határozták meg: 1. A liberális, demokratikus törekvések elítélése. 2. A háborús összeomlásért és katasztrófáért való felelősség áthárítása Károlyi Mihályra és az ellenzéki irányzatokra. 3. A proletárdiktatúrának a magyar történelem mélypontjaként való ábrázolása, s ugyanakkor olyan epizódként való bemutatása, mely részletes tárgyalásra nem szorul. Ezek a tételek az ellenforradalmi korszak szinte valamennyi történelmi kézikönyvében megtalálhatók, kötelezőek voltak az iskolai történelemkönyvek számára ós, az ellenforradalom propagandájának jóvoltából, a kapitalista országok történelmi kézikönyveiben is elfogadásra találtak. Ez az ellenforradalmi szemlélet, mely látszólag nagyobb hévvel támadt az októbristákra és a polgári demokratikus forradalomra, mint a Tanácsköztársaságra, heves ellenkezést váltott ki a polgári táboron belül is, elsősorban az érdekeltek — a polgári demokratikus forradalom vezetői és ideológusai — részéről, akiknek álláspontját a szociáldemokraták is messzemenően magukévá tették. Az októbristáknak a vitában könnyű dolguk volt, hisz mindazt az érvet és bizonyítékot, amit az ellenforradalom a polgári demokratikus irányzat elmaraszt talására felhozott, a tények és adatok egész tömegével lehetett megcáfolni. Nem volt nehéz bizonyítani, hogy az idegen imperialista célokért folyó első világháború már kezdettől fogva kilátástalan volt, hogy a dolgozókat nem az ellenzéki újságok és beszédek izgatták fel és hangolták a fennálló rendszer ellen, hanem a háborúval járó nyomor ós szenvedések, az elviselhetetlen anyagi terhek, a magyar munkásoknak és parasztoknak a Monarchia minden más nemzetét felülmúló véradója. Mindennek a háború elvesztésekor, a katasztrófa bekövetkeztekor szükségképpen forradalomhoz kellett vezetnie egy olyan országban, mely a megoldatlan belső ellentmondások, a kiegyenlítetlen feszültségek következtében már a háború előtt is válságban volt. Nem volt nehéz bizonyítani, hogy az októbrista ellenzék nem a forradalom kirobbantására, hanem annak elhárítására és megelőzésére törekedett, és amikor az a vezetők feje felett mégis kirobbant, úgy a hatalomra jutó koalíciós kormány minden erőfeszítése arra irányult, hogy a forradalmat polgári keretek közé szorítsa. A hadsereg leszerelésére is elsősorban azért volt szükség, mert a frontokról fegyveresen és ugyanakkor az elnyomók és a háború haszonélvezői elleni gyűlölettel eltelve, részben már felbomolva, s csak részben a hazajutás biztosítása érdekében zárt kötelékben hazaérkező katonák a magántulajdont, a forradalom polgári jellegét veszélyeztették. A sokat .emlegetett páduai fegyverszünetről is ki lehetett mutatni — csak el kellett olvasni a szerződés szövegét —, hogy ez a szerződés is lehetővé tette az antant csapatok számára az ország bármely stratégiailag fontos pontjának a megszállását, amennyiben ezt a győztesek szükségesnek látták. És semmilyen ellenforradalmi rabulisztika nem tudta megmagyarázni, hogy ha az olaszok ezzel a szerződéssel Magyarország területi sértetlenségét kívánták biztosítani, úgy miért szervezték meg ugyanazok az olaszok a csehszlovák hadsereget és miért vezették olasz tisztek és tábornokok a később Szlovákiába bevonuló cseh csapatokat. Ha az ellenforradalom hivatalos történetírói nagy történelmi koncepciókat gyártottak arról, hogy az összeomlás és a forradalmak oka történelmi perspektívában nézve a liberalizmus elhatalmasodásában keresendő, úgy az októbristáknak is meg volt a maguk történelmi koncepciója, mely viszont )
