Századok – 1958
Történeti irodalom - Tóth Gyula: Balogh Ádám kuruc brigadéros (Ism. Heckenast Gusztáv) 398
416 TÖRTÉNETI I KO DALOM jegyes bronzcsengő galliai eredetét bizonyítja, Schauschok János tanulságos elemzóseke t ad az aquincumi ipari technika (különböző eszközök és szerkezetek technológiája) köréből, Várnai Dezső a budapesti várpalota középkori kőfaragójeleit közli és a budavári középkori boltozatok bordáinak formai fejlődésót vizsgálja, míg Horler Ferenc a budavári lakónegyed épületein található középkori kőfaragó- és elhelyező jeleket mutatja be. A Jelentések rovatban figyelmet érdemel Szilágyi Jánosnak a Budapest területén folytatott rómaikori ásatásokról és leletmentésről szóló 1951—53-as előzetes jelentése, melynek gazdag anyagából különösen a hajógyári szigeten feltárt római helytartói palota leletei emelkednek ki. Borsos Béla az óbudai táborváros-múzeum városrendezési és műemlékvédelmi jelentőségét méltatja. MAKKAI LÁSZLÓ TÓTH GYULA: BALOGH ÁDÁM KURUC BRIGADÉROS (Budapest, Zrínyi Kiadó. 1958. 317 1.) A közelmúlt években a Rákóczi-szabadságharc több vezetőjéről készült népszerű életrajz. A sort Esze Tamás és Köpeczi Béla Esze Tamás-életrajza nyitotta meg 1951-ben. ezt követte Várkonyi Ágnes Vak Bottyán-ja (1951), majd — már jelentős új tudományos eredményekkel — Köpeczi Béla és Várkonyi Ágnes Rákóczi-életrajza (1955). Tóth Gyula Balogh Ádám-ja már nem népszerű életrajz, hanem monográfia igényével készült tudományos munka : terjedelmes, nagy jegyzetapparátussal, mondanivalójához képest talán kissé túlméretezett ; mégis örvendetes dolog, hogy eíérkezett az ideje a tudományosan megalapozott kuruckori életrajzok írásának. A „Balogh Ádám" szerzőjének első nagyobblélegzctű munkája. Ez a bírálót arra kötelezi, hogy tőle telhetően elősegítse újabb, jobb monográfiák írását. Nem feladata egyes, elszigetelt hibák, stiláris pongyolaságok felrovása, figyelmét a koncepcióra, a tudományos történetírói módszer alkalmazásában elkövetett hibákra kell összpontosítania. Balogh Ádám életének a Rákóczi-szabadságharchoz való csatlakozása előtti idejéről eddig nagyon keveset tudtunk. Tóth Gyula munkájának első két fejezetében tárgyalja hősének ezt a közel négy évtizedre terjedő életútját. Lényeges új adatokat ő sem tud hozni, de érdeme, hogy beállítja hősét az 1700-as századforduló dunántúli életének bonyolult társadalmi problematikájába. Amit a dunántúli végvári katonák hanyatló sorsáról, a dunántúli középnemesség ellentmondásokkal terhes magatartásáról elmond, csak adataiban gazdagabb eddigi irodalmunk ábrázolásainál, mégis értékes, mert világosan meghatározza azt a környezetet, amelyben Balogh Ádám élt, azokat a tapasztalatokat, amelyeket mint a csobánci hajdúk vajdája és Vas megye szolgabírája szerezhetett. Tolna megyei, faddi földesuraságáról lényegesen több adatot ismertet, mint az előző irodalom, de éppen ez a gazdag forrásanyag azt a meggyőződést kelti az olvasóban, hogy Balogh Ádám Faddnak csak földesura volt ós ott sosem lakott. Ezt az adatokból kirajzolódó következtetést azonban a szerzőnek nem volt bátorsága levonni (16. 1.). Alaposan dokumentált fejtegetésekkel, meggyőzően ábrázolja Tóth Gyula a dunántúli középnemesség magatartását a viharos 1704-es esztendőben : kuruccá válását, majd válaszútra kerülését, megingását és a labancok előtti hehódolását. Ezt az utat járta Balogh Ádám is. Tóth Gyula beszámol hőse megingásáról, árulását azonban igyekszik megszépíteni, s eközben követi el könyve legsúlyosabb hibáját. Önkényesen idéz Balogh Ádám 1704. április 27-én Mihályfáról Nádasdy Ferenchez írott leveléből, s azt a látszatot kelti, mintha osztályostársai, a megyei „urak és nemesek" kurucsága alatt, viselt dolgaiért fenyegették volna, hogy majd „így tesznek, amúgy tesznek" vele. Elgondolkoztató, mi okuk és alapjuk volt ezeknek a nemeseknek Balogh Ádám ellen fordulni, hiszen vele együtt lettek annak idején ők is kuruccá", s vele együtt tértek vissza most a császár hűségére. Es valóban : nem azért fenyegették a többiek Baloghot, amit kurucsága alatt, hanem amit friss labancként tett. Balogh Ádám ugyanis említett levelében arról számol be, hogy a szóban forgó nemesek katonai szolgálattól húzódozó jobbágyait „. . . dulatom, kötöztetem. Engemet itt mind az urak s mind nemessek eleget fenyegetnek, hógy ha békesség lészen, így tesznek, amúgy tesznek, s mindenemmel sem érem be,.
