Századok – 1958

Történeti irodalom - Tóth Gyula: Balogh Ádám kuruc brigadéros (Ism. Heckenast Gusztáv) 398

TÖRTÉNETI IRODA LO-M 399 nem tudom jövendőben mi lészen kimenetele? rosszakarókat eleget csinálok s ellenségeket, de nem tehetek rulya, valamint adja Isten, általesem rajta. Böcsületemért nem szá nom mindenemet is elvesztenem, — csak böcsületem maradhasson meg. Szintég már ma dulatom, fogdoztatom üket, holnap Isten segítségébül megindulok velek, s mentül -hamarabb mehetek Nagyságtok szolgálatjára, sietek vele." (Az egész levelet közölte Bodnár István : Béri Balogh Ádám, a vértanúhalált halt kuruc brigadéros. Szekszárd, é. n. 11. 1.) Balogh Ádám az árulás útján tehát nem „a császáriak érdekében végzendő toborzás megkezdéséig" jutott csak, mint Tóth Gy. állítja (57. 1.), hanem egy jelentős lépéssel tovább. Tény, hogy Balogh nem harcolt a kurucok ellen, tény, hogy hamarosan egy kuruc bujdosó csoport élén tűnik fel, tehát megtalálta a szabadságharchoz, a néphez visszavezető utat, de botlása súlyosabb volt, mint Tóth Gyula azt önkényesen megcsonkított idézetekkel, a forrás teljes szövegének elhallgatásával bemutatta. Kimerítő részletességgel írja le a szerző a kurucok dunántúli harcait, hogy ezzel érzékeltesse Balogh Ádám ezereskapitányi, majd brigadérosi tevékenységének az egyes hadműveletekben változó, de a szabadságharc évei során egyre jelentősebbé váló szerepét. Ezek a liadtörténeti leírások a monográfia legértékesebb, maradandó eredményei. Igen találó az első dunántúli kuruc hadjárat stratégiai megokolása (37—38. 1.) és az a felismerés, hogy Károlyi Sándor helyesen járt el 1704 januárjában a dunántúli hadak felaprózásával (42. 1.), s a hibát csak az egész Dunántúl felszabadítása után követte el, a portyázó harcmodor helytelen alkalmazásával és a dunántúli nemességgel és csapatokkal szemben tanúsított bizalmatlanságával (49. 1.). Teljesen meggyőző az 1705 őszi dunántúli hadjárat leírása, amelynek során Tóth Gyula leszámol egész eddigi történetírásunk tévedésével, a „három hadoszlop" Thalyra visszanyúló legendájával, s forrásadatok gondos egymás mellé állításával tisztázza ennek a nevezetes hadműveletnek a lefolyását (101—122. 1.). Ez a fejezet kuruckori hadtörténetírásunk nagy nyeresége, Tóth Gyula munkájának legértékesebb része. Itt is, később is sok energiát fordít a szerző Thaly tévedéseinek, ferdítéseinek helyreigazítására, s azok a részletek, amelyekkel hozzájárul a győrvári csata (140—149. 1.) vagy az 1707-es dunántúli hadjárat egyes eseményeinek tisztázásához, mint pl. a Csobánc hős védőiről kialakult ellenőrizhetetlen hagyomány elutasítása (159. 1.), a szerző erős kritikai érzékéről és igényéről tanúskodnak. Kissé furcsán hat azonban, amikor egész múlt történetírásunkat megrója, mert nem emelik ki a nép szerepét a győrvári ütközetben, s mindaz, amit ő erről a témáról mond —- Thaly-idézet (146. 1.). Mértéktartóan foglal viszont állást a regularitás-irregularitás sokat vitatott kérdésében : ,,. . . nem indokolt sem az irregularitás, sem a regularitás egyedüli helyességének hangsúlyozása. Csakis a kétféle harceljárásnak kombinált, a körülmények elemzéséből kiinduló alkalmazásával kerülhetett volna a kuruc hadsereg hadászati fölénybe. A szabadságharc katonai történetének tanulmányozása azt mutatja, hogy a kuruc hadsereg gyakorlatában egyik harceljárás sem fejlődött a kívánt színvonalra . . ." (156. 1.). Részletesen ábrázolja a szerző a dunántúli kurucság lehanyatlását es tragikus elbukását a császári túlerővel szemben. Balogh Adám utolsó harcait, elfogatását. ós az igaz ügy melletti állliatatossága miatt elszenvedett mártírhalálát viszont példás fegyelmezettséggel, tömörségében igen hatásosan adja elő, s azt az utólagos gondolatot ébreszti az olvasóban, hogy az ilyen szűkszavúság az egész könyvnek javára vált volna. Sok kisebb hibát, pontatlanságot lehetne bírálat címén még felsorolni, mint pl. azt, hogy a 43. lapon levő vázlat címe szerint az 1703—1704. évi dunántúli hadműveleteket ábrázolja, de — mint ismeretes — 1703-ban a Dunántúlon még nem folytak hadműveletek ; vagy hogy a 188. lapon az „Egy szóval, nem úgy vagyon ezen földnek, mint a Dunántúl valónak dolga" — idézet nem az előzőleg a szerző által felsorolt nyomorúságokra vonatkozik, hanem egy a hadseregellátásról és a külkereskedelemről szóló fejtegetés zárómondata stb. Ezeknél sokkal súlyosabb, hogy a forráshivatkozásokban többször elmarad a jelzet vége (pl. a Thaly-gyűjtemónyben a lapszám a 284. lap 79. jegyzetében), és hogy a Rákóczi-szabadságharc közel száz fasciculusra terjedő levéltárából Tóth Gyula általában „OL. A Rákóczi-szabadságharc It-a. (Még a lvmbusban találtain.)" megjelöléssel idéz, ami adatainak ellenőrzését rendkívül megnehezíti. Végeredményben Tóth Gyula Balogh Ádám-életrajza egy szorgalmas kutató, jóérzékű hadtörténész hibáktól nem mentes munkája, amelynek egyes — elsősorban hadtörténeti — részletei komoly nyereségei történettudományunknak. HECKEN AST GUSZTÁV