Századok – 1958

Történeti irodalom - Belorusszija és Litvánia parasztjai a XVI-XVIII. században (Ism. Niederhauser Emil) 855

TÖRTÉNETI IRODALOM 855 hogy a szlovákiai városokban csak németek és szlovákok élnek, a magyarok pedig megint kimaradnak. Úgy gondoljuk, hogy mindkét esetben véletlen elhagyás történt. A XVII. századi, hálunk „Wesselényi-féle összeesküvésnek" nevezett Habsburgellenes főúri megmozdulást a könyv „Zrinyi-féle összeesküvésnek" nevezi a horvát történészeket követve (115. 1.). Ez nem volna baj, mert hiszen megmondja, hogy abban magyar főurak is resztvettek. A mozgalom jellege, okai azonban nem érthetők, ha az egészet csak Horvátországra korlátozzuk. Az adott fogalmazásból ugyanis az derül ki, hogy a horvát főurak magyar társaikkal együtt Horvátországot (csak Horvátországot) meg akarták szabadítani a Habsburgoktól, és eleinte Franciaország, majd a szultán protektorátusa alá akarták helyezni. Ennek és a horvát és szlovák fejezetekben található többi leegyszerűsítő és bizonyos mértékben félreérthető állításnak az az oka, hogy a szerzők nem «veszik eléggé figyelembe, hogy mind Horvátország, mind pedig Szlovákia területe akkoriban a magyar állammal egységet alkotott. Horvátországgal kapcsolatban az 1526 utáni előadásbój egyenesen az tűnik ki, hogy Horvátország teljesen elszakadt Magyarországtól. Az én véleményem szerint de facto ez nem volt így, ha az adott speciális körülmények következtében a magyar-horvát államjogi kapcsolatok meg is gyengültek. A humanizmussal és reformációval kapcsolatos kulturális problémák gyenge kidolgozását már előbb említettem, de különösen erősen mutatkozik ez Horvátországnál, ahol szó sem esik róluk. Ugyancsak erősen hiányolható Dubrovnik (Raguza) kulturális eredményeinek ismertetése, holott ezek a szerb-horvát irodalomra való erős hatásuk következtében részletes tárgyalást igényeltek volna. Megjegyzéseimet még természetesen folytathatnám a kapitalizmus korszakában is, de e korra nézve nem tartom magam illetékesnek. Célom különben sem a hibás fogalmazások, hiányosságok és tévedések teljes felsorolása volt, hiszen ilyenek minden összefoglaló műben szép számmal találhatók. Inkább csak jelezni szerettem volna, hogy ez a mű sem mentes tőlük, és ezért nem ártana a könyvet e szempontból alaposan átvizsgálni, hiszen tankönyvről van szó, melynek a következő években újabb kiadásai fognak megjelenni. Összefoglalásul hangsúlyozni szeretném, hogy elméleti és módszertani kívánságaim ma talán még nem időszerűek, előbb meg kell oldani a marxista egyetemes történeti módszertan egy sor fontos kérdését, helyesebben : meg kell teremteni ezt a tudományágat. Remélem azonban, hogy észrevételeim siettetni fogják e folyamatot, ha mással nem, hát termékeny vita megindításával, melynek mottója a következő lehetne : szlávok története vagy kelet-európai népek története? Régi téma ez, sok tintát és papírt használtak fel rá anélkül, hogy általánosan elfogadott eredményekhez jutottak volna. Ε vitát azonban polgári történészek vívták. Érdemes volna újra kezdeni a marxizmusleninizmus történelemszemlélete alapján, mert ennek segítségével — erős meggyőződésem szerint — a felmefült régi és új kérdéseket könnyen meg lehet oldani, s a vitából megszülethet történetelmélctünk egy eddig hiányzó része, a marxista-leninista egyetemes történeti módszertan. PERÉNYI JÓZSEF A. JI. NOXHJIEBHM : KPECTbflHE EEJlOPyCCHM H JlHTBbI Β XVI-XVIII BB. (JlbBOB, Η3Λ. JlbBOBCOrO VHHBcpcHTeTa, 1957,174, 5 1., 1 tk.) BELORUSSZ1JA ÉS LITVÁNIA PARASZTJAI A XVI-XVIII. SZÁZADBAN A kelet-európai népek új marxista történetírása az utóbbi években igen sokat foglalkozott a második jobbágyság, a majorsági gazdálkodás kérdésével, mint a keleteurópai fejlődés egyik alapvető, közös sajátosságával. Pohilevics könyve igen érdekes adatokkal szolgál arra nézve, hogy Kelet-Európa egyik területén milyen eltérő sajátosságok mutatkoznak a második jobbágyság — mondhatnánk — virágkorában. Hatalmas levéltári anyag gondos eiemzésén alapuló könyve a mai Litván és Belorussz Szövetséges Köztársaságok területe parasztságának a történetét ismerteti, ezek a vonatkozó időszakban a Litván Nagyfejedelemség keretébe tartoztak, így közös tárgyalásuk teljes mértékben indokolt. A szerző Zsigmond Ágost 1557-es rendeletének ismertetésével kezdi tárgyalását. Ez a rendelet a litvániai nagyfejedelmi birtokok agrárszervezetét szabályozta, ezt a rendszert a Nagyfejedelemség nyugati területein azonnal 18*