Századok – 1958

Történeti irodalom - Az itáliai renaissance kibontakozásához (Ism. Székely György) 836

•842 TÖRTÉNETI IRODALOM vesszük, hogy utóbb Horozeg Gyula annak szerzőjéről, mint „valószínűleg gibellin nemes"-ről ír [284. 1.]). A kérdés azért sem egyszerűsíthető le ennyire, hiszen ismerjük már a XI. század végén élt francia uzsorások sokkal élesebb kritikáját 1100 körűiről (Jean LeUocqucy : Les usuriers au début du Moyen Age. Studi in onore de Gino Luzzatto, Volume I. Milano, 1950. 70 — 72.1.). Ilyen alapon már ott is lehetne eredeti felhalmozásról szó, amit nyilván Rózsa sem fogadna el. Vigyáznunk kell tehát, hogy ne túlozzuk el azon irodalmi jelenségek méreteit, amelyek magából a fejlődő pénzgazdaságból vezethetők le. Éppígy nem lehet még ,,munkástartalékok"-ról beszélni (248.1.). A XIV. századi fejlődés vizsgálatában mellőzve a korabeli Flandria fejlettségét, páratlannak ábrázolja Rózsa à firenzeit (259 — 60. 1.), eltúlozza a város korakapitalisztikus gazdaságát. Az ok ismét az irodalmi forrásokból való visszakövetkeztetés. Nemcsak a belső eU^ntétek fokozódnak Firenzében, de kétségtelen válságjelek is vannak. Az 1340-es évektől kezdve a népesség száma is csökken. A bankok csődje, a posztóipar hanyatlása jobban figyelembeveendő lett volna (1309 —10: százezer, 1339 : hetvenezer, 1373 : harmincezer, 1382 : tizenkilencezer vég posztót gyártott a város). A Firenze hanyatlásával egyidöben emelkedő más ipari gócok sorsát is szemügyre kellett volna venni. (V. ö. C. M. Gipolla : The Trends in Italian Economic History in the later Middle Ages. The Economic History Review, Second Series. Vol. H., No. 2., 1949. 181-82. 1.) Ezzel szemben nem kielégítő pusztán az 1350 körüli válságsorozatról (263. 1.) beszélni. Nemcsak a rablott pénzből ós kereskedelmi tőkéből vesznek földet (263, 264. 1.), hanemmanufaktúrás vállalkozók is átalakultak földesúrrá (Gipolla : i. m. 182.1.). Ugyanitt Rózsa még egy tényleges problémát megvizsgálhatott volna : gúnyos egyházellenes szemlélet és a polgári vagyon földbe menekülése ugyanis összefüggenek egymással. A XV. század második feléig a roppant egyházi birtokok feloszlása úgy következett be, hogv a felszámolásukban a kereskedő tőkések mérhetetlen spekulációs lehetőségeket nyertek (Gipolla: i.m. 184. 1. ; Relazioni, Vol. VI. Firenze, 1955. 98, 826. 1.). Ezt a nézőpontot azonban Rózsa mellőzte. A pontosság egyébként sem erős oldala. John Addington Svmonds mint Saymonds szerepel (237. 1.). Hol Komédia (243. 1.), hol Commedia (255, 259. 1.) formában írja Dante művét. Túlzott leegyszerűsítéssel azonosítja a guelfeket a polgárokkal (255. 1.). Firenze lakosságának számát 170 ezerre teszi a XIV. század elején (260. 1.), holott ez Villaninál, az 1330—1340-es évek adatait tekintve, a város (kb. 90 ezer) ós a környék (80 ezer) együttes lélekszáma (A három Villani krónikája. Ford. Rácz Miklós. 'Bp. 1909. 141. 1.). Ráadásul ez sincs egyeztetve Faragóné tanulmányával (171. 1. : 90 ezer). Boccaccio- és Sacchetti-elemzéso a legmértéktartóbb és benne több rész kifejezetten értékes. Ezek ugyanis a legkevésbé vannak átitatva az erőltetett megállapításokkal. Így azután Rózsa is közel jut ahhoz a nézethez, hogv „az itáliai korakapitalisztikus fejlődés alapvetően nem a manufakturális tőkére, hanem a bank- és kereskedelmi tőkére volt alapozva" (280. 1.). A következő tanulmányok az olasz prózai, illetve költői nyelv egyes kérdéseivel foglalkoznak. Herczeg Gyula: Az olasz próza kezdetei és a hum inizmus c. tanulmányának a történeti segédtudományok s a jogtörténet művelői számára is van mondanivalója. Kár, hogy az irodalomból kellő kritika ós megvilágítás nélkül vett át olyan fogalmat, mint pl. a karoling renaissance (288 s köv. 1.). Tudatosan és sikerrel tesz kísérletet a nyelvi és társadalmi jelenségek összekapcsolására, nagy súlyt fektetve a jogi irodalom és a politikai szónoklat jelentőségére, valamint a latinból fordított irodalom politikai mondanivalójára (Cicero, Livius). Herczeg Gvula a kérdéskörrel s benne a comunék nyelvi hatásával azóta is foglalkozott (A „fennkölt XIV. század" és az olasz nyelv szelleme, Világirodalmi Figyelő 1958. 1. sz. 93 — 95. L). A tanulmánykötetben Herczeg nemcsak Boccaccio nyelvét, stílusát, a tájnyelv, a jogi nyelv és régies fordulatok tudatos felhasználását elemzi sokoldalúan, hanem átlép a XV. századba is, s a humanista stílus tudatosulásáról ír megalapozottan. Gdldi László: Az olasz költői nyelv és a huma üzmus c. tanulmánya Dante, Petrarca, majd a Tassoig terjedő költészet nyelvi problematikáját elemzi. Stílustörténeti vizsgálódásainak alapelveit bevezetőül fejtegeti, alapos figyelemmel a marxista irodalomra. S a gyakorlatban is igen kulturáltan és megalapozottan elemzi a lovagi, illetve polgári körökhöz "kapcsolható költészeti hullámokat. Lehetővé teszi számára az árnyalást a francia párhuzamok figyelembevétele. Elemzi a Cicero- és Vergilius-tanulmányozás XIII. századi elmélyülését is, mielőtt Dantera térne. De korai még „a középkorból újkorba forduló" praehumanizmus (379. 1.). Nem téveszti szem elől Gáldi a népnyelvi elemek és a latinizmus viszonyának kutatását Dantenál. Szerencsésen törekszik Petrarca történeti jelentőségének ós hátterének megrajzolására. Petrarca átvezet „az olasz költői nyelv fejlődésének országútjára" (408.1.). Ezután módszertanilag figyelemreméltó, ahogyan végleges szöveghez vezető variánsokat elemez. Összefoglalásá-