Századok – 1958

Vita - Történészvita a „népi” írókról 732

735 TÖRTÉNÉSZ V IT A A „NÉPI" ÍRÓKRÓL 1 Az első kérdéscsoport, aliol ezt a történetfelfogást szernügyro vesszük, Magyarország XVI — XVII. századi történelmével, az erdélyi fejedelmek függetlenségi harcaival és magóval Erdély kérdésével kapcsolatos. Polgári történetíiásunk ebben a kérdésben, mint ismeretes, két, felfogást dolgozott ki : egy Ilabsburgbarát, klerikális felfogást, mely e századok történetének középpontjába Habsburg-Magyarország problematikáját állította s az erdélyi fejedelmek függetlenségi harcainak jelentőségét csökkentve, ez utóbbiakat s Erdély önálló létét, elsősorban, mint az állami egység helyreállításának akadályait tekintette. Az ezzel szemben kialakuló, amint a másik oldalon nevezték, „kismagyar" történeti felfogás Erdélyt az önálló magyar államiság megtestesítőjének tekintette, az innen kiinduló függetlenségi harcokat és egyesítési kísérleteket mint egyetlen reális politikai elgondolást értékelte. Nem a mi mostani feladatunk e két felfogásnak a magyar társadalmi fejlődésben rejlő gyökereit megmutatni : marxista történetírásunk a maga gyakorlatában ezen az ellentéten nagyjából már régebben túljutott, ha elméletileg nem is végezte el mindkettő felszámolását. Az erre vonatkozó jelentős eredmények közül csak Szigeti Józsefnek a szellemtörténetről szóló tanulmányaira utalunk (melynek megvilágításával, történész oldaliól való korrigálásával ma is adósak vagyunk) és Várkonyi Ágnes nemrégen elkészült tanulmányára Thaly Kálmán történetírói munkásságáról, mely szépen mutatta ki az ú. n. „kismagyar" történeti felfogás gyengéit, többek között azt, hogy Thaly egész munkásságában a függetlenségi szempont milyen nagymértékben háttérbe szorította a társadalmi fejlődés kérdéseit. Németh Lászlónak a XVI —XVII. századtól vallott felfogása szorosan kapcsolódik a régebbi liberális történetírás ú. n. függetlenségi irányához. A magyarság középkori erőlködésének Erdély a mértéke — írja —, ahogy duzzad, terebélyesedik, színesedik és művelődik, úgy tudunk Erdélyhez egyTe méltóbbakká válni. Más helyütt arról ír, hogy a középkori magyar birodalmat végetvető törökkel szemben csak ennek a fellegvárnak a magyarsága fog nemcsak fegyverrel, hanem életformájával is védekezni. A magyar életerő — nézete szerint — ebben az utóijára felhúzott és legmagasabb bástyájába szedelőzködik össze a túláradó sorssal szemben a legsikeresebben. Ez a föld Európa haladottabb szigeteinek a vallásában, a kálvinizmusban állapodik meg s lófarkas zászlóktól átszáguldottan is olvan élet ízét hagyta ránk a XVI. és XVII. századból, melyre márcsak alkati, fajnemességi szempontból is büszkék lehetünk. Az erdélyi magyarság a magyarságnak értékre legkülönb ága — mondja —, nincs még egy magyar csoport, amelynek politikai érzéke úgy ki lett volna fejlődve, mint ennek. A protestantizmus — nézete szerint — azért erősödött meg elsősorban Erdélybon, mert az erdélyi lélek erre a leghajlamosabb. Ezt a kiváló fajt az erdélyi közéletet felmorzsoló másfélszáz év sem tudta tönkretenni. Ilosszan lehetne még sorolni az idézeteket, melyek Erdély nagymértékben idealizált társadalmi és vallási viszonyairól, az erdélyi lélekről és a sajátos erdélyi végzetről szólrak. Németh László világnézetének egyes elemei eléggé ismertek ahhoz, hogy a fentiek tartalmi taglalásába e helyen ne bocsátkozzunk bele, e gondolatmenetekben mindenki fel tudja őket fedezni. Nem kell külön azt sem hangsúlyoznunk, hogy az erdélyi kultúra rendkívül értékes haladó hagyományait magunk is milyen nagyra becsüljük. Arra azonban rá kell mutatnunk, hogy ennek az erdélyi viszonyokat idealizáló, erdélycentrikus függetlenségi történetfelfogásnak a dualizmus korában még megvolt a maga létjogosultsága, mert ha korlátozott, egvoldalú módon is, de hozzájárult a függetlenségi gondolat ébrentartásához. Az első világháború után ezt a jelentőséget azonban már bizonyos fokig elvesztette. A 30-as években ennek az ú. n. „kismagyar" szemléletnek újra adott bizonyos pozitív értelmet kifejezetten németellenes tendenciája és az az él, rnellve] tanításait a hivatalos történeti felfogás H^bsburgbarát-klrrikális irányával szemben kifejtette. Ezt a hatást azonban sokszor csökkentette a hol nyíltan, hol a sorok közt lappangva kifejezésre jutó revizionizmus. Az erdélvi állam ilv módon való idealizálásának azonban — úgy tűnik számomra — Németh László gondolati rendszerében volt még egv más, sajátos funkciója is : történeti előkénül szolgált a „harmadik út" koncepciójának kialakításánál. Ez a kis ország — írja — két világhatalom közt fuldokló életével, maga is egv vergődő, tragikus egyéniség. Erdélynek egv más korszakban, török és Habsburg közötti helyzetével, két világhatalom közt fuldokló életének a fennmaradásának példáiával igyekezett Németh László a második világháború előtt és alatt igazolni azt az álláspontját, amely a fasizmust és marxizmust, Németországot és a Szovietuniót egy szintre hozta és mindkettőt egyformán elutasította. Ezzel, Erdély példájával próbált meg akkor indokolni egy olyan álláspontot, amely a