Századok – 1958

Krónika - Tóth Zoltán (1888–1958) (Markó Árpád) 911

KRÓNIKA I TÓTH ZOLTÁN Ι I (1888-1958) | A régi, középkori magyar hadtörténet lelkes és fáradhatatlan kutatója és ismertetője dőlt ki sorainkból. Halála nagy veszteség egyúttal az egyetemes, közelebbről pedig a magyar művelődéstörténet szemszögéből is, mert könyvei, értekezései, magvas tanulmányai a hadtörténeti, fegyvertörténeti és hadszervezési kérdések szakszerű feldolgozásán kívül egyúttal a középkori magyar katonai kultúra eddig ismeretlen vagy elhanyagolt területére is fényt vetettek. Tóth Zoltánt ifjúkori érdeklődése a katonai hivatás felé vonzotta. Csakhamar ráeszmélt azonban arra, hogy őt voltaképpen nem a katonamesterség dologbeli készsége érdekli, hanem a hadviseléssel, de még inkább a középkori hadszervezetekkel s a régi fegyverek történeti fejlődésével kapcsolatos kérdések. Kilépett a katonai akadémiáról és tanulmányait az egyetem történeti fakultásán folytatta. A tanári foglalkozás kevésbé vonzotta, inkább a muzeális szolgálattal kapcsolatos tudományos kutatás lehetősége. Ezért pályáját a Magyar Nemzeti Múzeum Levéltárában kezdte, majd onnan a Muzeum Történeti Osztályán folytatta s ott a hadtörténelmi gyűjtemény vezetője lett. Ezzel elérkezett arra a munkahelyre, ahol kedve és hajlama szerint mélyedhetett el az őt legközelebbről érdeklő tudományos kutatásokban. Rövid ideig a Pécsi Tudományegyetem ny. rendes tanára lett, de amikor az egyetem bölcsészeti karát" 1940-ben megszüntették, visszatért előbbi munkahelyére, a Nemzeti Múzeum Történeti Osztályára. Itt lett ő a középkori magyar had- és fegyvertörténet országosan elismert kiváló szakembere. Tudósi pályafutásának ezt az itt csak nagy vonalakban vázolt keretét Tóth Zoltán a mélyenszántó és alapos kutatásokra felépített tudományos munkák gazdag termésével töltötte meg. Azok közé a történetírók közé tartozott, akik rendkívül széleskörű távlatokban tudtak tárgyalni általános, egész korszakokat felölelő eseményeket, de emellett szívesen foglalkoztak kisebb részletkérdések földerítésével és megmagyarázásával is. Nagy áttekintéssel tudott írni Mátyás király hadügyi politikájáról, az akkori államterület biztonságáról, a kígyóspusztai csata jelentőségéről, a hadakozó népről, a hadviselés középkori átalakulásáról, de ugyanakkor időt szakított magának arra is, hogy aprólékos gondossággal vizsgálja meg a régi magyar lovas harcosok legrégibb feszítőzabiáját, és érdekes tanulmányokat írjon a magyar fegyverek történetéről I. István korában, Attila kardjáról stb. Utóbbi értekezése német nyelven is megjelent s egy francia szakfolyóirat szívesen közölte értekezését : ,,Le soldat hongrois au Moyen-Âge"cimen. Ha szokott szerény modorával leült ' az Akadémia vagy a Magyar Történeti Társulat felolvasó ülésének asztalához és beszámolt kutatásairól Mátyás fekete seregéről, a huszita szekérvárak magyar vonatkozásairól, a huszárok eredetének kéidéséről vagy a Hartvig-legenda eredetéről, azzal az érzéssel hagyta el mindenki az üléstermet, hogy most olyan tudós szólt hozzánk, akinek van mondanivalója, s aki fáradhatatlan,