Századok – 1958

Történeti irodalom - Az itáliai renaissance kibontakozásához (Ism. Székely György) 836

' TÖRTÉNETI IRODALOM 843 ból kicmelkodik az addig is a háttérben ott rejlő megállapítás : „ebben a szóttöredezett országban — az egységes mederbén tovább fejlődő költői nyelv is a nemzettudat szempontjából összefogó tényezőt jelentett" (423.1.). Gáldió a kötet talán legkiegyensúlyozottabb, lezártnak tekinthető tanulmánya. Hiányérzet az olvasóban csak azért támadhat, mert a három első tanulmány sem elemezte a XV—XVI. század itáliai történetének alapkérdéseit, a nyelvészeti tanulmányok így XV—XVI. századi elemzéseikben nélkülözik a közelebbi megvilágítást. Az olvasó azt várná, hogy az elmaradt fejtegetést a kötet vége pótolja. A befejező két tanulmány ugyanis Leonardo da Vincivel foglalkozik. Nádor György·. Leonardo ée a természettörvény c. tanulmánya tömör, önálló, korábbi alkotás, amely részletezi a szerzőnek „A természettörvény fogalmának kialakulása" c. könyvében Leonardora vonatkozóan kifejtett bizonyos nézeteit, a polgári irodalommal vitázva. Bizonyítja, hogy Leonardo eljutott a természet objektív szükségszerűsége gondolatáig, s hogy megfogalmazta a determinizmus elvét. A magvas tanulmány megoldotta feladatát ; későbbi fejtegetésekre vár annak kutatása, milyen ideológiai és természetismereti előzmények után juthatott el ide Leonardo — szükség van tehát a megelőző másfélszáz év itáliai tudománytörténetének hasonlóan színvonalas összegezésére is egy későbbi kötetben. Ez nem fért a tanulmány kereteibe, még kevésbé egy nagyobb történeti keret megadása. A következő tanulmány, Kardos Tibor : Leonardo humanizmusa c. sokoldalú áttekintése a kötet zárófejezete. Haladó mondanivalója és az eredeti előadásforma pátoszának megőrzése teszi értékessé. Felveti, s utóbb Leonardo írásaiban is kutatja a firenzei művészek társadalmi helyzetéből adódó plebejus politikai állásfoglalást, emberi nagyságukat, de nem volt tere elemezni ezt a társadalmi helyzetet, ami magában is sajnálatos, s egy későbbi tanulmányra vár. Vázlatszerű maradt Leonardo és Firenze viszonyának elemzése is, amitől pedig a XV—XVI. századi irodalmi, nyelvi, művészeti tanulmányok társadalmigazdasági megalapozását várhatta volna az olvasó. Itt valóban el kellett volna mélyíteni a szöveget, az egész kötet érdekében jobban megvilágítani a XV. századi változásokat. A fejlődés ekkor igen ellentmondásosan folyt : az ipari és kereskedelmi beruházások második helyre kerültek, a városi népesség megállapodott, a technikai újítások elég gyérek ; a század első felében még fennállnak Firenze keleti (tatár) kereskedelmi kapcsolatai, de azután bekövetkezik a forgalom összezsugorodása, s 1478 után a firenzei szolgálatban volt gályák elmaradoztak Southamptonból is. Másrészt a XV. század elejétől nőttek a vidéki beruházások, kiterjedt a fpldművelő terület, a vidéki betelepült rész, nőtt a falu népessége, csatornák épültek, terjedt a tejgazdaság, a marhalegeltetés, de fontos technikai újítások a mezőgazdaságban sem voltak ( Vö. C. M. Cipellő : The Trends in Italian Economic History in the later Middle Ages. The Economic History Review, 1949, 182 — 83.1.; G. A. R"in: Voraussetzungen und Beginn der großen Entdeckungen. História Mundi VII. 1957. 25. 1. ; Alwyn Ruidock : London Capitalists and the Decline of Southampton in the early Tudor Period. The Economic History Review, 1949, 137. 1.), Ebből a gazdaságtörténetileg is bonyolult és az irodalomban vitatott képből még élesebben bontakoztak volna ki a nagy olasz művészegyénisógek, s legnagyobbjuk, Leonardo. Jobban érthető lett volna, amit a tanulmányban Leonardo és a humanizmus két válfajának viszonyáról, „Keleti utazása" mesés világáról, Savonaroláról, vagy éppen a nagy művész vízszabályozási tervéről, munkafolyamat ábrázolásáról olvashatunk, kitűnő válogatásban. Viszont elmélyülten és szellemesen magyarázza Leonardo szabadságfelfogásának irodalmi emlékeit, művészetének különféle problémáit, összekapcsolva a művészet- és irodalomtörténet eszközeit. Ugyanakkor elkerüli Leonardo idealizálását is. Áttekintve — korántsem a teljesség igényével és elsősorban a történész érdeklődésével — az egyes tanulmányokat, megkísérelhetjük néhány tanulság levonását. A kötet szerzői szemmelláthatóan óvakodtak attól, hogy csak a szakemberek szűk köre számára írjanak. Ezzel nehéz, de szép feladatot vállaltak, s olyan terheket is, amilyensket azok, akik csak a kérdések ismerői számára írnak, nem viselnek. Ezt a nehézséget különösen a kötet fiatalabb munkatársai nem tudták mindig leküzdeni. Nem találtak megfelelő egyensúlyt a forráskezelésben ; az apparátus sokszor túlzottan leegyszerűsített. A fenti, inkább tallózó kritikai megjegyzések arra kívánták a figyelmet felbdvni, hogy az újabb szakirodalmat, főleg a folyóiratokban megjelent irodalmat fontos esetekben nem kutatták fel, ugvanakkor találkozunk a könnyen hozzáférhető források másodkézből idézésével is. Meggyőződésem, hogy nemcsak a történeti, de az irodalomtörténeti kutatás is megkívánja az elmélyült forráskutatást. Másrészt ellentmondásnak érzem, hogy ilyen — talán a népszerűsítő tendenciával is összefüggő — hiányok mellett a kötet nagy részében, nemcsak a nyelvészeti tanulmányokban, feltételezi az olasz nyelvtudást, s egész szövegrészek (versszakaszok, krónika- és törvényrészletek) maradnak legalábbis tartalmi megvilágítás nélkül. A forráskezeléssel kapcsolatban kirívó, hogy előfordul kéziratos fordítás idézése