Századok – 1958

Krónika - Beszámoló Berend T. Iván kandidátusi disszertációjának vitájáról (Szuhay Miklós) 521

524 K.1ÍÓNIKA is rámutatni. Ugyancsak elfogadja azt a javaslatot is, hogy a két korszak tárgyalásának inár a címében is kifejezésre kellene juttatni a fokozati különbséget. Sándor Vilmos megállapításainak többi részével a szerző vitába szállt. Véleménye szerint Sándor Vilmos felfogása alapján ,,a nemzetgazdaság militari/álásáról csak olyan országok esetében beszélhetnénk, melyek világuralmi tervek valóraváltásával foglalkozhatnak, vagyis a nagyhatalmak — mégpedig azoknak is állandóan szűkülő köre — esetében. Holott valójában kis országokban is lehetséges a nemzetgazdaság militarizálása, vagy olyan esetben, ha nem is világhódító tervekről, világháborúról, de esetleg egy másik hasonlóan kis ország elleni háborúról van szó. Vagy olyan esetben, ha az illető kis ország valamely nagyhatalomhoz vagy nagyhatalmakhoz csatlakozva készül részt venni nagyobb arányú imperialista tervek megvalósításában, hogy a nagyhatalom világuralmi törekvése mellett saját kisebb, de azért saját szempontjából nagyon is jelentős agresszív igényeit kielégítse. Az említett két eset sokszor egybeesik, tgy volt ez Magyarország vonatkozásában is 1938 után, amikor a magyar uralkodó körök igen aktívan készülődtek a szomszédos országok ellen támadásra, negyedszázados revizionista terveik va lóra váltására és ezt a fasiszta Németország világuralmi törekvéseinek ügyéhez kötötték. így annak ellenére, hogy szó sem lehet magyar világuralmi törekvésekről, mégis nagyon is lehetséges a nemzetgazdaság militarizálása." Sándor Vilmosnak az a véleménye — folytatja Berend T. Iván —-, hogy a nemzetgazdaság militarizálásának fogalma alatt az is értendő, hogy „az adott országban a haditechnika fejlődése egy pillanatra sem állapodik meg, hanem szakadatlanul annak önálló, más országokat állandóan túlhaladni kívánó fejlesztésén működik és a monopoltőke ezért szakadatlanul nagyméretű rendeléseket kap". Ez a nézet — mutat rá Berend T. Iván — azt tanúsítja, „hogy Sándor Vilmos csak a nagyhatalmak háborús készülődését érti militarizálás alatt, hiszen az idézett követelmény lényegében csak két-három nagyhatalommal szemben reális". Ha ezt a követelményt vennénk· alapul, úgy „nemcsak az 1938—41 közötti évekre, de 1941—44-re sem lenne szabad elismerni a nemzetgazdaság militarizálásának tényét Magyarország esetében". Sándor Vilmosnak azon fejtegetésével, amely a nemzetgazdaság militarizálását a hadsereg létszámán keresztül próbálja meghatározni, ugyancsak vitába szállt. A győri program Magyarországnak a Csehszlovákia elleni fegyveres akcióra való felkészítését szolgálta, tehát minden ellentmondásossága dacára a fasiszta Németország agresszív terveinek láncolatába illeszkedett bele. Nyilvánvaló, hogy helytelen „az önállóság katonai téren történő normalizálásáról" beszélni akkor — mutat rá a szerző —, amikor a győri program végrehajtásának időszakában imperialista tervek megvalósításához látnak hozzá olasz és német segédlettel. Tényszerűen vizsgálva nem helytálló arról beszélni, hogy a fegyverkezési kiadások 1938-ban a nemzeti jövedelemnek 8%-át emésztették fel. Az állami — főként hadianyaggyártó — üzemek beruházásait is figyelembe véve, ez az arány már 12%-ot tesz ki. Ez pedig nem tekinthető jelentéktelen aránynak, hiszen pl. a világháborúra készülő fasiszta Németország katonai kiadásainak aránya sem volt nagyobb az 1936—38-as években. Sándor Vilmos további fejtegetései során az állammonopol-kapitalizmus kérdéseit vizsgálva a szerzőt azzal a bírálattal illette, hogy nem szemléli történeti módon az egyes újonnan felmerülő jelenségeket. „Nem vesz tudomást arról, hogy Magyarországon már az első világháború idején is kibontakozott az állammonopolista kapitalizmus, kiépült a maga totalitásában a hadigazdaság — több vonatkozásban a második világháború méreteit meg is haladva, és teljes mértékben érvényesült az állami beavatkozás. Az állammonopol-kapitalizmus megerősödése az első világháború idején a hadigazdaságon alapuló ideiglenes jelenség volt és ugyanaz áll a második világháború időszakára is." Szükségesnek tartja ezért az állammonopolista-kapitalizmus megerősödése ideiglenes jellegének hangsúlyozását. Hiányosságként említi meg Sándor Vilmos, hogy az állammonopolista-kapitalizmus és az állami beavatkozás közötti összefüggést nem elemzi a szerző. Ε kapcsolat tisztázatlanságát látja a kartellek szerepének háttérbe szorításáról adott elemzés kapcsán is, ahol nézete szerint „az állammonopol sta-kapitalizmus és az állami beavatkozás közötti szerves kapcsolat valósága helyett az állam bizonyos irányú osztályfelettiségének és a finánctőkén belüli, a profitelosztással kapcsolatos idillikus harmóniának a feltételezéséig jut el a szerző". Véleménye szerint „a kartellek visszaszorulása mellett a finánctőke másik fontos monopolszervezete, a konszern lépett előtérbe ós vette fel az uralma alatt álló államban ... az állami beavatkozás irányítását". Berend T. Iván nem értett egyet Sándor Vilmos azon idézett megállapításával, ami szerint az állammonopolista-kapitalizmus megerősödése úgy az első, mint a második